Hausel Dóra vendégszerző

„Ha otthon nem is, de itt lehetsz milliomos” – Pénz, hagyományok és esküvők egyenesen az indonéz fővárosból

„Három hónapnyi thaiföldi kalandozásom után a következő állomás Indonéziába vezetett. Nagy izgalommal vágtam neki az útnak, a testem összes zsigerében éreztem – ez egy hatalmas utazás lesz” – írja Dóra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására küldte be írását, és akivel nem is olyan rég készítettünk egy interjút. A következő sorokban Hausel Dóra cikkét olvashatjátok.

Bangkokból indult a gépem Jakartába, Indonézia fővárosába. Három óra repülőút után meg is érkeztem. Az első észrevétel, amit Indonéziával kapcsolatban tapasztaltam, nem volt más, mint a hatalmas pénzösszegek. A párommal együtt 1,5 millió indonéziai rúpiát vettünk fel, ami nagyjából
30 000 Ft-nak megfelelő összeg. Itt viszont ez rengeteg pénznek számít. Hihetetlen, nem igaz?

Ha otthon nem is, de itt lehetsz milliomos...

Az 1997-es nagy gazdasági válság miatt olyan nagy az infláció, hogy még a mai napig nem heverték ki. Annak idején az emberek többsége elvesztette a munkahelyét és az otthonát. Így a mai napig kis szedett-vedett viskókban élnek, víz és áram nélkül, borzalmas körülmények között. Szörnyű és nagyon szomorú volt mindezt látni...

50 tárgy Hausel Dóra

Mindössze 50 tárggyal is lehet boldogan élni – egy fiatal magyar lány a bizonyíték

Eltárgyiasodott világunkban mostanában egyre többet foglalkoztat a minimalista életmód. Az élmények, nem pedig a tárgyak gyűjtése. A stresszmentes, szabad, függőségektől mentes élet. Merthogy függők vagyunk mind, akár a Facebookról, a telefonunkról, sorozatokról, a megfelelési kényszerről vagy vásárlásról beszélünk. A napokban rábukkantam egy blogra, amit egy fiatal lány ír, aki csapot-papot hátrahagyva felkapta a hátizsákját, és Thaiföldig meg sem állt egy jobb, szabadabb élet reményében.

Az interjút Hausel Dórával ide kattintva elolvashatjátok.

„Sztárok” a nyomorban

Amire viszont nem számítottam, az a hihetetlen nagy vendégszeretet és kedvesség, ami árad belőlük. Bárhol, ahol eddig jártam, csak mosolygós, fülig érő szájú emberkékkel találkoztam. Egyesek igen szerényen és visszahúzódóan közeledtek felénk, mígnem a megfelelő pillanatban előkapták mobiltelefonjukat, és le sem álltak a fényképezéssel. Sőt, még interjúkat is adtunk, rettentő mókás volt az egész. Úgy éreztem magam, mint egy sztár.

Jakarta hatalmas metropolisz, több mint 17 millió lakosával a legnagyobb ázsiai városok egyike.

Az emberek kedvesek, de a közlekedés itt még katasztrofálisabb, mint Thaiföldön volt. Egymást érik az autók, motorok, tuk-tukok és egyéb közlekedési eszközök. Közben az ember majd megsüketül a nagy hangzavarban – ezt nem tudtam megszokni.

Ami szintént nagyon megérintett, az a vendéglátó családunk volt, akiknél egy nagyszerű és kellemes hetet tölthettünk el. A háziasszony, Fadya és férje, Iwan a legvendégszeretőbb házigazdák voltak, akikkel eddig utazásaim során találkoztam. Rendkívül közvetlenek voltak, és a legjobb, hogy beszéltek angolul – ez általánosságban sajnos nem mondható el az indonézekről.
A hölgy annak idején egy cégnél dolgozott, majd mikor nyugdíjba ment, saját kézműves-vállalkozásba kezdett. Munkáival rengeteg díjat bezsebelt – nemzetközi szinten is. Így műveit nekem is nagy büszkeséggel mutogatta.

