Egyéb kategória

„Braga imád­ko­zik, Coimb­ra tanul, Por­to dol­go­zik, Lissza­bon pedig szó­ra­ko­zik” – én pedig elmondom, mi mit csináltunk ezekben a városokban

Pár nappal ezelőtt érkeztünk haza Portugáliából, ahol 8 teljes napot töltöttünk. Igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni az utószezonban eltöltött nyaralásból – és megtudni, mi igaz, és mi nem a fenti idézetből. Négy város: Lisszabon, Porto, Braga, Sintra, megannyi buszozás, vonatozás, metrózás és villamosozás, de főleg gyaloglás – sok gyaloglás – van mögöttünk. Az üdülés igencsak aktívra sikeredett, amit még most sem sikerült teljesen kipihennünk, ahogyan a gondolataink is tele vannak még mindig élményekkel, érzésekkel, képekkel, illatokkal és zajokkal.

vous - 2017.09.20.
„Braga imád­ko­zik, Coimb­ra tanul, Por­to dol­go­zik, Lissza­bon pedig szó­ra­ko­zik” – én pedig elmondom, mi mit csináltunk ezekben a városokban

Kintlétünk minden percét imádtam az elejétől a végéig, még akkor is, ha nem ment mindig minden döccenőmentesen, és ha baromi kimerítő is volt fel-le caplatni Portugália dimbes-dombos városainak utcáin. De soha nem tudhattuk előre, mi rejtőzik egy-egy emelkedő mögött: egyes kerületek és utcák Portóban – csakúgy, mint Lisszabonban – néhol szuperelhagyatottak, üres épületekkel, omladozó falakkal, aztán letisztultak, felújítottak, impozánsak, tetőtől talpig csempével borítottak vagy épp szétgraffitizettek.

Éppen ezért is meneteltünk ennyit, mert semmit sem szerettünk volna kihagyni, így sokszor inkább egész nap csak gyalogoltunk és bóklásztunk. Persze tartottunk kisebb szüneteket, amikor benéztünk egy-egy mesés templomba, vagy kóstoltunk valami finom helyi ételt, ittunk egy eszpresszót vagy egy jóféle portóit, vagy csak bámultuk a folyót, óceánt, sirályokat, pávákat, vagy az elképesztő méretűre növekedett csupa szín, virágos növényeket.

Koppenhága

Számtalan élménnyel gazdagodtunk – ellátogattunk Koppenhágába!

Imádok utazni! Ahogy az ember lánya egyre idősebb lesz, átértékeli a dolgokat, illetve azok fontosságát. Egypár éve érzem, hogy sokkal inkább az élmények, mintsem a tárgyi dolgok élveznek prioritást nálam, így egy-egy ételre, programra, vagy utazásra szívesebben költök, mint bármi másra. Az élmények megmaradnak, és még csak helyet sem kell teremteni nekik. Viszont sokba kerülnek. De baromira megérik!

Hogy miért érdemes ellátogatni Portugáliába?

Szerintem…

…a parkokért

Mind Lisszabonban, mind Portóban, mind pedig Sintrában és Bragában mesés parkokban sétálhattok, ahol olyan növényeket és virágokat csodálhattok meg, amiket itthon maximum egy kisebb cserépben láthattok – beltérben. Az éghajlatnak köszönhetően itt viszont minden óriásira nő: hortenzia, rododendron, a kosárka, de még a sétányrózsa is akkor méreteket öltenek itt, ami szinte csak a mesében létezik. És ha ez még nem lenne elég, miközben egy botanikus kertben ücsörögtök, bármelyik pillanatban megjelenhet egy, kettő, három vagy akár egy egész seregnyi páva, a picinyeikkel együtt, sőt kacsák, ludak, gémek és még megannyi szárnyas jószág.

Forrás:
Mojzes Nóra

…a finomságokért

Mi sehol nem futottunk bele olyan ételbe, ami ne ízlett volna, pedig sokféle helyen sokfélét ettünk, sőt még főztünk is párszor a helyi alapanyagokból. Aki szereti a tengeri herkentyűket és halakat, annak itt a helye. Változatos fogásokat készítenek a legkülönfélébb úszó állatokból – amelyek, igaz, nincsenek túlfűszerezve, és a köret sem feltétlenül a legizgalmasabb, hiszen a legtöbb helyen főzött, párolt zöldségekkel kínálják ezeket, de nekünk direkt üdítő volt ez a naturális ízvilág, amitől a hal sokkal inkább fókuszba került a tányérunkon. Legtöbbször valamilyen mártással vagy olívaolajjal, borecettel meglocsolva kínálják a halas ételeket.

