Egyéb kategória

Kipróbáltam, milyen negyven fokban jógázni, és meglepően tetszett

Manapság a jógának ezerféle módozatával találkozhatunk a piacon, kezdve az egészen egyszerűektől az igazán extrémekig – na, a Bikram-jóga pont ebbe az utóbbiba tartozik. Lényege, hogy egy 35-40 fokra felfűtött teremben kilencven percen át ismételjük ugyanazt a 26 gyakorlatot. Durvának hangzik? Az is! Elárulom, miért.

vous - 2017.04.22.
Kipróbáltam, milyen negyven fokban jógázni, és meglepően tetszett

Hogy őszinte legyek, magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy befizessek egy Bikram-órára. Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik barátnőm, aki korábban már járt, rábeszélt, hogy tartsak vele én is, én pedig mint általában mindenről, erről is meggyőzhető voltam. Úgy éreztem, elég jó kondiban vagyok, a gyakorlatok egész egyszerűnek tűntek (ezeket előzőleg lecsekkoltam a honlapon), ráadásul korábban jártam már jógázni, amit sosem tartottam egy kemény sportnak,

szóval úgy éreztem, ebből aztán nem lehet baj. De sajnos lett.

Az első alkalom

Mivel előzőleg olvastam, hogy az első órára érdemes 20 perccel korábban érkezni, már vagy 10 perccel órakezdés előtt a felfűtött teremben voltam, és kábé két percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rosszul legyek. Próbáltam elviccelni a dolgot, de egész végig csak egy dolog járt a fejemben: miért teszik ezt magukkal az emberek?!

Hiszen ez nem jó, sőt! Ha rajtam múlt volna, és egyedül vagyok, simán lehet, hogy felállok és kimegyek heveny szívdobogásra hivatkozva, de nem egyedül voltam, és amúgy is, ha már ott vagyok, nem csinálok magamból hülyét. Aztán elkezdődött az óra.

Kiderült, hogy a gyakorlatok, amik képen tök egyszerűnek tűnnek, a valóságban (és negyven fokban) sokkal, de sokkal nehezebbek, én pedig mégsem vagyok annyira hajlékony, mint hittem. Aztán az órának kábé a felénél rám tört a hányinger, és a hátralevő egy órát a matracomon feküdve szenvedtem végig.

De a helyzet óra után sem lett jobb: a rosszullétet felváltotta a farkaséhség és a lüktető fejfájás, majd pedig másnap egy olyan szintű izomláz, amit még a legdurvább súlyzós edzések után sem éreztem még.

Forrás:
iStock

Ezek után, gondolom, nektek is az jár a fejetekben, hogy hogy lehettem olyan hülye, hogy visszamentem. Mivel úgy voltam vele, hogy mindennek és mindenkinek jár egy második esély, nem is volt kérdés, hogy miután kipihentem magam, újból nekivágok, ezúttal sokkal felkészültebben. Aznap odafigyeltem rá, hogy minimum két-három liter víz lecsússzon, és nem is ettem órakezdés előtt legalább 4-5 órával.

És láss csodát: ezúttal már tényleg sokkal jobban ment!

Ami ezután történt, az meg már, mondhatni, történelem – megvettem az első tízalkalmas bérletem, majd a következőt és aztán a következőt… A szenvedély pedig (kisebb-nagyobb megszakításokkal) azóta is tart. A hajlékonyságom fejlődött, a derék- és térdfájdalmaim elmúltak, és már ott tartok, hogy egy percen át ki tudom tartani az íjállást, (ami ez a gyakorlat) – ez pedig korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt.

kerdojel

Mi is pontosan a Bikram-jóga?

„A Bikram-jóga az ősi hatha jóga egy 20. századi fajtája, amely Bikram Choudhury indiai jógi nevéhez fűződik, és amelyet sokszor egyszerűen csak hot jógaként emlegetnek. A gyakorlatokat 38-40°C-ra felfűtött teremben végzik, 40%-os páratartalomnál. Az órák 90 percesek, és minden alkalommal ugyanazt a 26 ászanát és két légzőgyakorlatot hajtják végre, ugyanabban a sorrendben, két sorozatban. Lényege, hogy az első sorozatban lehetőség van tökéletesíteni a technikát, a másodikban pedig már 'bemelegedve' lehet mélyebbre jutni a gyakorlatokban.”

Forrás: jogapont.hu

Mire figyeljetek?

Ahogy látjátok, a felkészülést már jóval az órakezdés előtt érdemes elkezdeni: a nap folyamán igyatok meg minimum két liter vizet, hogy elkerüljétek a kiszáradást és a fejfájást.

