Egyéb kategória

Olasz sztrádarendőrség: a veronai buszbalesetet emberi tévedés okozta

Emberi tévedéssel magyarázza a busztragédiát a sztrádarendőrség helyi parancsnoka.

vous - 2017.03.03.
Olasz sztrádarendőrség: a veronai buszbalesetet emberi tévedés okozta

Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt – mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek.

A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására.

Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta.

–  jelentette ki Girolamo Lacquaniti.

A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta. 

A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben. Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az – azóta már Magyarországra szállított – súlyos sérültek egyike. 

Az ügyészséggel szorosan együttműködő Lacquaniti elmondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak: az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatával. A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30–60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek. A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet, és a gyanúsított vádlott lesz.

Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy a magyar diákokat szállító busz balesete „nagyon jelentős és drámai” esemény volt a Polstrada és Verona városa számára is.

A parancsnok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közeljövőben Veronába tervezett látogatását megtiszteltetésnek nevezte.

Elmondta, hogy a szerencsétlenség óta folyamatos kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, és nemcsak a vizsgálat miatt, hanem mivel „életre szóló emberi kapcsolat jött létre a veronai Polstrada emberei és a magyarok között”.

Lacquaniti hozzátette, hogy folyamatosan kapnak híreket a busztragédia túlélőiről, és azóta is tartják a kapcsolatot a Veronában élő magyarokkal, akik a baleset után segítettek.

Ajánlott cikkek