„Reggel 7 óra, fülelek, nem hallok gyerekhangot, tehát még alszanak. Így még van időm nekem is kicsit pihenni. A héten szünet van a suliban, ezért engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. A nagylány nincs itthon, a nagyinál van. Így könnyebb, és holnap úgyis szabadnap. Másfél hete nem voltam szabad, fáradok” – kezdi történetét Zsófi, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását. A következő sorokban Herold Zsófia cikkét olvashatjátok.
Zajt hallok, ideje felkelnem. Alig bírok mozogni, de hirtelen egy kis erőre kapok. Már várnak: a kicsi 2, a középső 3 éves. Gyorsan leszaladok anyukához – x-be tett ujjakkal –, hogy elmennek-e valahova ma, mert akkor úgy öltöztetem őket. Nem mennek, ma nem, beteg, még mindig. A francba. Nem baj, holnap szabadnap, ez lebeg a szemem előtt.
Hamar felszaladok. Kezdem a középsővel, semmi sírás, eddig sínen vagyunk. Kaki van? Hát persze hogy van, nem is kevés. Felöltöztetem, jöhet a pici. Ugyanaz a forgatókönyv. Sietve sajtos kenyeret kenek, éhesek.
Kakaót kértek? – kérdezem. Csak a pici, de két perc sem telik el, a középső visít. Most mi van? Ő is kér. Törvényszerű. Nekilátok hát az újabb adagnak.
Előttük a reggeli, most már lesz időm nekem is enni. Nem, mégsem, elfogyott, még kérnek. Jó, készítem hamar. Végre kávéhoz jutok. Elpakolok. Anyuka elmegy. Mi játszunk, egész délelőtt. A nevem már elkoptatták. Állandóan igénylik a figyelmet. Pisilnem kell, voltam ma már egyáltalán? Hamar elfutok, de már rángatja is a kilincset és kiabál. Várj egy kicsit – kérlelem. Anyuka közben megjön, de lefekszik, nem érzi jól magát.
Rájuk szólok vagy ötvenszer: ne olyan hangosan, nem szabad, hagyd játszani a másikat, fejezzétek be! Ülj oda, te ide! Nem baj, mindjárt dél. Anyuka lejön, elmondja, mit főzzek. Hogy én? Egyedül? Jó, semmi extra, de jaj. Nekilátok, kapkodok. A rizs, elfelejtettem, felteszem, nem lesz kész. Basszus. Megterítek. Apuka megjött. Még kell 10 perc a rizsnek. Kész, ebédelünk. Mosogatok, apuka lefekteti őket.
Végre van egy kis időm magamra. Mióta is van rajtam ez a mackó? Nem tudom, az már baj. Mosnom kell, gyorsan.
Ledőlök, felriadok, elbólintottam? A nagylány hangját hallom, csak beköszönt. Fél 4, felkelnek. Hát persze hogy van kaki, dupla adag. Tisztába teszem őket. Anyuka gyümölcsöt ad nekik. Aztán elújságolja, hogy holnap bemegy a kórházba, én leszek a két picivel. Tessék? Habogtam csak. Leforráztak, de hát holnap leszek szabad. Nem, nem leszek… de akkor mikor? Az utolsó reménysugaram volt, fáradt vagyok… de hát ha egyszer beteg. Elmegy lefeküdni. Persze, most jön a neheze.
Tessék, süti, de egy jár. Oké, tudomásul vették. Kávét menten! A középső visít, nem-nem, elég, egyről volt szó. 5 perc után megunja, játszanak, összevesznek, sír az egyik, tépi a másik. Én már a harmadik kávémat iszom. Így dőlnek meg elvek, jelen esetben az, hogy napi két kávé a max.
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
6 óra, nemsokára jön apuka. Nekilátok a vacsorának, anyuka nélkül eszünk. Végeztek. A kicsi elesik, sír, odafut, felveszem, ölel-ölelem. Megnyugszik. Rendet teszek. Aztán jövök fel, átveszem őket. Pelenkacsere, pizsi, fogmosás, mosakodás, mese, ének. Fél 9, megint, mára vége. Így megy ez, mindennap – kivéve szabadnapon –, pedig én csak au pair vagyok. 3 hónapja lettem gyakorlatilag 2, olykor 3 gyermekes pótanyuka.
Nem kis meló háztartást vezetni és gyereket nevelni, játszani velük, mindezt a legnagyobb örömmel és türelemmel. Ellenkező esetben megérzik. Nehéz, bevallom, már kevesebb a türelmem. Alig várom a szabadnapom. Nekem van, de a főállású anyukáknak, apukáknak nincs. Ők mikor lazítanak? Hogy bírják? Belegondolunk ebbe egyáltalán? Azt hiszem, nem. Általában nem vesszük észre, természetesnek vesszük a szülőktől kapott rengeteg munkát. Pedig még ha nem is mondják, ők is belefáradnak, és nagyon is megérdemelnek egy-egy „szabadnapot”, amikor valaki kicsit levesz a vállukon lévő terhekből.
Most már tapasztalatból mondom, ahogy azt is, hogy sokszor egy ölelés, egy puszi vagy egy mosoly elűzi – ha csak pár percre is – a fáradtságot, és érzi az ember, hogy megérte.
Cikkek és tippek gyerekneveléshez!
Kezdő anyák, figyelem, ha #gyereknevelés témában olvasgatnátok, ezek nektek szólnak:
