Egyéb kategória

Ragyogó sminkek a nyárra is! (x)

Mint azt mindenki tudja, a jó sminknek sosem a rejtőzködés a célja, hiszen a természetes szépség kiemelését szolgálja. Bár a nyári időszakban napbarnította bőrünk önmagában is élettel teli, ragyogását a megfelelő smink kiválasztásával még jobban kiemelhetjük. Nem szabad azonban alábecsülni a szemfestékek hatását, hiszen ahogy a mondás is tartja: a szem a lélek tükre. Ez az első dolog, amit mások meglátnak, ha egy találkozás során tekintetük ránk vetődik.

vous - 2017.06.29.
Ragyogó sminkek a nyárra is! (x)

A Nu Skin idén Nu Colour LightShine néven új sminkvonalat vezetett be, melyben három szemhéjpúder-paletta kapott helyet. Ezek segítségével néztük meg, mire érdemes figyelni és milyen apró trükköket vethetünk be, hogy egész nap ragyogó megjelenésben tündököljünk.

Forrás:
Nu Skin

A képen látható három paletta neve: Violet Breeze, Coral Leaf és Mocha Brick.

A szemhéjfesték kiválasztásánál elsődlegesen a szemünk színét kell figyelembe vennünk.

Kék szem esetén az ibolya árnyalatok kihangsúlyozzák a szem kékségét, a narancs/barna árnyalatok pedig kiegészítő színként működnek, így nekik az első két palettát ajánljuk.

Az ibolya és a sötétszilva árnyalatok komplementerként hangsúlyozzák a zöld szemet, míg a barna árnyalatok a zöld szemre irányítják a figyelmet, így nekik a Violet Breeze és Coral Leaf palettát ajánljuk.

Forrás:
Nu Skin

A mogyoróbarna szemmel pedig mindhárom paletta jól működik együtt: míg a zöld színtől hangsúlyt kap, a barna árnyalatok lágyabbá és természetesebbé varázsolják az ő esetükben a tekintetet. A lilás árnyalatok kiemelik az ilyen szem természet adta barnaságát.

Mindegyik palettában találhatók világos és erőteljes, füstösebb színek, ezáltal egy visszafogottabb nappali sminkből néhány apró mozdulattal igazi esti, bulisminket varázsolhatunk. A szárazon felvitt szemfesték visszafogottabb, nappali megjelenést eredményez, míg a benedvesített applikátorral hangsúlyosabb, fokozott intenzitást érhetünk el.

Csillámos és matt árnyalatokat egyaránt tartalmaznak a paletták, így mindenki saját személyiségére szabhatja a végeredményt.

A visszafogottabb színekből felvitt nappali sminket villámgyorsan buliképessé varázsolhatjuk, ha az applikátorral a szemhéj külső sarkára sötétebb árnyalatot viszünk fel, és megfelelően satírozva eldolgozzuk. Mivel a lágy, bársonyos textúra valósággal siklik a bőrön, nem lesz nehéz dolgunk az eldolgozás során. A szemhéjceruza erősebb használata szintén karakánabb sminket eredményez, ahogyan a szemöldök további hangúlyozása is, ha a szemöldökformázó porból néhány további színréteget viszünk fel.

Forrás:
Nu Skin

Ha pedig szemöldök, említsük meg, hogy a Nu Colour Lightshine kollekciónak tagja még egy szuper szemöldökformázó szett is, két hamuszínű árnyalattal. Ezek a természetes hatás mellett arra is alkalmasak, hogy az együttes használatukkal megalkossuk a népszerű ombre hatást. A highlighterrel pedig kiemelhetjük a tekintetet. A hozzá tartozó kefével és csipesszel bármikor gyors igazítást végezhetünk.

Forrás:
Nu Skin

Végül pedig a kollekció utolsó tagjáról, a Nu Colour LightShine Blush Duóról is ejtsünk néhány szót. A termékcsalád többi tagjához hasonlóan ez is az ezüst-fehér kompakt tartóban érkezik, benne egy praktikusan nagy méretű tükörrel és a napközbeni igazításhoz használható kompakt kis ecsettel.

Forrás:
Nu Skin

A pirosító és highlighter páros az egészségesen ragyogó arc és arccsont kiemelését szolgálja, amit szintén a természes és egészséges megjelenés trendje ihletett. Szintén három árnyalatban kapható, így bármely bőrtónushoz megtalálod a megfelelő árnyalatot: világos és rózsaszín tónusú bőrhöz a Peach Cloud, világos és sárgás bőrtónushoz a Blossom Pink, míg medium és olívás bőrtónus esetén a Nude Tan árnyalatot ajánljuk.

További információk a www.nuskin.com oldalon vagy a Nu Skin Magyarország hivatalos Facebook-oldalán.

Ajánlott cikkek