Mengyán Eszter  Kump Edina hulladékmentes életmód interjú

Kump Edina: „A hulladékmentes életmód nem arról szól, hogy innentől kezdve csak ez az életed”

Kicsit feszengek, mert nagyon meleg van, és elfelejtettem megtölteni a vizespalackomat. Harminc fok van, tűz a nap, szomjas vagyok. Vegyek egy palackos vizet? Mit tenne most Kump Edina hulladékcsökkentési szakértő, aki a hulladékmentes életmód mellett kampányol évek óta? Szerencsém van, mert épp vele találkozom, hogy erre, és sok minden másra is válaszoljon. A hulladékmentességre való törekvés ugyanis fejben dől el, de gyakorlat nélkül sajnos keveset ér.

„Általában otthon megtöltöm vízzel a kulacsomat, utána pedig mosdókban (pl. plázában, vagy ahol épp megbeszélésem van) töltöm újra. Kávézókba ritkán megyek be vizet kérni, de ebben a nyári melegben előfordul, és sosem vette még zokon senki a kérésemet. Amúgy van egy weboldal, az Ivocsap.hu, aminek a segítségével megtalálhatók a budapesti tűzcsapokra felszerelt, vízszűrős ivócsapok is” – mondja mosolyogva Edina, akiről már olvashattatok itt a VOUS-n. De az is lehet, hogy már követitek a Facebook-oldalát vagy ráakadtatok a honlapjára.

Ha emlékeztek, ő az, aki gilisztakomposztot használ a lakásban, de most először hallok tőle arról, mennyire örül, hogy a párja foglalkozik ezzel. Edina 2014 őszén kezdett komolyabban hulladékcsökkentéssel foglalkozni, de akkor már komposztált, szelektíven gyűjtötte a hulladékot, magának készített szappanokat és kozmetikumokat, és odafigyelt arra, mit vásárol, és hol.

Azt mondja, a tudatosságra, a rutinok kialakulására egyszerűen időt kell hagyni. Akár éveket is.

Forrás:
Hámori Zsófia

„A hulladékmentes életmód nem arról szól, hogy innentől kezdve csak ez az életed. Volt, aki azt mondta nekem, hogy ez sok lemondással jár. Azt mesélte, ha nem jutnak el a piacra, ahol csomagolásmentesen tudnak vásárolni, akkor egy héten keresztül vajas kenyeret esznek vacsorára.

Szerintem viszont az egészség előrébb való, és semmiben sem érdemes ennyire szigorúnak lenni, én inkább a lazaság pártját fogom.

Persze odafigyelek, de ha épp úgy alakul, hogy nem jutok el időben a piacra, ahol jóformán mindent csomagolásmentesen vásárolhatok, és teszem azt, rizsre lenne szükségem, akkor megveszem a csomagolt rizst a boltban, a csomagolást pedig azután szelektálom. Egy másik példa: mostanában nem volt időm arra, hogy magamnak csináljak szappant, így megveszem ezt is.”

Forrás:
Hámori Zsófia
600

6R szabály

Ha a 6R szabály mentén haladtok, jelentősen csökkenthetitek a hulladéktermeléseteket. (Külföldi blogokon 5R-ként találjátok meg.)

  • Refuse = Utasítsátok vissza, mondjatok nemet!
  • Reduce = Csökkentsétek!
  • Reuse = Használjátok újra!
  • Recycle = Szelektáljatok!
  • Rot = Komposztáljatok!
  • Repair = Javítsátok/javíttassátok meg!

Edina amúgy majdnem mindent be tud szerezni Dunakeszin, ahol a párjával élnek. Háromhetente megy el autóval (igen, jól olvastátok, autóval) a Lehel piacra, hogy mindazt, ami a környékükön nem elérhető, nagyobb tételben vegye meg a saját tárolóiba. Amit nem fogtok nála látni, az például a banán, aminek a héját nem ajánlott komposztálni, ezért inkább kikerüli. „Persze ha úgy érezném, hogy banánfüggő vagyok, valószínűleg bio- és fair trade banánt kezdenék vásárolni, de mivel én nagyon jól elvagyok banán nélkül, ezért egyszerűen nem veszek.”

És még ez sem megvonás vagy lemondás. Miért? Higgyétek el, mindenkinek megvan a maga banánja, amiről valaminek az érdekében le tud mondani, mert nem létszükséglet, és többet kap azzal, ha kihagyja az életéből.

Eszembe jut, vajon mi történik a nem komposztálható banánhéjjal olyan esetben, ha valaki befőttesüvegben gyűjti a szemetét. A zero waste életmód követői közül sokan tesznek így, majd megmutatják a közösségi oldalaikon, hogy egy befőttesüvegnyi szemetet gyűjtöttek x idő alatt.

Edina ugyan jó marketingeszköznek tartja a befőttesüveg módszert, de ő maga nem áll be a kampányba, mert szerinte kihagy néhány lényeges dolgot.

Forrás:
Hámori Zsófia

„A szelektív szemét nincsen benne, azt így nem látja senki, ez viszont szerintem kicsit félrevezető, hiszen az is hulladék. A hulladékmentes életmód esetében persze nem ezen van a hangsúly, a fő cél az, hogy minél kevesebb szemét kerüljön a kommunális kukába a megelőzésre fókuszálva, viszont nem lehet teljesen elkerülni azt, hogy ne keletkezzen például szelektív hulladékunk is emellett.

Tegyük fel, hogy elmegyek egy kávézóba, és a termoszomba kérem a kávét az elvivős pohár helyett. Az nagyon jó, hogy nem dobtam ki egy poharat feleslegesen. De ha a kávézóban a zaccot kidobják a kommunális kukába komposztálás helyett, akkor az is az én szemetem, viszont az üvegbe nem került bele.

