Folyton sóvárogtok utána, és reggeltől estig mindig van egy alkalmas időpont, amikor képesek vagytok betolni belőle egy rakatot. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Egy tábla csoki? Mi az? Az alap a három tábla.

Hozzátok képest a Harry Potterben lévő volt-nincs szekrény kismiska, ha az édességek eltüntetéséről van szó. A családotok pontosan tudja, hogy csak akkor jut édességhez, ha gyorsabbak, mint ti. Márpedig ti ISZONYÚ gyorsak vagytok.

Néhanapján, ha felismeritek, hogy elszaladt veletek a ló, megpróbáltok leállni a nagy édesség-pusztítással. Ehhez első lépésként nem vásároltok édességet, ám hiába, mert a család nem tudja jól felmérni, mire vagytok képesek, így naivan vásárol magának édességet. A baj csak azzal van, hogy mire ők ennének belőle, már nincs – hála nektek.

„Te kettőre emlékszel, de valójában tizenhatot ettél meg belőlem” – egy csoki őszinte levele egy csokifüggőhöz

Játsszunk el a gondolattal, milyen lenne, ha a csokoládék beszélni tudnának? Ha tollat ragadnának, és úgy istenigazából megírnák nekünk – nekem – azt, amit a hozzájuk való függőségről gondolnak? Vajon hogyan látnak bennünket ők?

A csokoládék gondolatait itt olvashatjátok!

Ha meghalljátok úgy egy kilométeres körzetben, hogy valaki azt kérdi, kértek-e csokit, akkor falakon és mezőkön átgázolva ott teremtek, és jelentkeztek a porciótokért.

Mind elgondolkoztatok már egyszer azon, hogy milyen lenne, ha Willy Wonka csokigyára tényleg létezne, és ti bejutnátok… 

Mi mindenesetre egy szaloncukor-manufaktúrába bejutottunk, itt olvashatjátok, milyen volt. 

És nem magatoknak. Rendszeresen megeszitek ugyanis más édességét, ami kéznél van, így mindig utólag kell pótolnotok a hiányt. És ha már ott vagytok a boltban, vesztek pluszba is, hogy ha esetleg legközelebb is megesik a baj, ne kelljen újra boltba menni (kelleni fog).