Tavasszal a bringások ellepik Budapestet, és ez így marad egészen késő őszig. Az elszántabbak még télen is azzal járnak mindenhová. Közben dúl a háború a gyalogosok-autósok-bicósok között, és valahogy úgy fest, hogy körülményektől függetlenül mindig mindenki a kerékpárosokat szidja. Most elmesélem, milyen volt a legelső hónapom városi bringásként.
Húszéves koromig egész nyarakat bringáztam végig a vidéki telkünkön, ki sem lehetett venni alólam a bicót. Minden héten elhagyatott erdők rejtett zugait fedeztük fel, a Kis-Duna partján tekertünk egyre messzebb és messzebb a háztól, közben végig moziztunk a tájon. Nem voltunk helyhez és időhöz kötve. Na ez az az érzés, ami már nyolc éve hiányzott.
A városi bringázástól sokáig tartottam, de idén végre félretettem a félelmeimet, és tavasszal vettem egy csodaszép városi biciklit.
Az első pár nap
Az már az első napokban világossá vált, hogy a téma cikkért kiált: folyamatosan rengeteg új inger ért kizárólag amiatt, hogy bringával közlekedtem, így elkezdtem jegyzetelni. Naplóztam a megtett kilométerek és elégetett kalóriák számát, a bringázással eltöltött nettó időt, felírtam minden hozzám intézett beszólást (nem, nem csak negatívakat kaptam), és alkalmanként még egy-egy vicces fotó is készült.
Mielőtt belecsapok a tapasztalatokba, fontos megjegyezni, hogy két kivétellel mindenhová bringával mentem: a szülők látogatásánál (akik hegyen laknak) és bulizáskor otthon hagytam a kétkerekűt.
Akkor most nézzük az első hónapot számokban:
Egész motiváló hónap végén látni, hogy azt az időt, ami a buszon/metrón/autóban zötykölődéssel vagy a pótlójáratokra való várakozással ment volna el, azt azzal töltöttem, hogy a dugókat kikerülve egy kis Buddha nyugalmával suhantam végig a városon.
És közben égettem a kalóriákat.
A 9 legnagyobb tévhit a biciklizésről
Aki szeretne rendszeresen sportolni, először minden valószínűség szerint a futással kezdi, pedig nagyon sok érv szól a biciklizés mellett is, amely a legnépszerűbb kardiosportok egyike. Ráadásul városban is gond nélkül űzhető, igaz, a sportmozgásnak nem sok köze van ahhoz, amikor lazán betekertek a munkahelyetekre. Ez az egyik legnagyobb tévhit a biciklizéssel kapcsolatban, állítja a VOUS életmódszakértője, Kropkó Péter sportlegenda.
A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább.
A beszólások időrendben a következők voltak:
„A jó büdös k**** anyád, f***t bringázol itt, hát ezt nem hiszem el!” – autós, 40 év körüli
Anyám jelzőjétől eltekintve igaza volt, véletlenül rossz sávba keveredtem.
„De szép bringa, megb*nálak!” – gyalogos, 10-12 (!!!) év körüli
???
„Drágám, nem mész valami tempósan!” – kerékpáros, 30 év körüli
Néha ez a baj, néha meg az. Hát ki érti ezt?
„Vigyázz, jön még egy bringás… de szép ;)” – gyalogos, 30 év körüli
Napi önbizalomtuning kipipálva – akár a bringa tetszett neki, akár én.
„Aranyoskám, ez egy önkormányzat által kijelölt kutyasétáltató!” – gyalogos, 60 év körüli
Jó, sajnos ebbe sikerült belefutni, új volt az útvonal.
„Csodaszép ez a bringa, illik hozzád!” – a házunkban lakó egyik néni
<3
„Miért nem ott megy? Ott kint a francban?” – gyalogos, 70 év körüli
Bringaúton haladtam.
„Ez itt zebra, zebra b*** meg!”– gyalogos, 30 év körüli
Nem zebra volt.
„Úristen, ez mi ez a piros? Ezt már láttuk, nem?” – gyalogos, 25 év körüli
A hangsúly alapján tetszett neki a bringa, de ebben nem vagyok száz százalékig biztos.
„Jó reggelt, nagyon csinos!” – gyalogos, 35 év körüli
Kedves.
Az már az első hónap után is jól látható volt, hogy kortól és nemtől függetlenül sokaknak sokféle véleménye van, amit bátorkodnak is kimondani. Gyalogosként soha nem kaptam ennyi megjegyzést sem a gyaloglási stílusomra (= bénázásomra), sem pedig a külsőmre vonatkozóan.
A beszólások mellett viszont feltűnt, hogy rengetegen mosolyognak rám, és egy hét után már én is mosolyogtam minden szembejövőre.
Ez kicsit hasonló nekem ahhoz, mint amikor az egymás számára idegen futók köszönnek egymásnak: ad valami apró, kellemes érzést, ami csak a másodperc töredékéig tart, mégis boldogabbá teszi a napjaim és a bringázással kapcsolatos érzéseimet.
Kevésbé pozitív élmények
Az első héten mindenkitől azt hallgattam, hogy nagyon óvatosan menjek, háromszor nézzek körül mindenhol, és szerezzek be egy bukósisakot/láthatósági mellényt/védőfelszerelést/szkafandert. És különben se bringázzak, mert az veszélyes. Mielőtt elmesélnék pár élményt, fontos tudnotok, hogy kizárólag olyan útvonalakon közlekedem, amelyeknek körülbelül 85%-a bicikliút.