A Big Mac-menüt tartogassátok inkább óra utánra – nagyon fontos, hogy könnyen emészthető, vitamindús ételeket fogyasszatok aznap, és órakezdés előtt legalább három órával már ne egyetek! Így legalább megspóroltok magatoknak is egy rosszullétet. Ha pedig éhesnek érzitek magatokat, rágjatok el egy szőlőcukrot.

Az első órán a legfontosabb, hogy ha nem is vagytok jól, mindenképp próbáljátok meg benn tölteni a kilencven percet, az oktató is erre fogja majd elsőként felhívni a figyelmeteket. Nehéz lesz, de nem kibírhatatlan: nyugodtan pihenjetek le és igyatok, ha nem érzitek jól magatokat, emiatt senki nem fog „kinézni” titeket.

Valószínűleg az első óra nektek sem fog könnyen menni, de ha rászánjátok az időt, akár egy-két hónap alatt igazi profikká válhattok.

Hagyjátok otthon a szégyellőséget és a hosszúnadrágot is! Mivel nagyon meleg van, érdemes minél lengébb sportruhát választanotok. És bár elsőre rémisztőnek tűnhet ez azok számára, akik nem szeretik „mutogatni” a testüket, de nyugodjatok meg: itt tényleg senki nem fog ítélkezni felettetek, ráadásul senkinek sem lesz arra ideje meg energiája, hogy titeket vizslasson. 

Készüljetek fel arra is, hogy NAGYON meg fogtok izzadni, sokkal jobban, mint ha aerobikozni mennétek, vagy futni. Kábé annyira, mintha kilencven percen át szaunáznátok, úgyhogy mindenképp legyen nálatok két törülköző, egy arra, hogy a matracotokra terítsétek, egy pedig óra utánra, zuhanyzáshoz. 

Na jó, de fogyaszt?

Sokan szeretik azt hinni, hogy a melegben végzett testmozgás sokkal jobban égeti a zsírt, de ez sajnos nem igaz. A kemény izzadással főként vizet és sót veszít a szervezet, ezt pedig óra után érdemes mielőbb pótolni. Szóval aki karcsúsodást vár tőle, az csalódni fog: a Bikram-jóga nem fogyaszt jobban, mint egy 25 fokban végzett hatha jóga, szóval inkább kiegészítő mozgásként érdemes alkalmazni.

A forróság elsősorban az izmok nyújthatóságát és a méreganyagok kiválasztódását segíti elő, de azt viszont nagyon hatékonyan teszi. És bár nem fogyaszt, segít abban, hogy az izomzat tónusosabbnak és szebbnek tűnjön. 

Forrás:
iStock

A Bikram azonban nemcsak a testre, de a lélekre is jó hatással van. Ugyan itt nincs csukott szemes meditáció meg kötelező „befelé fordulás”, az extrém körülmények és a gyakorlatok nehézsége garantálja, hogy ne tudjatok másra koncentrálni, és ne kalandozzanak el a gondolataitok.

Szóval tökéletes mozgásforma olyan embereknek, akik nem azok a tipikus jógás arcok: rendesen átmozgat, és segít a fejek kiszellőztetésében is. 

keretes kérdőjel

Hol tudjátok kipróbálni a Bikram-jógát?

Budapesten három Bikram-stúdió van:

Rengeteg fitneszterem kínálatában szerepel a hot jóga, de az kicsit más – Bikram-jógát csak olyan képzett oktatók tarthatnak, akik részt vettek egy 500 órás felkészítőn, ahol magától Bikram Choudhurytól tanulhatták el a szakmát. 

Kinek nem ajánlott?

Akik visszeres panaszokal küzdenek, inkább mondjanak le a jógáról – a meleg ugyanis rossz hatással lehet az erekre. Ugyan sokan terhesség alatt is járnak órára, de ilyenkor mindenképp érdemes előbb az oktatóval és orvossal is konzultálni. Kismamák egyébként csak akkor járhatnak Bikramra, ha már a terhesség előtti három hónapban is aktívan részt vettek az órákon. Bár sok helyen futok bele abba, hogy szívbetegeknek is ajánlják, azért hallottam már erről egy-két rossz sztorit. Ilyen esetben szintén érdemes lehet az első óra előtt orvossal is beszélni. 

Egyébként pedig kortól és nemtől függetlenül mindenkit csak bátorítani fogok arra, hogy vágjon bele: elsőre ugyan nehéz lesz, de megéri!

Ajánlott cikkek