Egyéb kategória

A nagy körömlakkteszt: tényleg megéri használni a fedő- és alapozólakkokat, vagy csak felesleges pénz- és időpazarlás?

Az alapozás nagyon fontos, hiszen minden ezzel kezdődik! Az alapokat lerakják egy épülethez, és magunkba szívjuk az iskolában, aztán – persze jóval később – alapozunk a bulik előtt, alapozunk egy jó sminkhez, és hát alapozunk a körömlakkozás előtt is. Vagyis már aki, én például eddig a körmeimre sosem kentem alapozólakkot, és továbbmegyek, fedőlakkot sem! Úri huncutságnak tartottam, és azokról, akik használják, úgy gondoltam, túl sok idejük van, amit ennél értelmesebben is el lehetne tölteni, ezért most tettem egy próbát ezekkel a kencékkel, hogy egy egyhetes kísérletből kiderüljön, valóban megérik-e az időt és pénzt, amit erre fordítanánk.

vous - 2017.05.13.
A nagy körömlakkteszt: tényleg megéri használni a fedő- és alapozólakkokat, vagy csak felesleges pénz- és időpazarlás?

Az egyhetes kísérlet

Az egész procedúrát azzal kezdtem – lévén, hogy kapásból nem szerettem volna beruházni egy csomó kencére, amit még kis sem próbáltam –, hogy megkértem a csajokat a szerkesztőségben, ugyan hozzanak már be nekem egy-két ilyen lakkot. Hogy tényleg egyértelműen kiderüljön, mi a különbség egy sima lakkozott, egy alapozólakkos és egy fedőlakkos között, mindegyik körmömre más-más réteget kentem fel. (Úgy belezavarodtam egy idő után a kilogisztikálásba, hogy még rajzot is készítettem hozzá, hogy később ne keverjem össze, mi mivel volt lefestve.)

Forrás:
Molnár Anikó
  • Így a kisujjam és a hüvelykujjam kapott két réteg géllakkot;
  • a gyűrűsujjam egy réteg alapozólakkot és két réteg géllakkot;
  • a középső két réteg gélt és egy réteg fedőlakkot;
  • míg a mutatóujjamra egy réteg alapozó, két réteg géllakk és egy fedőlakkréteg került.

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Hogy igazán teszteljem a körmeimet, igyekeztem tényleg kemény kiképzésnek alávetni őket:

Mosogattam – drótszivaccsal, takarítottam, főztem, és diájvájoztam, amihez ragasztópisztolyt is használtam, így a ragasztónak is ki voltak téve a körmeim, merthogy sikeresen nemegyszer rá is folyt a forró ragacs. Ami a festés után két nappal történt. A workshop után pedig anyukám azon ámuldozott, hogy most milyen szépek a körmeim, ahogy csillognak. Meg is kérdezte, hogy körmösnél jártam-e – ahova egyébként nem járok –, és valóban, a körmeim szebben csillogtak, mint egy sima lakktól, és azok, amelyek fedő- és alapozólakkot kaptak, így egy hét elteltével is sokkal szebbek, mint sima társaik.

Forrás:
Molnár Anikó

Konklúzió

  • A hüvelykujjam kihagyom a szórásból, hiszen ő sajnos soha nem lesz szép, egy velem született rendellenesség miatt, ezekről sajnos jóval hamarabb is lepereg a lakk. Na de a többiekről azért érdemes szót ejteni!
     
  • A kisujjam egy hét után is ép maradt, de lévén, hogy azokat viszonylag ritkán használja az ember, nincsenek kitéve a különböző megpróbáltatásoknak.
     
  • A gyűrűsujjam, amivel szintén kevesebbszer dolgozik az ember napi szinten, és ami kapott egy réteg alapozót is, „meg sem mozdult”.
     
  • A középső, ami a fedőlakkot kapta, gyakorlatilag szintén érintetlen még ma is.
     
  • A mutatóujjam viszont igencsak megkopott. Az, ami mindegyik réteggel le lett kenve, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy egyrészt ezt az ujjunkat használjuk a legtöbbet, illetve sokkal hamarabb lepattogzik a festék, ha több rétegben van festve.

Forrás:
Molnár Anikó
Alsóban nevettek ki így utoljára – Kipróbáltam, mennyire egyszerű elkészíteni 2017 „legtrendibb” körmeit Engel Nóra

Alsóban nevettek ki így utoljára – Kipróbáltam, mennyire egyszerű elkészíteni 2017 „legtrendibb” körmeit

„A divatnál manapság két dolog változik gyorsabban: a haj- és a körömtrendek. Személy szerint az utolsó kettőből egyiket sem követem nyomon, azonban egy női magazin szerkesztőségében elkerülhetetlen, hogy halljak róluk. Az idei körömtrendek a geometrikus formákról, letisztult csíkokról és metálfényű lakkokról szólnak, és persze minden oldal lelkesen ígéri, hogy simán elkészíthetitek magatoknak otthon. Simán, mi?

Habár az alapozólakkos és fedőlakkos körmeim még ma is ragyognak – ha kissé megkopva is –, az egyhetes tapasztalatom alapján ki merem állítani, hogy bőven elég, ha vagy az alapozó-, vagy a fedőlakkot választjátok csak.

A kettő együtt fölösleges pénz- és energiapazarlás!

Ajánlott cikkek