Egyéb kategória

Dán vajas keksz házilag, egyszerűen

A dánok hosszú éve óta a legboldogabb és legelégedettebb népnek vallják magukat – más skandináv országokkal az élbolyban –, legalábbis az ENSZ nemzetközi boldogsági felmérése szerint. Mi a titkuk? Úgy tartják, minden apróságnak örülni kell, mindenben meg kell keresni a szépet - és kiélvezni azt. Szerintünk pedig egy picit kedvenc vajas kekszük is belejátszik a boldogságukba.

vous - 2017.09.05.
Dán vajas keksz házilag, egyszerűen

A dán vajas keksz fogalom, a klasszikusan kék fémdobozban kapható omlós, vaníliás aprósütemény az egész világot meghódította, Dániában pedig minden cukrászdában kapható, de gyakran otthon, maguk készítik. Nem túl összetett, inkább egyszerű ízvilágú süti, titka az omlósság, amit a jó minőségű vajnak köszönhet, illetve az édes, sós és vaníliás ízek különleges aránya.

Koppenhága

Számtalan élménnyel gazdagodtunk – ellátogattunk Koppenhágába

„Gondoltátok volna, hogy akár már egy budapesti bérlet árából is megjárhatjátok Koppenhágát oda-vissza? Sőt, ha még egy kicsivel többet rááldoztok, akár Malmőbe is eljuthattok, hiszen a két országot, illetve várost mindössze egy „aprócska”, 7875 méter hosszú híd, az Öresund választja el egymástól.”

A cikk folytatását ITT olvashatjátok! 

A jellegzetes omlós aprósütemény kör, téglalap és perec formában is ismert, cukorral meghintve, de mégiscsak a vaniljekransen, vagyis a csavart vaníliás koszorú az igazi, amit csillagcsőrös habzsákból nyomnak ki. A tészta nyersen egész krémes és lágy, másképp nehezen is lenne formázható, persze akár más cookie-k mintájára kis korongokká is formázható – habzsák hiányában.

Érdemes kipróbálni a házi változatot, szerintünk függőséget okoz, sokkal finomabb, porhanyós – és már az is boldogságot okoz, ahogy sülés közben a mennyei vaníliás-vajas illat belengi a konyhát, sőt az egész lakást.

A cikk itt még nem ért véget! A receptért látogassátok meg a Cookta oldalát!  

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek