Egyéb kategória

Túl a szívecskén és a monogramon – kreatív közös tetkók pároknak

Amikor meghallom, hogy „képzeld, közös tetkót csináltatunk a barátommal”, én már előre azon gondolkozom, hogy vajon hogyan fogjátok eltüntetni, ha szétmentek. Tudom, tudom, ez nem szép, de lássuk be, ma már egyáltalán nem különleges, ha a párok magukra tetováltatják a megismerkedésük dátumát, egymás monogramját vagy egy szívecskét – ráadásul mindezt pár hónap együttlét után.

vous - 2017.03.29.
Túl a szívecskén és a monogramon – kreatív közös tetkók pároknak

Aztán, ha kiderül, hogy mégsem ő volt az igazi, jön a dilemma: mivé alakítsam át a tetkót, hogy ne a volt barátomra emlékeztessen? Vagy leszedessem? Már bocsánat, de ennek szerintem semmi értelme. 

Persze, nem vagyok ellene a közös tetkóknak, sőt, nagyon is tetszenek, csupán azt mondom, ha erre vágytok, akkor tényleg azzal, és CSAK azzal az emberrel vágjatok bele, akit szerettek, akiben maradéktalanul megbíztok, és akivel hosszú távra terveztek. Vagy akire – rosszabb esetben – képesek lesztek jó szívvel visszaemlékezni akkor is, ha mégsem maradtok együtt örökké.

virág tetkó

Boruljon virágba a testetek – tetkók, amik valóságos növényeknek tűnnek

A tetoválóművészek folyamatosan új megoldásokkal próbálkoznak, hogy a tetkók minél káprázatosabbak legyenek. Most sikerült kifejleszteni egy olyan technikát, melynek segítségével a növényeket ábrázoló tetkók annyira valósághűek, hogy legszívesebben beleszagolnánk.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatjátok el!

A másik pedig, hogy ha igazán különlegesek szeretnétek lenni, akkor legyetek bátrak, és ne a megismerkedésetek dátumát vagy egymás nevét, hanem valami kreatív motívumot varrassatok magatokra.

Most hoztam is nektek néhány különleges, közös tetkót, inspirálódjatok! 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek