Egyéb kategória

„Mi van, ha kijön belőlem az állat?” – őszinte félelmek az első szülés előtt

A terhesség – őasanyaság ide vagy oda – sok nőből kiváltja a sikítófrászt. Szerintem fontos, hogy beszéljünk ezekről a félelmekről, mert egyrészt léteznek, másrészt nincs annál jobb gyógyszer a félelemre, ha nyíltan beszélhetünk róla.

vous - 2017.04.09.
„Mi van, ha kijön belőlem az állat?” – őszinte félelmek az első szülés előtt

Megkérdeztem a barátnőimet és a szerkesztőségben a csajokat is arról, hogy mi az a félelmetes gondolat a terhesség kapcsán, ami riasztja őket, vagy valahol a lelkük mélyén félnek tőle. Nos, sikerült összegyűjtenem jó pár félelmet. 

Forrás:
iStock

Előtte azonban elmesélném az enyémet, mert az elég spéci. Ugye, mivel hallássérült vagyok, szájról olvasok, ezért félek attól, hogy az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben még kiszolgáltatottabbnak fogom érezni magam, csak mert a maszkos dokik, nővérek beszédét alig fogom érteni. És ez elég para.

Mi van, ha emiatt a tolást nem jól csinálom, aztán jól összeszorítom a gyereket? (Jó, most lesarkított példa, de értitek.)

Na, kimondtam. Pedig totál hülyének éreztem magam tőle eddig, hogy ettől félek, annak ellenére, hogy simán eldumálok a nőgyógyászommal punci fölött is, miközben vizsgál. (Istenem, most szakad a plafon, ugye?) De ez van, prioritások vannak, márpedig én inkább szeretném tudni, van-e probléma a hüvelyemben, a méhemmel, a petefészkeimmel, és ezt azonnal szeretném tudni, úgyhogy nem érdekel, hogy mennyire kínos is lehet(ne) a helyzet. 

Csak hát a szülés az mégiscsak más. Tapasztalatom se nagyon van benne, ami alapján stratégiát tudnék előkészíteni. Közben azért kaptam megnyugtatást, hogy a szülésznővel, ha összehangolódunk, biztos menni fog a kommunikáció is, de hát, gondolom, majd ez is kiderül, ha eljön az ideje. Addig meg fő az optimizmus.

És akkor jöjjenek az általános félelmek.

#1 „Félek az ismeretlen fájdalomtól”

Hát igen. Azt mondják, egyénfüggő, kinek mennyire szenvedős, de eddig sokan túlélték. Én ezzel úgy vagyok, hogy valahogy ki kell bírni, és addig a lehető legtöbb relaxációs technikát el kell sajátítani. Nem árt előre tájékozódnotok a fájdalomcsillapításról sem, hogy tudjatok róla, mivel tudtok élni adott helyzetben. Sokan a szülés utáni regenerálódástól is félnek, erről itt olvashattok bővebben, első kézből, egy anyukától.

#2 „Félek, hogy gátrepedésem lesz”

Ez benne van a pakliban, gyakran előfordul, viszont ezek túlnyomórészt nem hatalmas repedések. Megelőzésképpen pedig érdemes elsajátítani a Kegel-gyakorlatokat és edzeni a gáttáji izomzatot. A mell körül szintén nagy a félelem, például az első szoptatás kapcsán – fog-e menni, vagy nem. Ennek kapcsán itt találhattok megnyugtató válaszokat.

#3 „Mi van, ha kijön belőlem az állat?”

Engem speciel az érdekel a legkevésbé, hogy üvöltök-e, illetve hogy ha üvöltök, akkor mit. Persze van, aki ezzel nem így van, de szerintem a legtöbb, amit tehettek ennek kapcsán, az az, hogy elfogadjátok, hogy ez előfordulhat. Gondoljatok rá úgy, hogy az is ti vagytok. Hozzátok tartozik. Plusz az sem elhanyagolható tény, hogy az orvosok láttak már mindent. Meg hallottak is.

Forrás:
iStock

#4 „Mi van, ha lebénulok az epidurális érzéstelenítéstől?”

Én eleve attól rosszul vagyok, hogy tű kerüljön a gerincem közelébe, szóval eddig a gondolatig még el se jutottam. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy a fájdalom felülírja majd ezt a félelmet. Ami pedig a lebénulást illeti, gondoljatok arra, hogy akik elvégzik ezt a műveletet, magasan képzett szakemberek.

600

„Szeretnék gyereket, de egyedül lenni is szeretek”

Szerettek egyedül lenni? Aggódtok, gyerekkel hogyan tudjátok megejteni a megszokott egyedüllét-rituálétokat? Aggódtok, hogy a gyerek megsínyli-e majd ezt? Szakértő válaszol erre a kérdésre itt!

#5  „Félek, hogy túl sokáig fogok vajúdni”

Vannak rémhírek a hosszan tartó vajúdásról, de azt azért nem árt tudni, hogy átlagosan 18 órát át tart a szülési folyamat. Az orvosok nem is nagyon hagyják, hogy 20 órán túl húzódjon a szülés, ha pedig valamiért mégis elakad a folyamat, tesznek ellene: például oxitocinnal segítik a méhösszehúzódást.

#6 „Félek, hogy beteg lesz a baba”

Nem könnyű téma, de ma már rengeteg szűrővizsgálat létezik, amivel meggyőződhettek arról, hogy van-e okotok aggodalomra. Ha pedig mégis valamiben picit elmarad a kicsi, azt a fejlesztőgárda fejlődési nyomon követéssel és megfelelő fejlesztéssel kiküszöböli. Egyébként pedig tényleg nem jó feleslegesen rágörcsölni a témára. Ez a félelem egyébként is benne van mindenkiben, de nem elég akkor foglalkozni vele, ha tényleg beüt a baj?

Nektek mi a félelmetek?

Ajánlott cikkek