Egyéb kategória

Ugye nem felejtettétek el átállítani az órát?

Ha most ébredtetek, és azt hiszitek, hogy de jó, még csak 8-9-10 óra van és előttetek a nap, ki kell, hogy ábrándítsunk. Adjatok hozzá még egyet!

vous - 2017.03.26.
Ugye nem felejtettétek el átállítani az órát?

Megkezdődött a nyári időszámítás, ma éjjel kellett átállítanunk az órát, és reggel azzal a kemény és szomorú felismeréssel ébrednünk, hogy az életünkből elveszítettünk egy órát. Na jó, a helyzet azért nem ennyire súlyos. Egyedül az okozott némi zavart, hogy voltak olyan készülékeink, amelyeknek sikerült az átállás, másoknak meg nem.

És hirtelen nem tudtuk, mennyi is pontosan az idő!?

A mobilunk átállította magát (az ébresztőt persze rosszul állítottuk be, és akkor szembesültünk, hogy még nem annyi az idő, amennyi, de mindjárt megint belezavarodunk), a konyhai eszközök viszont nem. Szóval a reggeli kávéfőzés közben elbizonytalanodtunk.

Szeretnénk segíteni és véglegesen eloszlatni a kételyeket. Ezen az oldalon mindig eléritek a pontos időt.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek