Tavaly októberben megfogadtam, hogy fél évig nem vásárolok ruhaneműt. Aztán annyira belejöttem a dologba, hogy még fél évet ráhúztam a fogadalomra. Bár még nem telt le az egy év, már voltak, akik megkérdezték tőlem, mi lesz utána. Azt feltételezem, hogy aki egyszer életmódot váltott, az nem esik vissza – már csak a lelkiismerete miatt sem. Nem én vagyok az egyetlen Magyaroszágon, akiről tudni lehet, hogy egy évig nemet mond(ott) a ruhavásárlásra, így meg tudtam kérdezni.
2015-ben Evelin és lánya, Barbara döntöttek úgy, hogy nem vásárolnak egy évig. Ez önmagában is elég nagy dolog szerintem, de a történethez sokat hozzátesz még az, hogy egyrészt ők anya és lánya, másrészt úgy emelték a tétet, hogy az egy év alatt nem vették fel kétszer ugyanazt a ruhát. Számomra azért vált aktuálissá, hogy felkeressem őket, mert lassan az én évem is lejár, és
kíváncsi voltam, mi történt velük azóta, a (ruha)vásárlási szokásaik hogyan változtak meg 2015 után.
„Alapvetően semmit nem vettünk”
Azt nyilatkoztátok az egy év letelte után, hogy vásárlási mániában szenvedtetek. Azóta rájöttetek, mi volt ennek az oka? Egyáltalán volt valami, vagy egyszerűen csak egy hobbi volt számotokra a vásárlás?
Evelin: Nagyon mélyre nem ástunk magunkban a vásárlási mánia miatt. Én szerintem a gyermek-, kamasz-, fiatal felnőtt korom minimális ruhatára miatt vásároltam, halmoztam fel annyi mindent. Mindenesetre irreálisan sok ruhánk lett az évek alatt – jórészt a turkálókból. A kincsvadászat engem nagyon vonzott. A végére már nemcsak belefulladtunk a ruhákba, de nem érdekelt a vásárlás sem.
A ruhákat nem tudtuk felvenni és kihasználni, de kidobni azért sajnáltuk volna őket.
Barbara: Részemről az lehetett mögötte, hogy nem találtam a stílusomat, így volt sok-sok ruhám, ami mind más stílust képviselt, de egyik sem volt az igazi. Az akkori ruháim 50–60 százalékától azóta megszabadultam, és egyáltalán nem hiányoznak. Az elmúlt fél évben a japán Marie Kondo-módszer szerint selejtezek (ruhákat és minden mást a lakásban), így tényleg csak az marad, ami örömet okoz, jól érzem benne magam, illetve praktikus is.
Én a ruhadarabokon kívül cipőt, táskát, kiegészítőket sem veszek, de a ruhacsere, az ajándék vagy a sminktermékek például beleférnek. Ti hogyan határoztátok meg a szabályokat?
Evelin: Alapvetően semmit nem vettünk. Néha azért muszáj volt valamilyen funkcionális darabot beszerezni, például futócipőt. Később a ruhák mellett sok cipőtől, táskától is megváltunk – 2016 a tárgyak elengedésének éve volt leginkább. A ruhacsere belefért, az ajándék is. Sminktermékek és kiegészítők is felgyűltek korábban – így eszünkbe sem jutott venni.
Egyszer viszont vettünk egy-egy jó minőségű napszemüveget, amit addig nem engedtünk meg magunknak. És hetente jártunk fodrászhoz, ami igazi jó szokásunkká vált.
Barbara: Nem vettünk semmit, bár nyilván ha egy szempillaspirál kifogyott, akkor lehetett pótolni. Manikűröshöz, fodrászhoz jártam sűrűn, mert kellett valami plusz dolog, egyébként azóta ezeket is megoldom magam. Cipőt nagyon ritkán vettem előtte is, inkább örök darabok voltak a ruhatáramban.
Viszont a ruhacsere jól jött, mert akkor még ipari környezetben dolgoztam, és oda azért nem annyira jó csipkeruhában bemenni. Azért volt erre is precedens, mivel nem vettük fel kétszer ugyanazt a szettet, és az irodakompatibilis nyári ruháim száma azért véges volt. Bár feszegettük a határainkat, azóta tudom, hogy teljesen minimalista irányba nem tudnék és nem is szeretnék elmenni.
„Simán ki lehet bírni”
Éreztétek azt az egy év alatt, hogy hiányzik a vásárlás?
Evelin: Egyáltalán nem hiányzott a vásárlás. A napi szetteket próbáltuk jól megalkotni, egyrészt ez kötött le minket, másrészt a kreatív munka, ami a saját blogunkkal – napi posztok készítésével – járt. Egy űr betöltve: bármi is volt az!
Barbara:
Nem igazán, nem kötnek le a plázák azóta sem. Simán ki lehet bírni.
A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
Nők, akik kipróbálták a lehetetlent – ez történik, ha egy évig nem vásároltok ruhát
Nem kell senkinek magyaráznom, miért a Black Friday napjára időzítették a Ne vásárolj semmit! napot. A legnagyobb baj nem is azzal van, hogy valamit leértékelve akarunk megszerezni (úgy értem, TÉNYLEG leértékelve, akár 70–90%-kal olcsóbban, nem pedig a sok helyen jellemző 20–25%-os kedvezménnyel). A baj sokkal inkább azzal van, hogy a leértékelt holmikból MINDENT akarunk–- válogatás nélkül. Voltak, akik erre mondtak nemet, és nem vásároltak egy évig. A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.
