Egyéb kategória

Így kezeljétek azokat, akik túlgondolnak mindent

Nem mindenki veszi lazán a hétköznapokat. Vannak, akik mindent, de TÉNYLEG mindent túlgondolnak. Ez idegesítőnek tűnhet, ha a barátotok, párotok túlgondolós típus, pedig azért nekik sem egyszerű együtt élni saját magukkal. Próbáljatok meg inkább segíteni nekik!

vous - 2021.06.21.
Így kezeljétek azokat, akik túlgondolnak mindent

Bánjatok óvatosan a szavakkal

Az, aki hajlamos mindent túlgondolni, csüng a szavaitokon. Vele nem annyira működnek a gyorsan lezajló, nem gondoltam komolyan típusú veszekedések. Ők ugyanis nehezen felejtenek, így könnyen lehet, hogy azt, amit nem gondoltatok komolyan, ők véresen komolyan veszik. Elképzelhető, hogy egy-egy mondatotokon sokáig fog rágódni, hogy azt vajon miért mondtátok, és hogy akkor most hányadán is álltok egymással. 

Törekedjetek inkább a tiszta, őszinte beszélgetésekre!

Segítsétek át őket a holtpontokon

Mivel nehezen teszik túl magukat néhány dolgon, az elengedés nem az ő sportszámuk, sokáig rágódnak dolgokon. Ne traktáljátok őket olyan kéretlen tanácsokkal, mint hogy

Inkább hallgassátok meg őket, akár többször is, és próbáljátok kibogozni vele azokat a részleteket, amikben elakadtak. Ha van magyarázat valamire, könnyebben elengedik.

Segítsetek nekik dönteni

A döntéshelyzetek minden túlgondoló rémálmai, hiszen benne van a pakliban, hogy rosszul döntenek, meg egyáltalán, minden döntés jó alkalom arra, hogy azon rágódjanak, hogyan lehetett volna jobb másképp. Éppen ezért ha döntéshelyzetbe kerülnek, mondjatok nekik határozottan A-t vagy B-t, és támogassátok végig abban, hogy jól döntöttek!

Ne akarjatok minden áron megfelelni nekik

Sokat várnak el maguktól és a világtól is, így ezen a téren kettő dologra kell odafigyelnetek, hiszen minden túlgondoló kicsit más. Ha maga felé támaszt magas elvárásokat, akkor segítsetek nekik ezeket az elvárásokat a realitás felé közelíteni, turbózzátok fel egy kissé az önbizalmukat. Ha viszont felétek támasztanak – gyakran irreális – elvárásokat, akkor ne feledjétek el: nem kötelező megfelelnetek, csak addig a pontig, ami még nektek is belefér.

Segítsétek megélni nekik a pillanatot

Elvégre hogyan tudnának a pillanatban élni, ha folyton rágörcsölnek mindenre? Nos, minden túlgondolónak vannak gyenge pontjai, tevékenységek, amelyeket imád: koncentráljatok ezekre! Ha pedig egy buli közepén rájuk tör a kétségbeesés, akkor nyugtassátok meg őket. Néha az is elég, ha éreztetik velük, hogy az égvilágon semmi baj nincsen azzal, hogy ők túlgondolnak olykor mindent.

Ők ilyenek, de így is szerethetők!

Ajánlott cikkek