Egyéb kategória

Séta a hídon, borozás a Citadellán – budapesti mozzanatok, amiket ti is tuti átéltetek már

Amikor felkerültem Pestre, a magyar főváros olyan volt nekem, mint maga a csoda. Élt és vibrált előttem a város, benne vibráltam én is, a részecskéim ráhangolódtak a ritmusára, és klisé vagy nem, de az első pár év arról szólt, hogy átéltem az összes budapesti mozzanatot, amit egy ideköltöző ember átélhet.

vous - 2017.03.05.
Séta a hídon, borozás a Citadellán – budapesti mozzanatok, amiket ti is tuti átéltetek már

Aztán, ahogyan teltek az évek, egyre több élményt gyűjtöttem be, amitől azt éreztem, hogy na, ez Pest! Nem Pozsony, nem Párizs, nem London, hanem Budapest! Biztosan tudjátok, miről beszélek, de azért összeírok néhány klasszikus pillanatot, amiről mindenkire rátör a felismerés, hogy a magyar fővárosban van.

#1 A 2-es villamossal végigzötyögni a Duna mellett

És elalélni a látványtól, magatokra nyitni az ablakot, élvezni, hogy a szél fújja a hajatokat. Megpróbálni beazonosítani a villamoson terjengő szagot: kiömlött sör, fű? Mindkettő?

Objektum doboz

#2 Sört vedelő társaságok az utcán, akik ivás közben tekerik a bicikliasztalt

Nem tudjátok, mire jó, és miért, de ez Budapest arcán a szépségpötty.

Objektum doboz

#3 Átsétálás Budáról Pestre vagy Pestről Budára

Vízre bambulás, a fényekre és a híd remegésére való rácsodálkozás.

Objektum doboz

#4 Borozás a Citadellán

Nyári estén, egészen hajnalig.

Objektum doboz

utazas-kirandulas-auto

Szabadulás Budapestről – A legjobb autós kirándulóhelyek 45 percre a fővárostól

Monoton zötykölődés mindennap a buszon, villamoson. Bringával szlalomozás az autók között; gyorsítás, fékezés, megállás, gyorsítás, fékezés, megállás. Egy újabb unalmas zenei félóra a dugóban, miközben csúsztatott kuplunggal haladtok előre. Ki ne akarna egy kicsit kiszabadulni? Na de a túl hosszú utazás sem játszik egy fárasztó hét után. Olyan kirándulóhelyeket gyűjtöttünk itt össze, ahova autóval oda-vissza 90 perc az út.

#5 Piknikezés a Margitszigeten

Vízipipával és fura alakokkal.

Objektum doboz

#6 Az éjszakai buszozás varázsa

Totál Kóbor Grimbusz-feeling. Valami mindig történik, és soha máskor nem találkozol ennyi fura emberrel, mint akkor. Ha nem élted át, nem is voltál Pesten.

Objektum doboz

#7 Emberek orra előtt bezáródó busz/troli és villamosajtók

Mert úgy rohannak az amúgy ötpercenként közlekedő akármi után, mintha az életük múlna rajta. Ti is köztük vagytok. Ti is jól tudjátok, milyen az, amikor előttetek zárul be a jármű ajtaja. Ilyen:

Objektum doboz

#8  A BKV-járművek nem szakszerű használata

Amikor az ajtóhoz tömörülve nyomorog mindenki, miközben az ajtók között félúton táncolni lehetne.

Objektum doboz

#9 Bliccelés, legalább egyszer

Aztán soha többé. Sokkal szórakoztatóbb mások bliccelési kísérleteit végignézni. Egy jelenet Az ördögűzőből a 3-as villamoson felejthetetlen. Főleg, amikor a bliccelő keresztet hány az ellenőrre, mondván, látja, hogy megszállta őt a Sátán. Mire az ellenőr lányos zavarában tétlenül nézi, ahogyan a következő megállónál az utas elszelel. True story.

Objektum doboz

Amikor megáll az idő – Romantikus mozgóképsorozat Budapestről

Amikor megáll az idő – Romantikus mozgóképsorozat Budapestről

Nem múlhat el Valentin-nap romantikus fotósorozat nélkül, idén fotósunk, Zsófi kicsit megcsavarta a témát. Sokan úgy érzik ilyenkor, hogy megáll körülöttük az idő, ezért olyan képeket készített egy budapesti párról, amelyek mindegyikén van valami turpisság ezzel kapcsolatban.

Megtaláljátok, hogy mi az?

Ajánlott cikkek