macskával az élet nem mindig habostorta

Dorombolós hétköznapok? Ó, bárcsak! – ilyen az élet a valóságban egy macskával!

Pár hónapja egy szőrgombóccal bővült a kis családunk. Azóta a szerkesztőségben minden nap téma a cicám, és volt olyan hét, amikor naponta instaképeket követeltek a csajok. Meg is értem, mert nagyon édes az öt hónapos kiskedvencünk, bár ők azt nem tudják, hogy nem olyan egyszerű vele az élet. Sokat rosszalkodik, szemtelen és nem tud nélkülünk egyedül lenni. Erről mesélek most nektek, olvassatok tovább és nézegessetek cuki képeket!

Amióta az eszemet tudom mindig volt macskánk. Kedvenc gyerekkori képem magamról, amikor kb. 1 éves lehettem, a babakocsiban ülök és épp egy macska farkát próbálom megfogni. Életem képe, komolyan! Azóta a macskák iránti szerelmem töretlen. Otthon vidéken a cicák mindig a kertben éltek, hiszen ott jobb is nekik, illetve anyukám semmi pénzért nem engedné a házba.

Mégis számomra régóta nagy álom, hogy lakásban tarthassak cicát, vele aludjak és szerelmesen összebújjunk minden nap. Mert a cicák olyan jó puhák, melegek és dorombolnak, meg hát, na!

A párom lassan fél éve, hogy felvetette: legyen egy cicánk! Nagyon meglepődtem, mert tudtam, hogy ő inkább kutyapárti, ezért értetlenül álltam a dolog előtt. Kutyát nem mernénk befogadni, mert olyan sokat nem vagyunk otthon a munka miatt, de egy macskával nincs annyi „gond” – gondoltuk mi (de erről később). Izgatottan keresgéltem minden este cicával kapcsolatos infókat, menhelyeket, tippeket. Alig vártam, hogy megérkezzen a kis tünemény az életünkbe.

Üdv a családban, Bruce!

Az előkészületek után novemberben egy három hónapos fiú kiscica lett a családunk része, egy fekete cica, akit szuperhősmániásként Bruce-nak neveztünk el. (Bruce Wayne, aki nem más, mint maga Batman.) Kezdődhet az életünk cuki, dorombolós és bújós időszaka! Legalábbis mi azt hittük, ilyen lesz...

Objektum doboz
Objektum doboz

Kezdeti nehézségek

Egy valamit nagyon elrontottunk az elején: nem menhelyről fogadtunk be cicát, hanem idegentől, egy Facebook-csoportban hirdetőtől. Nos, hogy ezzel mi a gond? Csak annyi, hogy utólag derült ki, beteg cicát kaptunk. Az állatorvosok nem tudták igazán megállapítani, hogy mi a baja, annyi biztos, hogy a bőrével volt probléma. Most jutottunk el odáig, hogy már gyönyörű szép szőrű kiscicánk van.

Rengeteg pénzt hagytunk ott az orvosnál, amire egyikünk sem számított. Persze, az a lényeg, hogy most már jól van, és minden rendben. Igazából ha belegondolok, megmentettünk egy kis lelket, és emiatt nagyon boldog vagyok. Ha ti is szeretnétek örökbe fogadni cicust, akkor ha tehetitek menhelyről fogadjatok be, hiszen ott biztos kezekből kapjátok, ha erre nincs módotok, akkor mindenképpen számoljatok a következményekkel és első utatok az állatorvoshoz vezessen!

Objektum doboz

Lett egy gyerkőcöm!

Visszatérve a „macskákkal nincs annyi gond” részhez: de van!

Néha úgy érzem, van egy gyerekem. Igazából van is, csak nem én szültem.

Nem, nem az etetés és a kakitakarítás miatt mondom, hanem azért, mert konkrétan nevelni kell őt is. Nagyon rossz és szemtelen. Nincs nagy lakásunk, de a fellelhető összes olyan helyre bebújik, ahova nem kellene és mindig ott van, ahol nem szeretném. Amikor megérkezett, az első útja a mosógép mögé vezetett, 3 órán át könyörögtünk neki, hogy jöjjön ki. Eleinte minden miatt aggódtam, de már kezdek hozzászokni és rájönni: nem fogom tudni az összes ilyet megelőzni.

Objektum doboz

Segítség, megőrült a macskám!

Iszonyat játékos, ami nagyon cuki, csak a kezeimet nem kíméli. A kezemre ránézve egy vadidegen is megállapítja, hogy macskatulajdonos vagyok, de nincs mit tenni... Ha levágom a körmét, akkor szétharapja a karom, nem tudom, hogy melyik a fájdalommentesebb verzó. Hiába van ezer játéka, mindenképpen nekünk kell foglalkoztatni, mert különben unatkozik és kínkeservesen nyávog.

Objektum doboz

Apropó, nyávogás, nálunk egyetlen igazi szabály van: a hálószobába tilos a bemenet, ezért éjszaka egyedül van a nappali/konyha körzetében.

Megszakad a szívem mindig, amikor lefekszünk aludni, és ő elkezd sírni. Tényleg sír, tudom, hogy sír! Felismerem már a nyávogását.

Erősnek kell lenni ilyenkor, mert ha folyton kimegyünk hozzá, megszokja és soha nem fogja abbahagyni. A rengeteg álmatlan éjszaka után már tudom, hogy rá kell hagyni, mert egy idő után megunja és eljátszik magában. Persze ez addig oké, ameddig rá nem jön, hogy hogyan kell kinyitni az ajtót. Emlékeztek a Jurassic Parkból arra a jelenetre, amikor a raptorok kinyitják a konyha ajtaját? Na, én egyik este ezt a jelenetet éltem meg – ráadásul egyedül voltam akkor a hálóban –, mert arra keltem, hogy nagy zajongások közepette kinyílik az ajtó, és Bruce beront a szobába a jellegzetes hangjával. Igazatok van, jobban jártam vele, mint a raptorokkal, de azért nagyon ideges lettem! Ha idáig fajul a helyzet nálatok is, javaslom, zárjátok az ajtókat.

Objektum doboz

A nevelés marad apára!

Sajnos az én nevelési módszerem az ejnye-bejnyénél kimerül, mert nem lehet egy ilyen cukiságra még csúnyán nézni sem – az marad a faterra, azaz a páromra. Ne értsétek félre, nem bántja a macskát, csak valahogy jobban meg tudja nevelni, mint én, és ezért van az, hogy neki szót is fogad. Varázslat!

Objektum doboz

Mindezek ellenére imádom ezt a kis démoncicát, aki jelenleg az ölemben összegömbölyödve alszik. Ez a kedvenc részem a macskatartásban! Meg amikor dorombol, hozzám bújik és kacsingat rám – ez elvileg a bizalom jele. Igazi cicaszerelem a miénk!

poppy naplója Takács Nóra

Ha még többet olvasnátok cicákról...

Vagy csak szimplán szemezgessetek a #macska címkénk alatt!