„Azt éreztem, széthasad a fejem – és talán titkon ezért imádkoztam” – Hétköznapok egy migrénes szemével

„A köztudatban leginkább az él, hogy a migrén csak a felnőttek életét keseríti meg. Csak olyan emberek szenvednek ebben a betegségben, akik túl stresszesek, akik túlhajtják magukat, esetleg keveset alszanak. Nos, ez nincs így” – kezdi történetét Gabriella, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Gulyás Gabriella írását olvashatjátok.

Kezdjük az elején. Tudjátok, mi a migrén orvosi megfogalmazása? „Migrén esetében meghatározó szerepe van a szerotoninnak, ami kezdetben felszaporodik a vérben, és érösszehúzódást okoz, később vérszintje csökken, emiatt az agyi artériák kitágulnak, a migrénes roham ezután alakul ki. A roham alatt a véreloszlás megváltozik, egyes területeken vérszegénység alakul ki.”

Az én első migrénes rohamom 13 éves koromban döntött le a lábamról. A kötelező védőinjekcióra vártunk az általános iskolában, mikor egyik pillanatról a másikra teljesen elsötétült a világ, kivert a víz, a következő percben pedig már képtelen voltam a kommunikációra is.

Tehetetlen voltam, senkinek sem tudtam elmondani, hogy mit érzek: nemhogy a szavak sorrendje nem stimmelt azok kimondásakor, még a hangok megformálása is nehezen ment.

A fejem iszonyatosan lüktetett, minden mozdulat után egyre inkább azt éreztem, hogy rögtön széthasad. Talán titkon ezért imádkoztam – legalább túl lettem volna rajta. Az iskolaorvos adott egy fájdalomcsillapítót, majd leültetett pár percre maga mellé, míg az osztálytársaimat beoltotta. Ahogyan ültem mellette, úgy éreztem magam, mintha nem is lennék a testemben. Mások mozdulatait is úgy érzékeltem, mintha mindezt felülről látnám.

Közben a saját kézfejem is teljesen mozdulatlanná vált, mintha nem is hozzám tartozott volna. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor elzsibbad a kézfejed, de az én esetemben ezt még meg kell szorozni azzal, hogy teljesen idegennek éreztem a saját testrészem, ráadásul abszolút érzéketlen volt, nem tudtam vele fogni, de még csak ökölbe szorítani sem.

A diagnózis

Több szakvélemény, illetve vizsgálat után végre tisztázódott, hogy ez migrén.

Egyszerű migrén. Mondták. Mondták ők, akik nem élték át azt a szenvedést, amit én aznap délután.

Szerencsére pár óra leforgása után elmúlt minden tünet, és azóta sem tart több napig, mint sajnos számos sorstársamnál.

Forrás:
Depositphotos

Állandó félelem és szorongás

A diagnózis után elkezdtem iszonyatosan belelovalni magam a jövőben fellépő rohamokba – persze ez azóta sem múlt el. Minden fontosabb esemény előtt átfut az agyamon, hogy csak ne most törjön rám. Így volt ez az első középiskolai napon, fontosabb dolgozatokkor, családi események napján, az érettségi időszakában, a nyelvvizsga délelőttjén, az első randik estéin és mindmáig minden munkanapon. Sajnos mindez egy ördögi kört indít el, hiszen minél inkább stresszelek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtörténik.

De mit lehet tenni?

Számtalan dologra kell figyelnem a mindennapokban, és ezekkel kell együtt élnem. Nem ehetek füstölt ételeket – sajtok, sonkák, halak kizárva –, a banánt és a bogyós gyümölcsöket sem javasolják a bennük lévő anyagok miatt. Kerülnöm kell a túlzott cukorbevitelt és a csokoládéfogyasztást, de nem ihatok koffeintartalmú italokat sem, és tiltólistán szerepel a vörösbor is. Ezzel szemben napi több liter folyadékot meg kell innom a dehidratáltság ellen, amire igazán nagy kihívás volt rászokni az elején. Kerülnöm kell a különböző erős szagokat, így a parfümvásárlás is igen nagy feladat.

Ma már rutinos migrénesnek mondhatom magam tíz év távlatában. Szinte már a mínusz első tünetnél beveszem a jól bevált gyógyszert – az évek során rengeteg teával, gyógyszerrel próbálkoztunk, volt megelőző gyógyszerem, enyhébb gyógyszerem és méregerős gyógyszerem is –, megiszom mellé két nagy pohár vizet, és reménykedem, hogy nem lesz nagy roham belőle. Reménykedem, hogy nem lesz látászavar, ami olyan szintű, hogy a látóterem fele kiesik és torzul; hogy nem fogok szédülni, és nem lesz hányingerem.

Migrénesnek lenni ebben a rohanó világban már nem is meglepő. Az viszont meglepő lehet mások számára, hogy hogyan kényszerülünk együtt élni vele. Alapfelszerelés az ásványvizes palack a táskában, a gyógyszer a pénztárcában,

és talán a legfontosabb, hogy a környezetben legyenek olyan személyek, akik tudják, hogy mi történik ilyenkor,

mire van szükség, és hogy ne kérdőjelezzék meg a tünetek valódiságát. Mert ez nem egy egyszerű fejfájás, amit minden további nélkül két lábon ki lehet hordani.

Ez egy – jelen állás szerint – kordában tartható, ám gyógyíthatatlan betegség.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.