Muszlim hagyományok

Fadya rendkívül izgatott lett, amikor egyik reggel a muszlim hagyományokról kérdeztem. Mindig is nagyon érdekeltek a különböző vallások, szokások és kultúrák, és mivel pont egy muszlim közösségbe csöppentem, így teljesen egyértelmű volt, hogy többet akarok tudni a vallásukról. Nem kertelt, örömmel osztotta meg velem családi történeteit és hagyományait. Először az esküvői szokásokról mesélt nekem, hiszen a legtöbb hölgy álma egy csodálatos lakodalom.

A muszlimoknál az első és elengedhetetlen dolog az ima. Mindennap ötször imádkoznak, ezek közül az első hajnali fél 5-kor. Ilyenkor az egész város zeng az imádkozóktól. A város minden szegletében vannak kis mecsetek, ahová az emberek imádkozni járnak.
Az ima valóban olyannyira fontos számukra, hogy például a pályaudvarokon külön rész van kialakítva a mosakodáshoz, hiszen egy muszlim soha nem léphet be tisztátalanul egyetlen szent helyre sem.

Forrás:
Hausel Dóra

Esküvő előtti napok

  • A szülők által adott áldás rendkívül fontos, amit még az esküvő előtti napon ejtenek meg szűk családi körben.
  • Ilyenkor a menyasszonynak – pegantin – levágják a haját, majd megmosdatják és felöltöztetik őket, majd kezdődhet az imádkozás.
  • A nászasszony megáldja lányát, megmossák a fejét, majd átöltöztetik egy másik ruhába.
  • A vőlegénnyel sem történik ez másképp, ő is hasonló szertartásban vesz részt.
  • A házasság előtti családi ima szintén nagyon fontos, hiszen a pár csak így léphet frigyre.
  • Az esküvő napján az összes családtag, rokonok, barátok együtt vesznek részt az esküvőn. Fadya és Iwan esküvőjén például több mint 500 meghívott vendég vett részt.

A menyegző

Egy pap – itt penghulunak, azaz headmannek hívják – végzi el a Lebaran-eid halal bihalalt (vallási szertartás), majd Sah-legitimate (érvényesíti) az áldást és köteléket az ifjú páron. Az ő áldása nagyon fontos, mert csak ezután köthetnek az állam által is elismert házastársi viszonyt (polgári esküvő). A polgári esküvő után az összes családtag együtt ünnepel. Az esküvőt itt is, mint nálunk, nászút követi.

Pegantin – a menyasszony ruhái

A pegantin vagy pegantin padang magát a menyasszonyt jelenti.

Érdekes módon a menyasszonyok itt szinte mindig másba öltöznek. Ritkán hordják a nálunk megszokott fehér ruhát. Az indonéz kultúrák rendkívül változatosak, a ruhaköltemények szintúgy eltérők.

Fadya mesélte, hogy itt bármerre is jár az ember, a menyasszony mindig teljesen más ruhát visel az esküvője napján. Ő a sajátján úgynevezett kebayát viselt, ami hasonlít egy kosztümhöz. Az ő kebayája kézzel hímzett csipkével díszített viselet. A kebaya anyaga, szövete és fazonja eltér más indonéz, maláj vagy egyéb muszlim országok tájainak viseletétől. Én is felpróbáltam pár muszlim nő által viselt eltérő darabot – így kebayát és sarunt is. Természetesen minden darab az ország más és más környékéről való volt.

1. sarung Yogyakarta környékéről  2. sarung Lombok szigetéről  3. sarung Jakarta környékéröl  4. tradicionális Kebaya
1. Sarung Yogyakarta környékéről 2. Sarung Lombok szigetéről 3. Sarung Jakarta környékéről 4. Tradicionális kebaya
Forrás:
Hausel Dóra