Szívügyemnek érzem a közlekedési kultúra fejlesztését. Talán azért, mert kisiskoláskorom óta használom a fővárosi tömegközlekedést, így minden álszentség nélkül kijelenthetem, hogy tudok egy s mást a budapesti utazásról. Ismét kérnék valamit!
Emlékeztek még, amikor nyílt levelet írtam a BKK ellenőreinek? Vagy amikor arra kértem a szipogós embereket a villamoson, hogy használjanak zsebkendőt? Ezúttal is hasonló ügyben írok, mégpedig azért, hogy fejlesszük egymás közlekedési kultúráját, különösen a reggeli csúcsban.
Egy-egy reggeli békávézás után legszívesebben egyenest a legközelebbi kórház idegosztályára rohannék. Nem értem, hogy ha engem a szüleim megtanítottak az illendő és elvárt viselkedésre, mások miért nem sajátították el ezeket a készségeket.
Mire gondolok?
Hátizsákos emberek a tömegben!
Kérlek szépen benneteket, hogy vegyétek le a hátatokról, és fogjátok magatok elé vagy fogjátok a kezetekben. Egyrészt a ti érdeketekben, hiszen ha a hátatokon van, a tömegben észrevehetetlenül belenyúlhat bárki,
másrészt ELFÉRNEK MÖGÖTTETEK!
(Harmadrészt nem bánja még egy bőrkabátom – sajnos jártam már úgy, hogy beleakadtam egy háton lévő táska csatjába, és a bőrkabátomat kihasította. Na, abban a pillanatban nekem sem volt megfelelő közlekedési kultúrám!)
„Ó, én csak egy megállót megyek!”
Nem, ez sem jogosít fel senkit, hogy megálljon az ajtóban, és ne lehessen fel- s leszállni tőle. Higgyétek el, a villamos közepéről is le fogtok tudni szállni, de van szája mindenkinek: illedelmesen meg lehet kérni másokat, hogy engedjenek le.
Hajléktalanok
Bár találkoztam már olyan sofőrrel, aki nem engedte felszállni a hajléktalan embereket a BKK járataira, de el- és kikerülhetetlen, hogy hajléktalan emberrel utazzunk. A megoldás nyilván az, hogy igyekszünk nem a közelébe állni, ülni, de tömegben ez nagyjából kivitelezhetetlen. Tudom, hogy kellemetlen, de semmi bajunk nem esik, ha 1 méteres körzetében kell megállnunk. Célba érve úgyis az az első, hogy kezet mosunk és tisztálkodunk.
„Nemcsak szörnyű, de undorító is” – ilyen hajléktalanként menstruálni
Bizonyára ti is gondolkoztatok már azon, hogy az utcán élő emberek hogyan oldják meg a mindennapi higiéniát. Nos, sajnos nehézkesen. Ez pedig egy hajléktalan nőre hatványozottan igaz.
A cikk ITT folytatódik.
Tolakodás, lökdösődés
Tipikus, hogy a Blahán mindenki elsőnek akar felszállni a villamosra (és megáll az ajtóban), de minek? Hogy le tudjon ülni? Ugyan már, reggel fél 8-kor? Esélytelen!
Tudjátok, amikor érzitek, hogy hátulról nyomnak be a villamosba. Szerintük ugyanis nem kell megvárni, míg mindenki leszáll. Ilyenkor a legjobb egy jót mosolyogni és engedni a lökésnek, vagy arrébb állni és illedelmesen előreengedni a lökdösődöt. A kedvességgel sokan nem tudnak mit kezdeni.
Sajnos nekem a lökdösődéssel kapcsolatban nagyon rossz tapasztalataim vannak. Furcsa, nem az oly sokszor emlegetett idős hölgyekkel gyűlik meg a bajom, hanem a középkorú vagy idős férfiakkal. Régimódi vagyok, így vallom, hogy teljesen mindegy, hogy egy férfi mennyi idős, minden helyzetben férfiként kell viselkednie egy nővel szemben.
Történt egyszer, hogy véletlenül nekem jött egy idős úr leszállásnál. Bocsánatkérés (vagy szó nélkül hagyás) helyett így szólt hozzám:
Hülye kurva, menj már arrébb!
Bevallom őszintén, az ez után történtek miatt én voltam a hibás, ugyanis heves vérmérsékletemnek köszönhetően nem hagytam szó nélkül a megszólítást. Visszakérdeztem: TESSÉK?
Mire jött a válasz, hogy nem elég, hogy fellöktem, még szemtelen is vagyok = „udvariasan” nagy hanggal „randevúra hívott magához”, stb… Itt már nevetésben törtem ki, mert annyira szürreális volt a helyzet. Szerencsére egy hölgy és egy fiatal srác sem hagyta szó nélkül a verbális szexuális bántalmazásom, így együtt mosolyogva hagytuk ott a még mindig kiabáló „úriembert”.
A véletlen összeütközések elkerülhetetlenek, de intelligens emberek ezt elintézik egy elnézést kéréssel, még akkor is, ha tudják, nem ők a hibásak, vagy éppen senki sem tehet a „találkozásról”.
„Ezt a kabátot soha többet nem fogom felvenni” – Nem vagyok terhes, mégis át akarták adni a helyet
Nincs olyan ember, akinek ne lenne egy vicces, meghökkentő vagy épp felháborító sztorija a BKV-s közlekedésről. Reggelente gyakorlatilag azt várom – miközben haladok a szerkesztőség felé –, hogy vajon milyen izgalmakkal lesz megspékelve az utam. Vajon a szemem láttára fogják büntetni a jónépet? Vajon idősekkel és terhes nőkkel lesz tele a villamos? Vajon az X táskámmal és szatyrommal le tudok majd ülni? És ha igen, át kell majd adnom a helyemet valakinek?
Mozgólépcső
Tudom, tudom: a jobb oldalra kell állni, DE!
Nem találkoztam még olyan emberrel, aki mindenkit fellökve rohant le a mozgólépcsőn, és korábbi metrót ért el, mint én.
Biztosan velem van a gond, de az a lépcső nagyon veszélyes, rohanás közben simán el lehet esni… Nem éri meg szerintem. Fótósunknak, Zsófinak viszont más a véleménye erről:
„Ha lerohansz, és mondjuk csak egy percet spórolsz ezzel, az nem sok, viszont ha pont elmegy a metró (és a piros nem jár olyan gyakran, mint a kék), azzal hatványozottan növeled a késést, ha még további átszállások is lesznek. Lehet, hogy ha nem rohanok, ugyanazt a metrót érem el, de lehet, hogy egy korábbit, és így ha rohanok, valszám alapján csökkentem a lehetőségét a késésnek. Amúgy nem szoktam fellökni senkit.”
Ettől függetlenül én is mindig jobb oldalra állok, aki akar, hadd menjen!
