Minden egy kommenttel kezdődött. Egy kommenttel, ami miatt most leírom nektek, hogyan lett belőlem egy, a pasija után nyomozó Miss Marple. Szerettem volna ezt a titkot magammal vinni, de nem bírtam ki, hogy ne dicsekedjek el vele, így egy kommentben elszóltam magam. Emiatt olvashattok most a pasik után nyomozó nőkről egy írást.
Igen, nagy nyomozó voltam, de mára nyugdíjba vonultam. Kezdem a tanulsággal. Nagyjából 22 évesen jöttem rá, hogy nem minden pasi után kell nyomozni, sőt, ha már előkerül a nagyító, bukta is az egész. És nem azért nem kell kutakodni, mert nincs hajnali üzenet, se rejtélyes hívások (egyébként nincs is), hanem mert egyszerűen tudjátok, hogy nem kell, és kész. Ez talán az egyik legjobb érzés a világon. Azt hiszem, feltétel nélküli bizalomnak hívják.
Az elmúlt évek alatt az is megtanultam, hogy nem csak legenda az olyan pasi, akinek ha rezeg a telefonja, ezt mondja:
Cica, légyszi add ide a telóm!
Nem dugdossa, rejtegeti, ki nem adná a kezéből, hanem megkér, hogy ti adjátok oda neki, vállalva a nem létező kockázatot, hogy lássátok, ki keresi őt. Még mielőtt azt gondolnátok, hogy a pasimat fogom dicsérni ebben a cikkben, tévedtek, azt már ebben megtettem.
Legyetek őszinték, ugye ti is nyomoztatok már a partneretek után? Sejtettem. Ez szerintem nem elítélendő, van olyan helyzet, amikor ezt tűnik a legjobb megoldásnak, még ha később rá is jöttök, hogy nem volt az.
Az a sejtésetek, hogy megcsal a pasitok? Járjatok utána! – interjú egy magánnyomozóval
Szerelemféltés, paranoia, birtoklási vágy, bizalmatlanság, a kommunikáció hiánya, „nyomozgatások” a pasitok telefonjában és Facebook-profiljában. Egy kapcsolatban sokszor megtalálhatóak ezek a „mumusok”, ezért egy magánnyomozót kérdeztem arról, hogy mikor, és egyáltalán érdemes-e kutakodni a partnerünk után, illetve mikor van az a pont, amikor már jobb átadni az ügyet szakértői kezekbe.
Ez az írás azokról a fiúkról szól, akik miatt az FBI-nál azonnal munkát kapnánk. Vállalom, fiatalabb koromban én is nyomoztam az egyik fiúm után. A „fiú” szó ez esetben szándékos, nem stilisztikai baki.
Az én nem túl gyakori nyomozási módszerem titkos, ha elmondanám…
– tudjátok, a szokásos kémszöveg.
Egy internetes fórumon bukkantam érdekes nyomozós vallomásokra!
„Csak a standard dolgokat csináltam: sunyiban csekkoltam a telefonját, de mivel az üzeneteket kitörölte, a híváslistáját néztem, hogy kivel beszélt. Nem tudtam a Facebook-jelszavát, de az e-mail-címét igen, oda pedig értesítés érkezett az üzenetek szövegéről.”
„Éreztem, hogy valami nem smakkol az exnél, így felmentem a társkeresőre, ahol megismerkedtünk. Eléggé aktív volt, így csináltam kamuprofilt, és benyomultam nála. Persze szakítottunk.”
Egyszer, mikor az exem véletlenül nyitva hagyta a levelezését, akkor is azonnal szóltam neki, hogy mindig lépjen inkább ki, mert nem akarok semmit véletlenül se meglátni.
És a tanulság? Nyomozás nélkül is lehet szakítani.”
Így kutakodok én, avagy a fiú, aki „szinte könyörgött, hogy nyomozzak utána”
Röviden elmesélem, mi késztetett engem nyomozásra. Akkoriban kezdődött a szerelmi életem, amikor sorra nyíltak meg a chatszobák és újabbnál újabb közösségi portálok jelentek meg, amiken fent kellett lenni, és nem ártott, ha a legjobb és legviccesebb oldalát mutatta az ember, mert akkor jöttek a dicsérő kommentek és a több száz ismerős.
Ennek hatására, vagy csupán az akkori fiúm vonzerejének (?) köszönhetően, nemcsak rám tapadtak, de ő is nagyon népszerű volt ezeken az oldalakon. Én is ilyen „tapadás” voltam, egy közösségi oldalon ismerkedtünk meg, majd jött a találkozás, és aminek jönnie kellett.
Míg én feledtem a netes ismeretségeim, abban nem volt biztos, hogy ő is így tett a rajongó lányokkal. A kapcsolatunk finoman szólva sem volt egészséges, tulajdonképpen a féltékenység táplálta, nekem nem volt más lehetőségem, illetve akkoriban úgy gondoltam: nyomoznom kell.
A szerelem hizlal (engem): a boldog párkapcsolat egyenlő a pluszkilókkal?
Megvannak a szingliségnek is a maga előnyei, úgy, ahogy párkapcsolatban élni is mámor, főleg egy boldog, harmonikus kapcsolatban. Most utóbbi lesz terítéken, avagy az, hogy mennyire változtatja meg a külsőnket, ha tökéletes a szerelmi életünk.
A kapcsolat alatt többször szakítottunk, majd újra összejöttünk, és pont egy szakítás alkalmával sikerült meglesnem, mit, kivel és hogyan beszél a közösségi oldalakon. A fiú természetesen azóta nem az életem része, és még véletlenül se értsetek félre, ennek a cikknek nem a főszereplője.
A cikk főszereplői azok a férfiak, akik mellett eszünkbe sem jut egy Facebook-csekkolás, egy kihallgatott telefon, a cikk főszereplői azok a férfiak, akik egyszer sem jutottak eszetekbe, mialatt olvastátok ezt az írást.
