Egyéb kategória

Legyen vörös! De melyik? – Teszteljétek, a vörös hány árnyalatát ismeritek!

A vörös szenvedélyes, szexi, buja, erotikus, erős, drámai, a kezdet és a vég színe egyben. A piros dinamikus, friss, életigenlő, pezsdítő. Egyedül a magyar nyelv különbözteti meg ennek a színtartománynak a sötétebb és világosabb árnyalatait: a vöröseket és a pirosakat. Egy jó vörös vagy piros kiemeli a szépségeteket és kiemel benneteket a tömegből. A bátrak színe. Tudni kell viselni, mert nem lehet benne elbújni. De ha már valaki eljut addig, hogy viseli ezeket, miért is akarna elbújni, nem igaz?

vous - 2017.05.19.
Legyen vörös! De melyik? – Teszteljétek, a vörös hány árnyalatát ismeritek!

Az előző színtesztes cikket (Színteszt 2.0 – Most kiderül, hány árnyalatot ismertek) annyira szerettétek, hogy úgy döntöttünk a szerkesztőségben, ismerjük meg jobban egy-egy alapszín árnyalatait is. Mivel a mai nap témája a Vulkán itt a VOUS-n, ezért a pirosakat és a vöröseket vettük górcső alá, és meg kell mondanunk, bármennyire is bírjuk ezeket a színeket: semmit sem tudunk róluk.

Ismét egy játékos tesztre hívunk benneteket, hogy megismerjetek néhány árnyalatot, közben mesélünk is róluk egy keveset. De csak a teszt után! (Várjatok egy kicsit, amíg betölt.)

Objektum doboz

piros divat

Perzseljen a ruhatár! – Viseljétek magabiztosan a szerelem színét!

Egy piros rúzsra manapság azonnal, míg egy piros kabátra ritkán vagy talán soha nem mondunk igent. Pedig a szerelem színének igenis van helye a ruhatárunkban, ráadásul egy kis odafigyeléssel ebből a színből (is) mindenki megtalálhatja a kedvére valót, akarom mondani, hozzá illőt!

A VOUS-tippekért kattintsatok ide!

  • Tizian és Rubens: a két festőről elnevezett szín közül az egyik csak a nevében vörös. Tiziano Vecellio képein gyakran tűnnek fel szőkésvörös hajszínnel a modellek. Ez a szőkésvörös hajszín a narancs színtartományba esik. Rubens vöröse, amelyet Van Dyck-vörösnek is mondhatnánk, a két festő által gyakran használt, teltvörös szín.
  • A pokolvörös is egy festőhöz, egészen pontosan Hieronymus Boschhoz kötődik, aki a pokolábrázolásainál használta ezt a mély, izzóvörös árnyalatot.
  • A galambvérszín a rubin gyakori színjelzője. Ebből következik, hogy a rubinvörös a galambvérszín szinonimája.
  • A sárkányvérvörös egy különleges legenda szerint olyan szín, amelyet az elefánt és a sárkány harcában kifolyt és összekeveredett vérének színe ad. A sárkányvérfa vagy sárkányliliom színes gyantájával rendszeresen festettek korábban, mert kötőanyagok nélkül is alkalmas volt festéknek.
  • A tulipánpiros és a tulipiros nem ugyanaz a szín, az utóbbinak nincs fizikai megfelelője.
  • Az eperszín régies neve a fréz francia eredetű szó (fraise, jelentése: eper).
Közönséges? Dehogy! Megmutatom, hogyan néz ki jól a piros szín a lakásban

Közönséges? Dehogy! Megmutatom, hogyan néz ki jól a piros szín a lakásban

Ha arra adjátok a fejeteket, hogy lakást vesztek, házat építetek vagy felújítotok, valószínűleg szembejön az a fontos kérdés: milyen színűek legyenek a falak, a bútorok vagy a berendezési tárgyak. A vörös általában nem szerepel a listán, mondván túl erőteljes, agresszív, élénk, szenvedélyes. Egy szó, mint száz, nem a pihenést és a harmóniát erősíti. Pedig…

A cikkért kattintsatok ide!

  • A törökpiros a 19. század második feléig a leggyakoribb festőanyag volt. Egy festőnövény, a buzér gyökeréből állították elő. A természetes vörös színnél olcsóbban jutottak hozzá, ezért tudott széles körben elterjedni. És honnan a név? Európában törökök terjesztették azt a módszert, amivel elő tudtak állítani festéket. Ezt a módszert végül a hollandok fejlesztették tovább, akik erősebben pigmentált mélyvöröset is ki tudtak nyerni a festőbuzér gyökeréből. Ezt a színt azonban már krappnak nevezzük.
  • Az örménypiros a bíbortetűből nyert textilfesték.
  • A brokát tulajdonképpen egy nehéz selyemszövet, amelyet arany- vagy ezüstszállal szőttek át. A színe bármilyen lehet, de a legkedveltebb nagyon sokáig a vörös volt, amit meg is értünk.
  • A bársony sokáig finom, vörös kelmét jelentett, a bársonyszín éppen ezért mindig mélyvörös árnyalatot takar.
  • Az angolvörös egy vas-oxid eredetű festék, amely ismert indiai és velencei vörösként is.
piros-ruzs1

A Rúzs, ami minden nőnek kötelező! De hogyan találjuk meg az igazi pirosat?

Kétség nem fér ahhoz, hogy a rúzsozott ajak a nőiesség védjegye. Még a nők szeme is megakad a nőkön. Itthon főleg amiatt, mert nem vagyunk hozzászokva. Leginkább azért bújunk el a piros rúzs elől, mert nem leljük a saját árnyalatunkat, valamint bátorságunkat.

Pádár Detti, a VOUS sminkese segített nekünk. A cikket ide kattintva olvashatjátok el.

Ajánlott cikkek