haj nő frizura

„Minden levágott tincs közelebb vitt az emberhez, aki mindig is lenni akartam”

Köztudott tény, hogy a nők külsejük változását mindig valami fontos eseményhez kötik. Amikor valaki úgy dönt, hogy megszabadul a tincseitől vagy teljesen új stílust próbál ki, ott általában áll valami a háttérben. 

Régen mindig azt hittem, hülyeség ez az egész. Ugyan miért is lenne jobb nekem attól, ha levágatom a hajam?

Attól még ugyanaz az ember vagyok, nem? Azóta persze rájöttem, hogy ez nem így működik. Mert amikor egyszer csak kiszakadtok a saját kis tündérmesétekből, akkor bizony muszáj valamit csinálni. Bármit, amitől úgy érzitek, hogy segít. Felejteni. Gyógyulni. Továbblépni. 

Mindegy, hogy egy szakításról van szó, vagy egyszerűen csak olyan szakaszba lép az életetek, amikor muszáj kibillentenetek magatokat. Valahogyan. És mivel a belsőnket nem lehet egy csapásra megváltoztatni, muszáj a kézzelfogható dolgokon módosítani.

Forrás:
pexels.com

Velem is ez történt, miközben fokozatosan néztem végig, hogyan romlik el minden azzal az emberrel, akiről azt hittem, életem nagy szerelme lesz. Görcsösen kapaszkodtam belé, és nem akartam észrevenni a jeleket. Hogy ezt már nem lehet megjavítani, mert valami végérvényesen eltört. Mégis, mi csak leszegett fejjel ragasztottuk egymásra az újabb és újabb celluxdarabokat…

Lassan rájöttem, hogy ez így nem jó. Valami másra vágytam. Többre. Talán jobbra is. Fene tudja. És elmentem levágatni a hajam. És akkor végre, egy röpke pillanatig, igazán boldog voltam.

Mert ha hiszitek, ha nem, úgy éreztem, mintha minden egyes levágott tincs közelebb vitt volna az emberhez, aki mindig is lenni akartam.

Mintha végre én irányítanék. Tudom, hülyén hangzik, hiszen ez csak egy apró változás volt, de ezzel egy időben bennem is elindult valami. Úgy gondoltam, hogy elég az önsajnálatból, hiszen túl rövid az élet ahhoz, hogy megelégedjetek az elég jóval vagy a nem rosszal...

És nem azt mondom, hogy nem volt nehéz, de egy idő után sokkal jobb lett. Bár a naiv ábrándjaimat elhagytam útközben, és már nem az a kislány vagyok, aki a rózsaszín fellegektől nem látta a földet, ennek ellenére még mindig hiszek a tündérmesékben...

haj frizura ápolás

Ezért vágatják le a hajukat a nők szakítás után

Egy szakítás mindig fáj. Akármi történt is, annyi biztos, hogy a szívünk meg van sebezve és az eddig felépített világunk a darabjaira hullott. Hirtelen eltűnt egy személy az életünkből, aki addig a mindent jelentette számunkra. De hogy oldja ezt meg egy hajvágás?

A folytatást ITT olvashatjátok.

Igen, megváltoztam, minden tekintetben. Elkezdtem olyan ruhákat hordani, ami én vagyok. Megtaláltam a saját stílusomat. Sőt, megcsináltattam az első tetoválásomat is. Na nem azért, hogy örökre magamon viseljem ezt az időszakot, épp ellenkezőleg!

Reményt adott, hogy elég erős vagyok a továbblépéshez.

Mert ha tisztában vagytok azzal, hogy ez a TI életetek, és csak rajtatok múlik, mit hoztok ki belőle, akkor sokkal egyszerűbb lesz minden. Már nem fog érdekelni, ha valaki beszól a szaggatott nadrágotokra, vagy épp megjegyzi, hogy miért vagytok állandóan feketében. Hiszen a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat a bőrötökben.

És akármilyen furcsán is hangzik, higgyétek el: lehet, hogy az a hajvágás lesz a kiindulópont. A legelső apró lépés, a változás, ami végül elindít titeket. Akkor pedig megér egy próbát, nem?