Egyéb kategória

„Iris van Herpen maga a jövő” – ismerjétek meg a tervezőnőt, aki évtizedekkel jár a divat előtt

Örök kérdés, hogy a divattervezés művészet-e, vagy sem. Iris van Herpen esetében viszont egyértelműen művészetről beszélünk. A holland származású tervezőnő munkásságát egyelőre csak kevesen ismerik itthon, pedig higgyétek el, érdemes rá odafigyelni.

vous - 2017.07.15.
„Iris van Herpen maga a jövő” – ismerjétek meg a tervezőnőt, aki évtizedekkel jár a divat előtt

Beyoncé, Björk, Grimes, Lady Gaga, Daphne Guinness, Tilda Swinton – néhány extravagáns stílusikon, aki ódákat zeng Iris van Herpenről. Nem véletlenül: a holland származású tervezőnő munkássága színpadon, fotókon és videókban érvényesül a leginkább – ugyanis utcai viselésre enyhén fogalmazva is alkalmatlanok lennének a futurisztikus, kézzel készült, aprólékosan kidolgozott, sérülékeny darabok. 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Antiszociális diák 

Irist a középiskolai évei alatt nem különösebben érdekelte a divattervezés: elsősorban a művészet és a tudomány izgatta.

Mint azt már több interjúban is elmondta, fiatal korában introvertált személyiség volt, aki nehezen létesített kapcsolatot a többiekkel, és aki félt megosztani a gondolatait másokkal. Inkább befelé szeretett figyelni, ami művészként jól jött, hiszen teljesen természetes, ha valaki az alkotófolyamat részeként elsősorban önmagára összpontosít.

Az évek során a holland tervezőnő rájött, hogy ha magához hasonló kreatív elmékkel kell együttműködnie, akkor képes csapatban dolgozni – ráadásul a munka során rengeteget tanulhatnak egymástól, így mára számtalan kollaborációt tudhat a háta mögött.

A ruhatervezést egy iskolában tanulta a Viktor & Rolf párossal és a Lanvin Homme kreatívjával, Lucas Ossendrijverrel.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Innovatív technológiák

Első önálló kollekcióját 2007-ben mutatta be, és azonnal kivívta vele a szakma legnagyobbjainak elismerését, ugyanis valami egészen újjal sikerült előrukkolnia – mindezt pedig évről évre sikerül újra megtennie.

Tervezőként mindig is a kíváncsisága hajtotta, ezért előszeretettel nyúl új, a divat területén korábban nem használt technológiákhoz.

Folyamatosan keresi az új, innovatív technológiákat, amiket a tradicionális, kézműves módszerekkel vegyít. Ha valami, akkor a 3D nyomtatás alkalmazása igazán jellemző rá, ugyanis egyike volt azoknak, akiknek elsőként jutott eszébe, hogy ezt a különleges technológiát a ruhagyártás során is hasznosítani lehetne. 

Munkásságáért számtalan rangos nemzetközi díjat kapott, és 2011 óta tagja a Fédération Française de la Couture részét képező nívós Chambre Syndicale de la Haute Couture-nek is Párizsban

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Művészet vagy… művészet?

Szoborszerű munkáival újra és újra bebizonyítja, hogy a tervezés művészet: kreációinak megértéséhez nem elég egyetlen pillantás, hosszú percekre képes bennük elveszni az ember.

A sci-fi-filmekre hajazó, futurisztikus kollekcióiban visszatérő gondolat az ember és a tudomány találkozása: a fizika és a kémia legalább annyira fontos számára az alkotás során, mint másoknál a varrás. A 3D nyomtatás mellett dolgozott már szilikonnal, mágnesporral, fémszálból készített rugalmas anyaggal is. Minden évben valamilyen izgalmas újdonsággal rukkol elő, és

a világot nemcsak az érdekli, hogy mit csinált, hanem az is, hogy hogyan.

2013-ban például egy speciális, kétkompenensű anyagot használt: szilikont kevert fémporral, majd ezt a keveréket vitte fel egy ruhaalapra, hogy aztán mágneses térbe helyezve a ruha felvegye a végső, tüskés formáját, majd megszilárduljon.

Objektum doboz

Ha valaki, hát ő kétségtelenül meghaladta a korát, és nem véletlenül jellemzik a tervezői munkásságát az alábbi állítással:

Iris van Herpen maga a jövő. 

Ajánlott cikkek