sello-koromfestes-mojzes-nora copy

Sellőből érdes hátú krokodil – így baltáztam el a manikűröm majd' egy óra alatt

Nem gondoltam volna, hogy valaha kipróbálom a körömdíszítést. Soha nem volt műkörmöm, sem zselés körmöm, sem semmilyen csináltatott darab. Nem járok manikűröshöz sem, és nem rakok semmilyen csillámot, strasszt vagy egyéb csilli-villi holmikat a körmömre – nehéz vele azonosulnom. Ha máson látom, van, hogy megtetszik egy dekoratív festés, de magamon valahogy nem tudom elképzelni, azaz nem tudtam eddig! De igazából már most meg is bántam, hogy bevállaltam. Na nem azért, mert képtelen voltam elviselni magamon pár percig, hanem mert túl nagy fába vágtam a fejszémet.

Kicsikorom óta rajzolok, alkotok, művészeti iskolákba jártam, rajtam egy kis manikűrözés ennyi kézügyességgel nem foghat ki – gondoltam.

Hát ezt eléggé benéztem!

Több sebből vérzett a projekt, de legalább jól szórakoztam

A napokban belefutottam a sellő körömfestésbe, tudjátok, abba a csillámos kis halpikkelyes csodába, ami megy az Instán, Pinteresten és egyéb közösségi oldalakon. Tök jól néz ki, gondoltam, kipróbálom. Úgyis megyek lassan nyaralni, mennyire menő lenne már a tengerben csapatni ezekkel a kis „vízikarmokkal”. Na de ember tervez…

Alsóban nevettek ki így utoljára – Kipróbáltam, mennyire egyszerű elkészíteni 2017 „legtrendibb” körmeit

Alsóban nevettek ki így utoljára – Kipróbáltam, mennyire egyszerű elkészíteni 2017 „legtrendibb” körmeit

„A divatnál manapság két dolog változik gyorsabban: a haj- és a körömtrendek. Személy szerint az utolsó kettőből egyiket sem követem nyomon, azonban egy női magazin szerkesztőségében elkerülhetetlen, hogy halljak róluk. Az idei körömtrendek a geometrikus formákról, letisztult csíkokról és metálfényű lakkokról szólnak, és persze minden oldal lelkesen ígéri, hogy simán elkészíthetitek magatoknak otthon. Simán, mi?

Ezekre volt szükségem:

  • 3 db körömlakk
  • ragasztószalag
  • háló
  • szivacs
  • olló
Forrás:
Vous

Igazából nem néztem meg egyetlenegy videót sem az elkészítéséről, hiszen annyira egyszerű(nek tűnik), mint a faék. Lefestem egy világos színnel a körmömet – ez lesz az alap –, hagyom száradni, majd szépen körberagasztgatom a körömágyamat, hogy ne kenjem össze a lakkal, egy szivacsra kenek két különböző színű sávot a lakokkal, ráteszek egy hálót a körmömre, majd rányomom a festékes szivacsot.

Forrás:
Vous
Forrás:
Vous

Nem egy nagy durranás. Nem, valóban nem, ha az ember lányának van legalább három, de inkább négy keze. De nem csak ez volt az egyetlen hiba a rendszerben. Ha ti is tennétek vele egy próbát – és miért is ne tennétek, azért, mert én béna vagyok ehhez, nektek még sikerülhet –, akkor leírom a tapasztalataimat, amiből okulhattok:

  • Válasszatok olyan körömlakkokat, minimum hármat, amelyek kellőképpen kontrasztosak ahhoz, hogy jól kivehető legyen majd a minta.
     
  • Ne próbáljátok meg celluxszal leragasztani a körömágyatokat, mert simán aláfolyik a festék – amit ugyan pikk-pakk el tudtok majd távolítani egy fülpiszkával és körömlakklemosóval, de minek dolgozzatok feleslegesen, ha már feltalálták a – kifejezetten körömfestéshez való – ragasztószalagokat. Kellett nekem ezen spórolni...
     
  • A háló ne legyen túl merev, mert nem fogjátok tudni rajta tartani a körmötökön, ehhez a művelethez amúgy is jobb, ha segítséget kértek. Vagy ragasszátok ezt is az ujjatokra, vagy kérjétek meg a barátnőtöket, hogy szorítsa rá, csak azután nyomjátok rá a festékes szivacsot.
     
  • Apropó, szivacs: sajnos a hagyományos szivacsok ehhez a művelethez nem megfelelőek. Túl nagy lyukak vannak benne, és túlságosan texturált a felületük ahhoz, hogy szép egyenletes hatást érjetek el a körmötökön. Használjatok hozzá inkább alapozó- vagy körömfestős szivacsot.

Sajnos nálam ezek hiányában a következő lett a végeredmény:

Forrás:
Vous

Azt hittem, azzal, ha MacGyver-kedem, egy csomó pénzt megspórolhatok, de így igazából csak a festéket és az energiát pocsékoltam ahelyett, hogy megvásároltam volna a mintázósablonokat vagy legalább valóban funkcionális eszközökkel álltam volna neki. És tudjátok, mi a vicc? Hogy még ezek sem garantálják a tökéletes végeredményt, habár ez idő alatt sem sikerült rájönnöm, hogy akkor mi.

MacGyver is megirigyelhetné – 5 pofonegyszerű hack, ami minden nő életét megkönnyíti Molnár Viola Anna

MacGyver is megirigyelhetné – 5 pofonegyszerű hack, ami minden nő életét megkönnyíti

„Állandóan lecsúszó melltartópánt, összekeveredő kulcsok, vagy vállfáról lecsúszó blúzok? A mindennapi bosszantó apróságok kiküszöbölhetők egy kis kreativitással és nagyjából 5 szabad perccel. Amikor pedig azt mondom, kreativitás, nem kell megijedni: a legjobb ötletek mindig a legegyszerűbbek. Ha nőből vagytok, egészen biztosan hasznát veszitek majd annak az öt pár perces trükknek, amit most bemutatunk.”