Egyéb kategória

Ez ám a sebesség: a Pantone máris megjósolta, milyen színek hódíthatnak 2018-ban

Már több mint fél év eltelt azóta, hogy a Pantone bejelentette, milyen színek lesznek 2017-ben a legdivatosabbak. Azóta pedig folyamatosan nyitott szemmel járnak, figyelik a világot, ennek pedig meg is van az eredménye; már most megjósolták, mi lesz igazán népszerű jövőre.

vous - 2017.03.28.
Ez ám a sebesség: a Pantone máris megjósolta, milyen színek hódíthatnak 2018-ban

A Pantone szerint az év színe 2017-ben a greenery lett, de a döntés nem lehetett egyszerű, hiszen elég sok árnyalat közül kellett választaniuk. Az idei év viszont nekik már régmúltnak számít, és máris arra koncentrálnak, hogy mi lehet 2018 legnépszerűbb színe.

Leatrice Eiseman, a Pantone ügyvezető igazgatója pedig elárulta, mire számíthatunk nagyjából, mik lesznek ezek az árnyalatok. Előre szólok, elég izgalmasnak tűnnek!

pantone színek

Van élet a greeneryn túl is! – Trendi színek, amik miatt tűkön ülve várjuk a tavaszt

Hivatalosan is mondhatjuk, hogy tavasz van, ez pedig a divat terén is mindig izgalmas időszak. A boltok ugyanis lassan megtelnek a lengébb ruhákkal, ami a színvilágot is feldobja. Nóri már össze is gyűjtötte nektek a Pantone legmenőbb 2017-es árnyalatait, és előre szólok, imádni fogjátok őket!

ITT meg is nézhetitek őket!

A csillogás visszatér

„A fémek, ahogy azt már tudjuk, igazi klasszikusok, de nagyon átmentek semlegesbe”mondta Leatrice. Hozzátette viszont, hogy jövőre odaleszünk mindenért, ami áttetsző, esetleg színátmenetes.

Bye-bye, pasztell!

Tavaly a pasztellszínek hódítottak, ezúttal viszont ez változni fog, és inkább az intenzívebb árnyalatok felé fogunk kanyarodni. Sokkal erőteljesebb, feltűnőbb, merészebb lesz a divat.

Visszatérnek a '70-es évek

Ami pedig a trendeket illeti, a '70-es évek stílusa továbbra is nagyon népszerű lesz; a Pantone 2018-as színpalettáján valószínűleg így olyan szépségeket láthatunk majd, mint a minyonsárga és a zellerzöld.

Sajnos a színekről még nincsenek hivatalos fotók, ami érthető, hiszen ez egyelőre csak felvetés. A hivatalos bejelentésre általában ősszel kerül sor, de mi már most nagyon várjuk őket!

Ajánlott cikkek