Néha még akkor sem lépünk túl a múlton, ha azt hisszük, túlléptünk. Néha az új kapcsolatunkban jövünk rá arra, hogy még mindig vannak démonaink, amivel le kell számolnunk. #egyperces
Csendesen nekidöntöm a homlokom a limonádés pohár hűvös falának. Hallom, hogy koccannak benne a jégkockák, módszeresen görgetem a homlokomon jobbra-balra. Lassan érzéketlenné válik a bőröm, a hideg a csontomig hatol. Kezdem érezni, hogy az agyamat is eléri. Agyfagyás. Jó lenne, ha megfagyna. Ha nem gondolkodnék, nem éreznék, hanem csak maradnék egyszerű ösztönlény.
Nem akaródzik szembenéznem ma magammal, pedig muszáj lesz. Napok óta lappanganak bennem a kérdések és a tények.
Belém verték magukat, mint egy szög.
Ki kéne húznom magamból. De az mindig fáj.
Szeretnék elmenekülni a kérdéseim elől, de folyton újra és újra lejátszódnak előttem a jelenetek. Villognak, pörögnek egyás után a képek, mint valami eszeveszett jelzőfény. Csalódott vagyok. Csalódtam magamban. Kicsit össze is vagyok zavarodva, mert nem számítottam erre a kuszaságra.
„Lassan már nem lélegeztem, csak a jég tartott egyben” – Élet egy fagyott szív szemszögéből
Néha a legnagyobb nyárban is beköszönt a tél a szívetekbe. Amikor azt hiszitek, most jön egy hosszú-hosszú nyári időszak, és nem számítotok rá. Egy hideg fuvallat befúj a mellkasotokba, és minden, ami addig ott élt és virágzott, megdermed. Ismerős? Az egyperces folytatásért kattintsatok ide!
Amikor megismertelek, akkor hirtelen megdobbant bennem valami, és azt éreztem, hogy igen, itt az idő. Itt az ideje, hogy újra szerelmes legyek. Nemcsak úgy, óvatosan, csak kicsit, fél szívet beleadva, hanem úgy, hogy tessék, itt vagyok, vigyél a fejtetőmtől a talpamig, a májammal, a szívemmel, a lelkemmel együtt, és csinálj velem, amit akarsz.
Vállalok bármit: sebezhetőséget, apró fájdalmakat, kétségeket, félelmeket, és majd azokon túljutva eljutok a teljes körű bizalomig. Lesz, ami lesz.
És ezt komolyan is gondoltam, csak aztán, amikor besettenkedtek az első árnyak a közös életünkbe, akkor megijedtem. Teljesen átlagos, hétköznapi helyzetben nyilvánultak meg, mint az összebújás, találkozás barátokkal, énidő, alvás, életvitel.
Néha hiányzik, hogy nem olvasunk együtt esténként, megszoktam, hogy régen hét éven keresztül ez volt a rutin.
Furcsa az is, hogy bújós vagy. Ki kell alakulnia a vállamon az érzésnek, hogy hiányolja a fejed érintését, ahogy odabújsz.
Másképpen ölelsz át. A hónom alatt. A múltam a karjaim fölött ölelt meg. Ezek még a kisebb fennakadások. Ezekhez idő kell, ezek majd kialakulnak édes szokásokká. Ami nagyobb baj volt, hogy a rossz berögződések is megjelentek.
Mi az az #egyperces?
Fiktív történetek, amelyeknek van valóságalapja. Magamba szívom őket az utcán, a villamoson, a tanítási gyakorlaton, a szerkesztőségben, Budapesten és vidéken. Majd átdolgozom és elmesélem, hogy elgondolkodjatok, elgondolkodjunk, sírjunk, nevessünk.
Az összes #egyperces írásomat ide kattintva olvashatjátok.
Ellenőrzöm például időnként, hogy a társkeresőre feljársz-e, mert az exem feljárt. Olykor támadásnak veszem a kérdéseidet, mert megszoktam, hogy az exem kérdései mindig támadásba fordultak át. Nehezen viselem, hogy vannak nőbarátaid, az exem az egyikkel lépett le, és különben is mindig sokat beszélt róluk. Őket piedesztálra emelte, engem pedig mindig szidott valamiért.
De igyekszem. A kérdéseid után elszámolok ötig, és emlékeztetem magam, hogy te nem ő vagy. A mozdulataidat figyelem, szokom, beépítem az elmémbe, a szívembe. Iszom a szememmel minden cselekvésed, iszom a szavaid, és ezek az emlékképek átkonvertálódnak bennem egy nagyon-nagyon erős szeretetté.
Tudom, hogy ez a szeretet egy nap átveszi a helyét a bennem lévő berögződéseknek a múltamból.