Csak olyan helyen rövidítem az útvonalamat, ahol tényleg biztonságosan tudok közlekedni, ezért a nagyobb körutakat és kereszteződéseket ahol tehetem, elkerülöm. Nem teperek ezerrel, és tényleg mindig körülnézek. Öt év rendezvényfotózás megerősítette azt a szkillemet, hogy
egyszerre háromfelé tudok figyelni, mindezek ellenére sajnos így is volt pár meleg helyzetem az első hónapban.
Az első ilyen a második napomon történt, ahol saját hibámból véletlenül rossz sávba keveredtem a Deák Ferenc utcában. Egy pillanat alatt két olyan sáv között találtam magam, ahol száguldoztak körülöttem az autók, és azt sem tudtam hirtelen, hogyan fogok kikerülni onnan. Elég ijesztő volt, és szerencsére nem történt baj, viszont sokat tanultam belőle.
A második stresszhelyzetet egy taxisnak köszönhetem a Károly körúton. Szeretnélek emlékeztetni titeket arra, hogy nem megyek gyorsan, nem cikázom mindenfelé, és amúgy is: kicsi és kedves bringás vagyok egy diszkrét biciklin, éppen ezért azt gondoltam, rám biztos nem fogják rám húzni az autót a bringasávon. Hát tévedtem.
A harmadik és egyben legijesztőbb élmény a Petőfi híd budai hídfőjénél történt. Éppen a felfelé kanyarodó sávon haladtam keresztül (bringaúton), és amikor az úttest közepén voltam, egy autó majdnem elütött. Az úr csak az egyik irányba nézett ki, és az az irány nem az volt, ahonnan én jöttem. A mögöttem jövő bringások teljesen kiborultak a figyelmetlenségen, az úr mögött jövő autókból pedig többen is megkérdezték, hogy jól vagyok-e.
Ez a helyzet most nagyrészt a reflexeimen múlt.
Két fontos tapasztalatot szűrtem le a dologból: egyrészt azelőtt egész hónapban végig (tényleg mindig) figyeltem arra, hogy ha áthaladok egy úton, mindig meglegyen a szemkontaktusunk a vezetővel. Akkor egyszer ez nem így történt, és meg is lett az eredménye. A másik pedig az, hogy lehetek akármekkora control freak, sajnos el kell fogadnom, hogy a városi közlekedés bizony egy olyan csapatjáték, ami nemcsak az én figyelmemen és viselkedésemen múlik, hanem ugyanannyira függ a többi résztvevőtől is.
A balesetveszélyeken kívül volt még pár stresszfaktor az első hónapban, mint például a bringalopástól való félelem.
Azt olvastam az interneten, hogy a bringatolvajoknál egyszerre csak egyféle célszerszám van, ezért én bebiztosítottam magam egy U lakattal és egy lánccal is. Meg azt is olvastam, hogy azt a kerékpárt, amit el akarnak vinni, azt úgyis elviszik, ezért ezt a félelmet pár hét alatt elengedtem. Ezen a ponton szeretném felhívni a programfejlesztők figyelmét arra, hogy nagyon ki kéne találni egy olyan appot, ami a városban pirossal jelöli azokat a lámpaoszlopokat/bringatárolókat, ahová veszélyes lehet bringát lekötni. Az ötven kilómmal alig tudom megmozgatni még az olyan oszlopot is, amelyik kiemelhető a helyéről.
És hogy lássátok, mennyire elengedtem a lopástól való félelmet, megmutatom, miket alkottam véletlenül már rögtön az első hetekben:
Lett pár apróbb sérülésem a bringacipeléstől, első héten lerúgtam a pedálomat, és hazáig toltam a bicót, illetve mindig olyankor nem volt nálam esőkabát, amikor kellett volna. Egyszer az volt a rémálmom, hogy valaki a bringámon az összes fehér kiegészítőt lecserélte ugyanolyanra, ami fekete. Az utolsó borzasztó élményt leszámítva a többi olyan mindennapos apróság, amivel elég könnyű megtanulni együtt élni.
Amivel viszont nehéz, azok a bicikliúton parkoló autók, akik nem veszik figyelembe azt, hogy ilyenkor a bringások vagy az autóútra, vagy a gyalogosok közé kényszerülnek, ezzel veszélyeztetve a saját vagy mások biztonságát. Ezt elégelte meg Tamás, aki egy megosztó, ugyanakkor elég kreatív ötlettel hívta fel a figyelmet a problémára:
Néhány ok, amiért érdemes bringával közlekedni
Azt hiszem, az idei évem egyik legjobb döntése volt, hogy bringára cseréltem a bérletemet.
Jólesik a mozgás, hangulatos suhanni a rakparton vagy éjjel kettőkor keresztülgurulni az üres városon. Oké, kicsit macera háromszor átöltözni egy nap, és oké, vannak néha stresszes helyzetek, de ezek nálam eltörpülnek a mellett a sok jó mellett, amit a biciklis életmód ad. Csak azt nem találtam még ki, hogy mi lesz velem télen.
Még több bringás cikk a VOUS-n