Ezenfelül a legtöbb hulladék nem akkor keletkezik, amikor használjuk a dolgokat, hanem amikor előállítják azokat (ez a láthatatlan ökológiai hátizsákunk), és erre is gondolnunk kell, épp ezért

az a legfontosabb, hogy amennyire csak lehet, minimalizáljuk a hulladék-, valamint szeméttermelésünket.

Mi van a táskámban?

Edinát megkértem arra is, mutassa meg, mi minden van nála, ami segít csökkenteni a hulladéktermelést. Meglepően kevés dolog, ennyi bármelyik női táskában elfér.

Mindig:

  • kulacs és/vagy kávéspohár
  • jegyzetfüzet és toll
  • saját készítésű stift
  • saját készítésű parfüm jojobaolajból és illóolajokból
  • textilzsebkendő
  • textilszalvéta
  • vászontáska és egy zsinóros vászonszatyor
  • sheavaj
  • étkészlet

Csak bevásárlás miatt:

  • bevásárlószatyor
  • üveg a vajnak

Ha buliba menne:

  • repohár a sörnek
Forrás:
Hámori Zsófia

Amúgy félrevezető a zero waste, nulla hulladék kifejezés, mert sokan azt gondolják, hogy a nulla az tényleg nulla. Ilyen viszont nincsen.

„Tavaly pont ezért fotóztam be napi szinten, hogy milyen hulladékom van a szelektív szemetemmel együtt, hogy lássa mindenki. Sokak számára volt ez segítség abban, hogy hogyan tudják elkerülni azokat a csapdákat, amelyekbe rendszeresen beleesnek, valamint hogy elhiggyék, ez az életforma a legtöbb ember számára ténylegesen megvalósítható.

A másik tévhit, hogy sokan azt hiszik, a hulladékmentességhez nagyon extra holmik kellenek, de ez sem így van.

Például elég egy használt, tiszta, 100% pamut póló, amiből textil zsebkendőt vagy textizsákot is varrhatunk. Nem kell hozzá feltétlenül mintás zsebkendő, de bálnás textilszatyor se.”

Ez utóbbi azért álmos reggeleken nagy mosolyt tud csalni a legmorcosabb eladók arcára is, akik a műanyag zacskó helyett ebbe teszik a kiflit vagy a zsemlét. Próbáljátok ki! Edina amúgy azt mondja, sokkal tovább aggódott azon, hogy valaki lököttnek nézi vagy beszól neki valamelyik élelmiszerboltban, anélkül, hogy megpróbálta volna a zacskómentes vásárlást.

Forrás:
Hámori Zsófia

Teszteljük is. Beugrunk vele a közeli Hold utcai piacra is, hogy vegyünk vajat. Azt nem találunk, de a fotósunk, Zsófi enne egy kis borsót. A standon szemrebbenés nélkül veszik át tőlünk a textilzsákba szedett zöldséget. Sajnos kimérős vaj nincsen, megyünk is tovább. (Este Edina átküldi az otthoni bevásálás haul fotóját, ezt a keretes bekezdésben láthatjátok is.)

Kump Edina

Bevásárlás

„A tej üvegbe ment, a kenyér, a zöldségek és a gyümölcsök vászonzsákba, a tojáshoz vittem tartót, egyedül a vaj jött csomagolásban. A vaj egy része ment is egyből a fagyasztóba, mert előbb avasodik meg, mint hogy felhasználnánk az egészet. Viszont csak azért, nem mondunk le a vajról, mert azelőtt fogyott el, hogy újabb piacos körre mentem volna. Minden ilyen beszerzésnél mérlegelünk. Például hamarosan kifogyunk a pattogtatni való kukoricából, az addig nem fog hiányozni, amíg el nem jutok újból a piacra, csak emiatt nem veszünk csomagolt kukoricát.”

A legtöbb alapvető élelmiszert amúgy a helyi kiskereskedőknél (zöldséges, hentes, pékség, tejes, őstermelők) veszi meg, és sok finomságot, amihez csak csomagoltan jutna hozzá – például mogyorókrémet vagy májkrémet – saját maga készít.

Azért van, amikor ő is megakad kicsit a hulladékmentes úton. „Amíg rá nem vettem magam, hogy kipróbáljam, azt gondoltam, hogy a világ legundorítóbb dolga, ha valaki textil zsebkendőt használ, de ez már megváltozott. Igaz, két éve, mióta használom, nem voltam megfázva, de már szinte várom, hogy tesztelhessem” – mondja, amin nagyot nevetünk.

Forrás:
Hámori Zsófia

Mivel időközben a párjával leszoktak a zacskós levesekről és félkész ételekről, a megfázás egyelőre várat magára. Betegségből kevesebb, időből viszont jóval több lett: ez az életmód ugyanis kevesebb időráfordítással is jár. Ha azt hittétek, Edina az estéit zsepik öblögetésével, befőzéssel vagy szappanfőzéssel tölti, akkor tévedtek.

Amit vesznek, rövid időn belül elfogyasztják, nem plázáznak, nem tekergenek nagy bevásárlóközpontokban, tárgyak helyett inkább élményeket keresnek. Biciklizik, fürdőbe megy, élvezi az életet.

Nem attól leszel 'jó', elismerhető, ha elérsz idáig. Indulj el, törekedj arra, ami belefér az életedbe, időnként feszegesd kicsit a határaidat, de közben érezd is jól magad

– vallja.

Elég meggyőző.