„Három hónapos malajziai utamat fájó szívvel zártam le, de tudtam, a búcsú nem örökre szól majd. A következő állomásunk a Fülöp-szigetek voltak, ahol csupán tíz napot töltöttünk el. Sok jót viszont nem tudok elmondani róla. Sajnos ez a tíz nap nagyon kevés volt arra, hogy átfogó véleményt formáljak. Számomra kicsit csalódás volt, de ez nem azt jelenti, hogy nem szép ország, csak a körülmények nem voltak alkalmasak akkor...” – kezdi írását Dóra, aki sorozatunkban utazásairól mesél nekünk, nektek. Cikkeit az #éljvidáman hashtag alatt találjátok.
Amikor a hazautazásunkat terveztük, egy olyan útvonalat dolgoztunk ki, ami több országon keresztül vezetett. Nem szerettem volna egyhuzamban átrepülni a fél világot – egyrészt mert túlságosan fárasztó, másrészt ha már ennyi időnk van, akkor miért ne haladhatnánk lassabb tempóban? Így hát Malajziától a Fülöp-szigetekig, onnan pedig egészen Kuvaitig – a Perzsa-öböl mély ölelésében fekvő alig négymillió lakosú országba – repültünk.
Kuvait és az olaj
Délen Szaúd-Arábiával, északon Irakkal határos. Hivatalosan 1961. június 19-én lett független állam. Fő pénznemét, az indiai bank által létrehozott öböli rúpiát a kuvaiti dínár váltotta fel. Ezalatt az időszak alatt hatalmas olajmezőket fedeztek fel a térség területén, ezért a tőkeáramlást nagyban növelte az ott kitermelt olaj mennyisége és minősége. Kuvait Szaúd-Arábiával együtt a leggazdagabb arab államnak tekintendő. A Szaúd-Arábiával való olajkonfliktust úgy oldották meg, hogy az összes kitermelt olajat akár szárazföldön, akár semleges övezetben egyenlő arányban osztják fel egymás között. A növekedést követően pedig szükség volt külföldi vendégmunkásokra, akiket Indiából, a Fülöp-szigetekről, illetve Egyiptomból pótoltak.
Megérkezés és első benyomás
A Fülöp-szigetektől csupán kilencórás repülőútra található Kuvait. A repülőn feltettem a kendőmet, mert nem tudtam, mire számítsak pontosan. Kuvaitban bár azt olvastam, nem várják el a turistáktól, de nem nézik jó szemmel, ha az ember fejkendő nélkül közlekedik. Én már csak azért is vettem fel, mert ezzel tiszteletben tartom az ő kultúrájukat – számomra ez rendkívül fontos.
Már nagyon izgatott voltam, mert azért mégiscsak egy arab ország, ahol a kulturális különbségek igencsak eltérőek más muszlim országokhoz képest.
Ez már a repülőtéren meg is mutatkozott! Kuvaitba utazva mindenképp kell vízum, de azt ki lehet váltani a reptéren is. Ki kell tölteni a vízumlapot, és ott helyben ki kell fizetni kilenc dínárt (kb. 3000 forint). Volt egy kis kavarodás, mert először fel kellett venni pénzt az automatából, majd felváltani aprópénzre, csak utána lehetett visszamenni. Ugyanis a vízumhoz szükséges pecsétet csak automatából lehetett megvenni. Ehhez pedig kellett az aprópénz. Nagy nehezen megértettük a koncepciót, majd a pultnál lévő két fiatalemberhez mentünk, hogy ellenőrizze az útlevelünket és kiállítsa a vízumunkat.
Tippek, hogy minél zökkenőmentesebben szerezzetek vízumot
„Ma már egyre többen döntenek úgy, hogy túlmerészkednek Európa határain, mert fűti őket a kalandvágy. Ez persze alapos tervezéssel jár, aminek a része a vízum beszerzése is. Ebben próbálok kicsit segíteni nektek.”
Aki az én vízumomat nézte, nem értette, hogy milyen állampolgárságú vagyok. Kérdezte, hogy mi az a Magyarország, és hol található egyáltalán, én pedig jó hiszemben az útlevelemre mutattam, hogy ott áll benne, milyen állampolgárságú vagyok, és hogy Magyarország is egy ország. Erre nagyon csúnyán nézett rám. Mint utóbb kiderült, azért, mert itt egy nő nem oktathat ki egy férfit arról, mi hol van, főleg nem úgy, ahogyan azt én tettem. Nyilván nem rosszindulatból mondtam: eszembe sem jutott lekezelőnek vagy kioktatónak lenni.
40 + 10 fok
Hajnali öt óra volt, amikor kiléptünk a repülőtér bejáratából, és rögtön megcsapott minket az a kellemesen forró levegő. Már akkor harminc fok feletti hőmérséklet volt – elképesztő. A reptéren megkérdeztük, hogy hol találjuk a buszt, amivel a belvárosba tudunk menni. Azt mondták, csak taxival lehet bemenni, de tudtuk, hogy csak át akarnak minket vágni, mivel előtte megnéztük a neten, hogy busz is indul, ami nyilván jóval olcsóbb, mint a taxi. Végül szerencsésen megtaláltuk a buszt, a vezető pedig nagyon kedves és segítőkész volt. Mesélt is nekünk valamit, amiből mondjuk nem sokat értettem, mert a felét arabul, a másik felét fura angol akcentussal mondta…
A jegyünk pedig kevesebb mint egy dínárba került.
A busz szinte teljesen üres volt. Az utcák szintén. Egyrészt mert ramadán ünnepe volt, másrészt mert a nagy meleg miatt csak tizenegy után nyitnak ki az üzletek és egészen hajnali négyig nyitva tartanak.
A buszból megcsodálhattam az első napfelkeltét is, ami tiszta és mesés aranysárga színű volt. Tisztán lehetett látni, ahogyan a sivatagos homokbuckák mögül felbukkan. Gyönyörű volt.
Dóra korábbi írásait és a vele készült interjúnkat itt találjátok:
A város egyes részein egyébként nyüzsögnek az emberek már korán reggel. Ők többnyire a bevándorlómunkások, akiknek egész nap dolgozniuk kell, ha meleg van, ha nem. A kuvaiti lakosság több mint 60–70%-a bevándorlókból áll. A gazdag olajtulajdonosok és családtagjaik természetesen nem dolgoznak. Nagy ritkán tűnt csak fel egy-egy Rolls-Royce, amelyben egy fehér köpenyes, fején fehér-piros kockás fejkendős férfit véltem felfedezni.
Viszlát, a következő kalandokig. Üdv, Dóra
Ha érdekel benneteket a cikk folytatása, kattintsatok az Élj vidáman blogra!
