Egyéb kategória

Egy romantikus rózsaszín virág, amit kékké változtathattok

Eddig akárhány hortenziát láttam, mindig elbűvöltek a kedves, színes labdacsok. Legutóbb, amikor Békéscsabán jártam, meglepődtem, hogy a kertünkben emberfej méretű, hófehér focilabdák bólogatnak. De mit kell tudni erről a különleges, színváltós növényről?

vous - 2017.07.02.
Egy romantikus rózsaszín virág, amit kékké változtathattok

Például azt, hogy 2016-ban a vintage esküvők egyik slágerszíne volt a hortenziakék, ami nem véletlen. A hortenzia ugyanis alapból nem kék, de azzá válhat a ti segítségetekkel. Erről egy kicsit később. Azt is érdemes róla tudni, hogy nagyon romantikus neve van. A hortenziák Ázsiában és Amerikában őshonos növények, amelyek az 1700-as évek végén kerültek Európába, és először egy francia botanikus írta le őket. A növény nevét is ő adta kedvese, Lapeaute Hortense tiszteletére. Igazi, szerelmes virág.

Hortenziából léteznek kisebbek, nagyobbak, bokor és kisebb fa méretűek is, sőt, kúszó fajtáik is vannak.

Ha vesztek egy tövet

  • ültessétek félárnyékos helyre,
  • tudjátok, hogy a kora reggeli napfényt szereti,
  • gondoljatok arra, hogy bírják a hideget, de a fagyot csak az idősebb példányok vészelik át,
  • ellenőrizzétek rendszeresen, hogy a talaj mindig legyen nedves alatta,
  • tudjátok, hogy metszeni nem nagyon szükséges,
  • tudjátok, hogy a cserépben annyira nem marad meg, vagyis inkább a mini példányok.

Forrás:
Unsplash

A kék hortenzia

A hortenzia lehet fehér, rózsaszín, kék és ezek árnyalatai vagy keverékei.

A hortenzia (kivéve a fehér) válhat rózsaszínné vagy kékké attól függően, hogy mennyire savas vagy lúgos a talaj. A kék színt akkor kapjátok meg, ha a hortenzia talajához például apróra tört tojáshéjat, kávézaccot kevertek. A rózsaszín virágokat a virág földjéhez kevert fahamu vagy kerti mész segíti elő. Persze, ha nem szeretnétek ezzel pepecselni, akkor a kertészetekben kaptok kifejezetten a hortenziák színezéséhez készített oldatokat.

Egy időben amúgy sok-sok divatfotón is feltűnt a hortenzia, szárított formában. Gyönyörű díszei a lakásnak. Érdemes nyáron, száraz időben levágni és víz nélküli vázába tenni, míg kiszárad.

Hát nem gyönyörűek?

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

És a fejnyi hortenziák:)

Objektum doboz

Ajánlott cikkek