szerelem szakítás

„Rájöttem, te nem engem szerettél, hanem egy rólam kialakított álomképet”

A szerelemnek a felhőtlen boldogságról kellene szólnia, ám gyakran előfordul, hogy nem megy minden olyan simán, mint a mesékben. Hogy a habos rózsaszín vattacukor-boldogság alatt bizony komoly problémák vannak. És ha nem tesztek ellene, nem csak a kapcsolatot, titeket is tönkretesz.

Mert igen, van, hogy azért nem működik egy párkapcsolat, mert egyszerűen úgy érzitek, sosem lesztek elég jók a másiknak. Akármit is csináltok, egy gonosz kis hang azt súgja a fületekbe folyamatosan: nem jó. Nem elég.  Ott van mindenhol, az önfeledt pillanatokban visszaránt a realitás szürke talajára. És az a legrosszabb, hogy ha ez a bizonyos hang nem belőletek jön, hanem a másik ültette a fejetekbe. Szép lassan belétek csepegtette, és fokozatosan növekedett a belsőtökben, szinte észrevétlenül.

A kétségek, az önmarcangolás. Az érzés, hogy muszáj megfelelnetek neki. Vagy egyáltalán bárkinek... mert önmagatokban nem vagytok elegek.

Én is jártam már ebben a cipőben, és szerintem bátran állíthatom, hogy sokatokkal előfordult már hasonló helyzet. Mert hiába szeretitek a másikat, és tennétek meg bármit érte, ha közben valamiért mégsem működik a dolog. Miatta vagy miattatok? Ki tudja... De valami nem jó, mert legbelül, ha magatokba néztek, látjátok, hogy ez már rég nem szerelem. Csak valami mérgező dolog, ami csak fájdalmat okoz.

Forrás:
iStock

Nekem hosszú időbe telt, mire rájöttem: nem én nem voltam elég jó, hanem mi ketten. Együtt. Hiába szerettük egymást, egyszerűen nem működött a dolog. Én görcsösen próbáltam megfelelni neki, ő mindent megtett, hogy a saját képére formáljon. Egy ideig sikerült is, mert hagytam. Semmit nem szerettem volna jobban, mint olyan lány lenni, aki megérdemli.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, rájöttem, hogy nem is engem szeretett, hanem egy rólam kialakított álomképet.

Az ideális barátnőt, akit megalkotott a fejében, én pedig mást sem csináltam, mint igyekeztem tökéletesen elsajátítani a szerepet. De valahol mindig hibáztam. Mintha egy színházi előadásra csöppentem volna, amiben én vagyok a főszereplő, de mindig elrontom a szöveget. És tudjátok, mire jöttem még rá?

Hogy akármit is csinálok, nem leszek olyan, amilyennek látni akar. Mert ez csak egy kép, ami túl tökéletes ahhoz, hogy valaha is felnőhessek hozzá. De én nem akarok holmi ábrándra hasonlítani, nem akarok tökéletes lenni! Köszönöm szépen, elvagyok a hibáimmal, és lehet, hogy nem vagyok olyan, amilyennek kellene, de bennem is vannak dolgok, amiket szeretni lehet. 

És nektek is ezt kell észrevennetek, és változtatni, még mielőtt túl késő lenne. Mert eljön az a pont, amikor már jóval nehezebb lesz kiirtani magatokból a kétségeket, mert szinte a bőrötökhöz nőtt, már elképzelni sem tudjátok magatokat nélküle. De valahogy mégis muszáj lesz,

mert higgyétek el nekem, akkor kezdődik csak igazán az élet!

szakitas-utani-romeltakaritas-igy-szedjetek-ossze-magatokat-ha-padlora-kerultetek1

„Nem téged nem szerettelek már, hanem azt a nőt nem szerettem, akivé váltam melletted”

Egy szakítás mögött sok ok meghúzódhat. Boldogtalanság, egy felbukkanó harmadik fél, vagy eltérő személyiségbeli fejlődés. De mi van, ha azért kerül sor a szakításra, mert nem szeretjük azt, akivé váltunk a másik mellett? #egyperces

Andi cikkét ITT olvashatjátok.