feminizmus influencer szőr lány Morgie

Ez a lány nem szőrtelenít egy éve, de ti tudjátok, miért teszitek?

Egy dologban minden nő egyetért: szőrteleníteni fájdalmas, pénzbe kerül, időbe telik, mégis csináljuk. De belegondoltatok már abba, hogy miért? Megfogalmaztátok már azt a mondatot? A hétvégén kapta fel az internet Morgan Mikenas történetét. A fitneszbloggerként aposztrofált lány az Instagramon és a YouTube-on osztotta meg, miért nem nyúlt borotvához egy éve.

Nézem ennek a fiatal lánynak a fotóit az Instagramon, és konkrétan zavarban vagyok, pedig már a kakiról is írtam cikket. Akkor mégsem éreztem úgy, hogy belepirulnék a dologba. Őszintén: régen láttam ennyi szőrzetet női testen, pedig tisztában vagyok vele, hogy tombol a testszőrforradalom, és vannak olyan időszakok (nevezzük télnek), amikor én is ritkábban nyúlok a borotváért.

Objektum doboz
Objektum doboz
Objektum doboz

A gyantázásról ezer éve letettem, és nemrég életemben először gondolkodtam el a végleges szőrtelenítésen. Körülbelül tizennégy éves korom óta nem láttam a testszőrzetemet a teljes valójában, de abba a táborba tartozom, amelyik nem is szeretné. Így nőttem fel, ebbe szocializálódtam, nem érzem nyomásnak vagy kényszernek, egyszerűen csak szebbnek látom a csupasz hónaljamat, és a sima lábamat is jobban szeretem. (Az intim területekről most hadd ne beszéljek, nem szeretnék újabb jelzőt begyűjteni a kakis cikk után.)

És igen: zavarba jövök, ha valaki másképp dönt, megnézem, de közben értem és tisztelem ezt a döntést, amelynek ma fontos szerepe van abban, hogy árnyalja a képet, amelyet a sosem öregedő sztárok és tökéletesre retusált influencerek uralnak.

Megmutatja, hogy nem csak az létezik. Hogy a világ körülöttünk nem fekete és fehér, hanem sokkal árnyaltabb a kép ennél. És segít azokon a fiatal (nagyon fiatal) lányokon is, akik zokogva szaladnak haza, mert beszóltak nekik, hogy 6-7-8 évesen milyen szőrösek, és inkább borotválkozzanak meg sebtiben. Vagy azokon, akik éheztetik magukat. Azok, akik folyamatosan szoronganak a kilóik miatt. Ez a történet ugyanis nemcsak a szőrről szól, hanem sokkal többről.

Ha nem is dobjátok el a borotvát Morgan Mikenas hatására, és nem is mindenben értetek vele egyet – ahogy én sem –, három dolgon érdemes elgondolkozni a története kapcsán.

„Victoria Beckhamnek is szőrös a lába valószínűleg” – Papp Virág azt rajzolja meg, amiről mások nem vesznek tudomást

„Victoria Beckhamnek is szőrös a lába valószínűleg” – Papp Virág azt rajzolja meg, amiről mások nem vesznek tudomást

„Keresem azt a csajt, aki csöcsöket, szőrös lábakat meg borostás hónaljakat rajzol! Légyszi linkeljétek, ha ismeritek!” Ez a kérés egy használt ruhát csereberélő Facebook-csoportban jött velem szembe, és mivel tudtam, kiről van szó, segítettem a megfejtéssel. Az illető Papp Virágot kereste.

A vele készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

1. Csináljátok azt és úgy, ahogy jólesik

Morgan Mikenas is – félreértés ne essék – nem azt hirdeti, hogy mindenki hozzá hasonlóan tegye le a borotvát örökre. Pont ez a lényeg. A teste csupán egy eszköz arra, hogy felhívja a figyelmet olyan fontos témákra, mint az önelfogadás vagy mások döntésének tisztelete.

De leginkább az, hogy képesek legyünk mi magunk dönteni a saját sorsunkról, hogy legyenek döntéseink, hogy tudjuk, mit és miért tartunk fontosnak, és ne csak sodródjunk a nagy masszával. Ne hagyjuk magunkat befolyásolni, legyünk tudatosak ahányszor csak lehet, bármilyen fárasztó is néha.

Teljesen egyszerű kérdés, de ti például tudjátok, miért szőrtelenítetek? Vagy kicsit más: tudjátok, miért nem mondtatok nemet a múltkor, amikor a szívetek szerint azt kellett volna? Tudjátok, miért maradtok ott a buliban, amikor valójában semmi kedvetek jópofizni, és miért éreztek lelkiismeret-furdalást, ha eljöttök?

2. Nem a szőrtelenségtől lesztek szexik és nőiesek

Morgan korábban mindig koszosnak érezte magát, nem tartotta magát nőiesnek, sőt egyenesen szégyellte, amikor korábban egy kis ideig nem szőrtelenített. Az átalakulása azonban fejben történt: ma már tudja, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak annál, mint hogy eleget tegyen mások elvárásának.

Sokkal lényegesebb, hogy képes legyen szeretni és elfogadni önmagát, mert ez adja meg azt a nőiességet és teljességet, amitől boldog lesz.

3. Nem akkor találjátok meg a párotokat, ha olyanok vagytok, mint a szupermodellek

És a szupermodellt itt most értsétek úgy, mint a reklámok és a média által közvetített nő képe.

Ha valakit szerettek, nem a testszőrzetétől, a hajszínétől fogtok belőle egyszer csak kiábrándulni. Ha igen, akkor már a kezdetek kezdetén nagyot hazudtatok magatoknak. Az lenne az ideális, ha össze se jönnétek olyannal, aki nem tetszik, csak azért, mert majd megváltoztatjátok, kikupáljátok, látjátok benne a potenciált. Ha vannak dolgok, amelyek a kapcsolat elején zavarnak, azok később még jobban fognak. Ha pedig elfogadjátok a másikat, akkor fogadjátok el teljes szívetekből.

Több kommentet végigolvastam a magyar portálokon megjelent cikkek alatt. Meglepődtem, mennyire megengedőek voltak a kommentelők, sokkal több negatív visszajelzésre számítottam. Ehelyett rengetegen írták, hogy ha így érzi jól magát, miért is ne lehetne hónaljszőre vagy szőrös lába.

Egy komment azonban rendszeresen visszatért: vajon van-e ennek a lánynak valakije. A videóból ez is kiderül: Morgannek van barátja, aki természetesen elfogadja a testét úgy, ahogy van (mondhatnám: szőröstül, bőröstül).

„Miért van szüksége a feminizmusra egy szép nőnek?”

„Miért van szüksége a feminizmusra egy szép nőnek?”

Vissza a jövőbe? Na de miért? Úgy tűnik, mostanában egyre több nő tér vissza a hagyományos szerepekhez, ami egyet jelent a kizárólag a gyereknevelés és a háztartás köré szerveződő mindennapokkal még akkor is, ha a gyerekek megnőnek. De vajon ők akarnak lemondani a kivívott jogaikról és az önmegvalósítás boldogságáról, vagy inkább csak feladják a harcot a férfiközpontú társadalomban?

Egy feministával beszélgettünk az egyenjogúságról.