Summer

Unatkoztok a strandon? Akkor adok néhány tippet, hogy mivel üthetitek el az időtöket

Én személy szerint nem vagyok egy nagy strandolós típus, illetve szeretek strandolni, de hamar elunom magam. Ha ti is hasonló gondokkal „küszködtök” a vízparton, elmondom, én hogyan és mivel szoktam feltalálni magamat. Merthogy hiába viszek magammal könyvet, magazinokat vagy barátokat. Na jó, barátok mellett alapvetően nem szoktam unatkozni, hacsak nem csendes, telefonnyomkodós napozással töltik inkább az idejüket ahelyett, hogy engem szórakoztatnának.

Naná, hogy a tengerparton napozós nyaralásokat kedvelem inkább, ahol az időm nagy részében a búvárszerkót magamra öltve – ami nyilván mindössze egy szemüvegből, pipából és békatalpakból áll – tölthetem az időt. De sajnos nem vagyok annyira szerencsés, hogy naphosszat, 0–24-ben, tavasztól őszig a tengerparton ejtőzhessek. Sőt! Így hát be kell érnem a tóparttal, tópartokkal, ahova a következő szórakoztató kütyüket és holmikat általában belerejtem a strandszatyromba.

úszógumi flamingó strand nyár medence

Irány a vízpart – mi ezeket vinnénk magunkkal

A napokban rekkenő hőségre számíthatunk, amit csakis a vízparton lehet kibírni. De ahhoz, hogy egész nap jól szórakozzatok a víz mellett, nem elég egy fürdőruha és egy strandtürcsi. Főleg, ha nem olyan mesterséges strandok felé veszitek az irányt, ahol a csúszdától kezdve a büfékig mindenféle szórakozási és játszási lehetőséget találhattok. De kit izgat ezek hiánya, ha a természetes tavakban és folyókban fürödhetünk – persze csak ahol megengedett –, és ha magunkkal vihetünk olyan dolgokat, amiktől ezerszer jobb lesz a kedvünk!

Ki mondta, hogy csak gyerekkorunkban élvezhetjük a strandon egy jó kis felfújhatós labda, frizbi, társas vagy vízipisztoly társaságát? Én az alábbi holmikat szeretettel ajánlom nektek. Nekem már beváltak!

Pétanque golyószett - Decathlon, Plasztik kártya - reflex shop, Twister - Régió játékbolt, Búvármaszk - Decathlon, Strandröplabda - Decathlon, Frizbi - bigyó shop, Vízibombacsúzli - bigyó shop, Uno kártya - játék shop, Tollas szett - Decathlon
Pétanque-golyószett – Decathlon, plasztikkártya – Reflex Shop, Twister – Régió játékbolt, búvármaszk – Decathlon, strandröplabda – Decathlon,
frizbi – Bigyóshop, vízibombacsúzli – Bigyóshop, Uno kártya – Játékshop, tollasszett – Decathlon
Forrás:
Vous