Puha Andrea unikornis póló

„Celebállatnak születni inkább átok, mint áldás” – Nyílt levél egy unikornis tollából

Kezdődik. Megint. Tegnap jártam meg a mosógép dobjának köreit, sőt, azóta már meg is száradtam a kötélen. Éppen csak pár óráig örülhettem a tisztaságomnak, mikor magára vett ez a nő. Itt a tavasz, és ezt onnan tudom, hogy a tutti frutti unikornisillatomat elnyomja a pólós emberem hónalja felől érkező pocsolyaszag. Ez nyár közeledtével egyre rosszabb, mert bár egy rövid ujjú pólón vagyok, a csaj nyáron is engem hord, hiszen unikornispólót hordani ma atommenő. Csak tudnám, miért.

Az emberek, akik elsuhannak mellettem az utcán, szokták mondani – hallom őket –, hogy tavasszal támad ez a tavaszi fáradtságot okozó vírus, de nekem valamiért soha nincsen szerencsém az emberekkel, mert akikkel én találkozom, azok egyáltalán nem fáradtak. Vagy legalábbis nem annyira, mint amennyire én szeretném.

Mintha doppingszer lennék, ha meglátnak, a szemükben kigyúl valami őrült láng, szinte látom, hogy atomnyi méretű unikornisok szaladnak végig az axondombjaikon, hogy aztán rávessék magukat az agysejtjeikre. Onnantól kezdve csak az unikornisról – azaz rólam – szól náluk a világ, és ezt rosszul viselem. Ugyanis, elárulom, unikornisnak lenni egyáltalán nem menő.

egy konyha nyílt levele

„Tönkretettél, megszentségtelenítettél és romba döntöttél” – Egy konyha levele a háziasszonyhoz

Oké, eddig bírtam. Most jutottam el arra a pontra, hogy egy kis padlón hagyott tintával összekevert súrolóport összevegyítsek némi vízzel, és levelet írjak neked a saját testem falán. Rajtam már úgysem segít semmi. Tönkretettél, megszentségtelenítettél és romba döntöttél.

Celebállatnak születni inkább átok, mint áldás, legalábbis én mindig ezt érzem, valahányszor megindul felém a csajáradat. Mert ilyenkor jönnek, simogatnak, ujjonganak, és ezt utálom a legjobban. Két dolgot ugyanis elfelejtenek kiírni mellém a pólóra a rózsaszín nyál mellé:

szeretek egyedül lenni, és allergiás vagyok az emberekre.

Istenem, úgy lennék inkább Grumpy Cat-es póló! Sokkal jobban érezném magam az ő bőrében, vagy legalább rám fessenek már egy Grumpy Cat-es pólót, ne csak rózsaszín darabokat, meg lila csíkokat a szarvamra, a sörényembe, mintha megvadult rocker zombiló lány lennék. Fiú vagyok, bakker! Gyártsatok már belőlem fiú verziót is légyszi!

Nem tudom, honnan szedték ezek, hogy csak lány lehetek, az unikornisvilág sem sokkal másabb, mint az emberek világa, egy unikornisbébihez változatlanul egy fiúra van szükség, meg egy lányra. Sőt, némelyikünk még nemtelen is, de van köztünk transz is meg homoszexuális is, és őket ugyanúgy szeretjük.

Azt végképp nem értem, hogy miért ábrázolnak mindig kivétel nélkül cuki szemekkel, amikor egyáltalán nem vagyok cuki mindig. Most például egyáltalán nem. Úgy érzem, túl vastag a combom, többet kéne futni a szivárványon, de nem lehet, mert itt kell díszelegnem kettő csöcsön. Frusztrált is vagyok ráadásul, mert szorulásom van, és higgyétek el, ilyenkor nem olyan szabályosan szép színes az az unikorniskaki, ahogyan rajzoljátok.

Forrás:
Depositphotos

Kíváncsi lennék, hogy ha fognálak titeket olyankor, amikor életetek legrosszabb napja van, és egy pólóra kennélek, hogy maradjatok ott egy álló napig, akkor mit szólnátok hozzá. Aztán jönnénk mi, az unikornissereg, és megrohamoznánk titeket puszikkal, cirógatásokkal, visongatásokkal, miközben a legnagyobb vágyatok, hogy mozgó lényt ne lássatok magatok körül. Szerintem kiszakítanátok magatokat a pólóról az első másodperc után. Bennünk legalább van annyi becsület, hogy keblet nem hagyunk hátra fedetlenül...

...ez az unikornistörvény első pontja, amit ti hívtatok életre.

Azt is írja a törvényünk, hogy legyünk megértőek veletek szemben meg másokkal szemben, de amikor a megvető pillantásokat kapom a sokadik pólótoktól, akkor nem tudok az lenni. Hát tehetek én arról, hogy kiemeltetek a többi közül? Kértem én ezt? Kértem én talán, hogy a Marilyn Manson acsarogjon rám a szekrényetek sötétjében? Egyáltalán, ki kérdez meg engem, hogy én mit szeretnék?

„Egyre többen jöttek, és a kívánságok is egyre furcsábbak lettek” – élet egy aranyhal szemszögéből

„Egyre többen jöttek, és a kívánságok is egyre furcsábbak lettek” – Élet egy aranyhal szemszögéből

Helló, én vagyok az, az aranyhal, tudjátok, a mesékből. Véletlenül mindig kifognak, és ha kifognak, akkor csodálkoznak, örülnek, majd kívánnak hármat. Nem mintha abban olyan sok köszönet lenne...

Kinek az agyán szaladt át esetleg az a kósza gondolat, hogy én esetleg mást szeretnék?

Mondjuk egyenjogúságot? Napokat, amikor azt mondhatnám, Manson lógjon rajtatok, vagy Grumpy Cat, mert ma nem akarlak látni benneteket? Sőt, én is akarok egy pólót, amire kiírhatom, amit gondolok, mert úgy legalább őszintébb lenne a kapcsolatunk.

Ha egy nap, amikor felveszel, én is felvehetném a #badday pólómat, és akkor nem visonganának, ha meglátnak, hanem megkérdeznék mi a bajom. Az sokkal őszintébb és életszagúbb lenne, ugyanis, bármilyen hihetetlen is,

az unikornisok sem álomvilágban élnek, ahogy azt ti hiszitek.