Egyéb kategória

5 lecke, amit fiatalkorotokban tanultatok a szerelemről

Emlékeztek még az első szerelem keserédes érzésére? Amikor a suli folyosóján izgatottan, remegő lábakkal és pillangóval a gyomrotokban néztetek a kiszemeltetekre? Akkor most jól figyeljetek, mert ha hiszitek, ha nem, van pár dolog, amit tanulhattok ebből az időszakból!

vous - 2017.06.25.
5 lecke, amit fiatalkorotokban tanultatok a szerelemről

Mert bár a fiatalkori szerelmek gyakran örökké csak plátóiak maradnak, ha visszagondoltok az akkori érzéseitekre, biztos, hogy nektek is sok minden jut az eszetekbe. És ha hiszitek, ha nem, bőven van is mit tanulnotok az akkori énetektől, már ami a szerelmet illeti.

1. Hallgassatok a barátaitokra!

Ennek nem biztos, hogy örülni fogtok, pedig általában igaz: ha a barátnőitek valamiért nagyon ellenzik a kapcsolatotokat, annak általában valamilyen nyomós oka van. Persze, először nem árt meggyőződni arról, hogy nem csak a féltékenység beszél belőlük, de ha nem ez a helyzet, akkor érdemes időt szánnotok arra, hogy meghallgassátok a véleményüket. Hiszen egy igaz barát jót akar nektek és azt szeretné, hogy boldogok legyetek. Mert igen, van, hogy a rózsaszín ködtől nem vesztek észre valamilyen figyelmeztető jelet.

2. A kevesebb néha több

Teljesen érthető, hogy egy bimbózó kapcsolat kitölti minden gondolatotokat és legszívesebben állandóan csak a kiszemeltetekről beszélnétek. De inkább álljatok meg egy pillanatra és gondolkozzatok el rajta: tényleg szükséges minden egyes apró részletet megosztani az ismerőseitekkel?

Emlékezzetek csak vissza arra, amikor tiniként örökké a legújabb szerelmetekről áradoztatok. Amivel persze akarva-akaratlanul halálra idegesítettétek a többieket. Nem akarjátok most is ezt, ugye?

Forrás:
Instagram.com/ haileyloo27

3. Írjátok le az érzéseiteket

Fogadjunk, hogy nektek is volt naplótok fiatalabb korotokban! És milyen jó érzés volt végre kiírni magatokból mindent, ami bántott, aztán pedig visszaolvasva rájönni, hogy egyáltalán nem volt akkora tragédia az egész.

Ha hiszitek, ha nem, most is sokat segíthet, ha leírjátok az érzéseiteket, terveiteket, mert sokkal rendszerezettebbek lesztek, arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy közben jöttök rá, mit is akartok valójában. Egy próbát megér, nem?

4. Egy szám többet mond minden szónál

Emlékeztek azokra az órákig tartó beszélgetésekre, amit a nagy Ővel folytattatok? Az ismerkedős szakaszban, amikor még csak kezdtétek felfedezni, mi a közös bennetek. Biztos, hogy szóba kerültek a zenék és a filmek is! Ugye, hogy ilyenkor ti is előre kigondoltátok, mit is írjatok, hogy ne legyen túl lányos, vagy túl fura? És persze, azért legyen egy kis mögöttes jelentése is, mondjuk egy nem túl nyálas szám, aminek a szövege azért sokatmondó…

Manapság a Spotify és egyéb alkalmazások megoldják ezt a problémát, de tény, hogy nincs is jobb érzés, mint mikor megmutatjátok egymásnak féltve gyűjtögetett lejátszási listátokat…

Forrás:
iStock.com

5. A randik varázsa

Tiniként a találkozásoknak van valamilyen semmivel össze nem hasonlítható varázsa. Ritka pillanatok, amikor a szülőktől távol kicsit a saját, önálló életeteket élhetitek. Gondoljatok csak a késő esti kocsikázásokra, vagy amikor először kísért benneteket haza a kiszemeltetek… Nem lenne jó, ha most is tudnánk ilyen lelkesen készülődni, és kicsivel érdeklődőbben menni egy-egy randira? Mert sosem tudhatjátok, lehet, hogy a következő tényleg más lesz, mint az előtte lévők…

Mert fiatalkorban a szerelem valami különleges, szokatlan dolog. Egy érzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Amikor még nincsenek bennetek az elmúlt kapcsolatok fájdalmas tüskéi, amikor még nem szereztetek rossz tapasztalatokat. Egyszerű, mint a lélegzetvétel.

Nem lenne jó egy kicsit visszacsempészni ezt a felnőtt életetekbe is?

Ajánlott cikkek