A portugálok specialitása a bacalhau, vagyis a szárított tőkehal.

A szardínia mellett ez a kedvenc haluk, amit több százféleképpen el tudnak készíteni. Portugáliában a halak mellett találunk még rákos, polipos és tintahalas ételeket is. Az egyik ilyen finomság, amit imádtunk, az a salgadinhos: egy krokett, amit zöldségekkel, halakkal vagy hússal töltenek meg.

Rengeteg édességet esznek, és rengeteg édességük, péksüteményük van, amit gyakorlatilag mind-mind ugyanazzal a vaníliás, tojásos, krémmel töltenek meg, és a végén még megszórják egy jó adag porcukorral és fahéjjal is. Talán az egyik leghíresebb ezek közül a pastel da nata, ami egy leveles tésztából készült kosárka, megtöltve a finom, selymes pudinggal. Ellenállhatatlan! Ahogyan egy jó pohár portói is a naplementében, vagy akár anélkül.

Édes-krémes pudingos kosárka pofonegyszerűen

Édes-krémes pudingos kosárka pofonegyszerűen

„Eredetileg a Lisszabon melletti Belém városkából származik ez a krémes portugál finomság, ami annyira népszerűvé vált, hogy mára már az egész országban készítik. Otthon is egyszerűen elkészíthető, mutatjuk is a receptet.”

…a piacokért

Ahol nemcsak vásárolni, de enni is baromi jókat lehet. A zöldségek, gyümölcsök, húsok és halak nagy választéka mellett Portóban fűszereket, szuveníreket, sőt még élő csirkéket is kínálnak az odalátogatóknak – nyilván nem a turistáknak –, és persze finom, friss tradicionális ételeket, szuper árakon. A hangulat egészen varázsos ezeken a helyeken, ahol szerintem a leginkább beleláthatunk a helyiek hétköznapjaiba.

Lisszabonban szintén mesés piacokat találni, ott van például a Mercado da Ribeira vagy a Time Out Market Lisboa. Előbbiben elképesztő kulináris élményekben lehet része azoknak is, aki nem annyira helyi őszinte tradicionális fogásokat, mintsem inkább a kicsit fine diningosabb vonalat részesítik előnyben.

Forrás:
Mojzes Nóra

…a 28-as villamosért

Egy várost úgy járhatunk be és szemlélhetünk meg leginkább, ha gyalog megyünk, vagy felszínen közlekedő (lassú) tömegközlekedési eszközökre szállunk, és mi lehetne erre alkalmasabb Portugáliában, mint a villamosok. Lisszabonban az egyik legismertebb ilyen járat a 28-as villamos, ami először 1873-ban szállította az embereket – igaz, akkor még lovakkal hajtották –, majd 28 évvel később már a motorizált változat közlekedett, és közlekedik mind a mai napig is. 30 megállójával átszeli az egész várost, úgy siklik föl-le a dombokon, mintha csak a hullámvasúton ülnénk, csak jóval lassabb, szebb, izgalmasabb és varázsosabb.

Ki kell próbálnotok, ha ott jártok!

…az épületekért és templomokért

Sintra, Lisszabon, Braga és Porto templomai, lakóházai és egyéb épületei egytől egyig lenyűgözőek, miközben merőben eltérőek is. Persze vannak hasonlóságok, mint például a csempékkel borított épületek, az apró utcácskák és a sokszor szuperkeskeny járdák, de míg Porto az azulejo csempékkel borított épületeivel nyűgözött le minket, addig Braga a templomaival, amiből 300 darab van egy közel 180 000 lakosú városkában. Sintrába a várakért és kastélyokért érdemes elutazni, míg Lisszabon a tereivel, szobraival és hídjaival hódítja meg az odalátogatókat.

Forrás:
Mojzes Nóra

A listát hosszasan sorolhatnám még, de inkább beszéljen helyettem majd Portugália, ha egyszer ellátogattok oda!

Azulejo

Azulejo csempék

  • Főleg a spanyol és portugál nyelvterületeken terjedt el.
  • Portugáliában ez az ország legjellemzőbb díszítőeleme. Már nem csak épületeken találkozni ezekkel, hanem egy ideje ékszereken is visszaköszönnek, és persze számtalan szuveníren is.
  • Dél-Amerikába spanyol és portugál közvetítéssel jutott el, azóta pedig már a portugálok is Brazíliából importálják a többszínű csempéket.
Ajánlott cikkek