Mára már tudom, hogy értékes vagyok – anya szeretete nélkül is

Mára már tudom, hogy értékes vagyok – anya szeretete nélkül is

„Azt mondják, az anyai szeretet olyan, amit semmi sem befolyásolhat és minden nőben ösztönösen megvan. Egy anyának nem számít, milyen a gyermeke, elfogadja olyannak, amilyen, mert mást nem tehet, mert ilyen a természete. De mi van akkor, ha a saját bőrödön tapasztalod, hogy ez talán mégsem így van? Mi van akkor, ha te mindent megtettél, hogy szeressen, de nem tud vagy egyszerűen csak nem akar szeretni az az ember, aki a világra hozott?” – kezdi történetét Alexandra, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban László-Barva Alexandra írását olvashatjátok.

A szüleim válása után az egyetlen biztos pontot a nagymamám és nagypapám nyújtották. Végignéztem, ahogy új férfiak és nők jönnek-mennek a szüleim életében, de akkor és ott nem éreztem olyan égető hiányát egyiküknek sem, mint azt utólag visszagondolva érzem. Pedig rengeteg jelet küldött a testem, de nem figyeltem rájuk.

Mára azonban világossá vált, hogy a figyelmükre és törődésükre éheztem, minden porcikám kivétel nélkül szülők után áhítozott.

De nem a válás szakította el tőlem az édesanyámat: amióta az eszemet tudom, egyetlen egyszer sem hallottam tőle, hogy büszke rám, hogy mellettem van, sőt még azt sem, hogy szeret. Nem voltak ölelések és tartalmas beszélgetések köztünk. Sőt, néha szappanoperába illő intrikák és hazugságok kereszttüzében találtam magam, ahol csupán eszköz voltam, hogy elérje azt, ami után áhítozott.

Az anyagi biztonság érdekében képes volt az emberi értékeket háttérbe szorítani és láthatóan bosszantotta, hogy engem nem tudott maga mellé állítani ebben a játszmában. Számtalanszor elismételte, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen, bármit meg tud oldani nélkülem, sőt kifejezetten örülne, ha elköltöznék otthonról.

Életem első 18 éve másról sem szólt, mint a bizonyításról: bizonyítani szerettem volna anyámnak, hogy igenis kellek neki. Minden gondolatom azon járt, mit tehetnék azért, hogy jó legyen a kapcsolatunk.

Megszámlálhatatlan alkalommal álltam oda a megalázások, átverések és pofonok után csak azért, mert azt reméltem, egyszer talán tényleg megszeret, függetlenül attól, hogy ki az édesapám, mi a foglalkozásom és milyen a külsőm.

Forrás:
Depositphotos

Leggyakrabban viszont úgy éreztem, hogy az egyetlen jó tulajdonságom a szemében, hogy relatíve szép arccal áldott meg a sors.

Nem hibáztatom azért, amiért ő ilyen. Nem haragszom rá a tetteiért. És mára már hiányérzetem sincs, amiért úgy döntött, nem lesz mellettem. Tudom, hogy nem ostorozhatom magam azért, amiért így nőttem fel. Nem retteghetek és függhetek a szeretetétől – és nem is teszem. 

Boldogan nézek a tükörbe, mert olyan emberré váltam, akire büszke lehetek. Olyan anyja lehetek a gyermekeimnek, ami nekem nem adatott meg. Megtanultam azt, hogyan mondjam bátran: szeretlek! Nehezebben, de kitartóan igyekszem kimutatni a számomra fontos személyeknek, jó, hogy vannak nekem. Élvezem az életem minden csodáját és pozitívan tekintek előre, mert amióta elengedtem őt és a kényszert, hogy megfeleljek, kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok, mint valaha.

Mert a döntés csakis az enyém, és bár az édesanyámat nem én választottam, hálás vagyok neki, amiért a világra hozott.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.