Egyéb kategória

Erre az 5 dologra inkább ne keressetek rá a Google-ben!

A Google jó barátunk: bármilyen kérdést felteszünk neki, ő felel. Nem biztos, hogy azt „mondja", amit hallani akarunk – de ez jó is lehet. A Google nem a barátunk: nem biztos, hogy az igazat mondja. Veszélyes hely az internet, főleg annak, aki nem tudja használni. Azt tanácsoljuk, az alábbi dolgokra soha ne keressetek rá a Google-ben!

vous - 2017.09.22.
Erre az 5 dologra inkább ne keressetek rá a Google-ben!

1. A tüneteitekre

Dr. Google nem a barátotok! Természetesen akad az interneten megbízható orvosi portál, amelyeket hozzéértő szakemberek (értsd: orvosok) szerkesztenek, készítenek, de nagyon könnyű belefutni marhaságokba, amelyektől majd még inkább bepánikoltok. Tessék elmenni az orvoshoz!

2. Bármi törvényellenesre

Pl. „Hogyan készítsek bombát?, vagy „Amfetaminok előállítása” – ezek komoly dolgok, szóval most komolyan, NE! A hivatalos szervek ezeket nagyon komolyan figyelik és az IP-címetek alapján könnyen egy nem kívánatos adatbázisban jelenhettek meg. 

3. A rákra

Az a helyzet, hogy minél kevesebbet tudtok, annál jobban alszotok. Sajnos több változata van már a ráknak, sokuk olyan tünetekkel, amelyek rengeteg más ártalmatlan állapot esetén is gyakoriak lehetnek. Orvos!

Nagy Lili interjú rák

„Azt mondták, vagány a kopasz fejem. Nem vagány voltam, hanem rákos” – interjú Nagy Lilivel

Nagy Lili légies könnyedséggel, csinosan, mosolygósan, hátközépig érő hajjal libben be a megbeszélt interjúnkra. Nehéz elhinni róla, hogy pár éve kopasz volt, sovány és beteg – pedig Lilit tizenéves korában nyirokrákkal diagnosztizálták. Mindenki nyugodjon meg! Ez nem egy szomorú történet – inkább egy szókimondó, őszinte sztori.

4. A saját nevetekre

Nem nagy titok, hogy a közösségi média korában nincs is magánéletünk. Ha beírjátok a neveteket valószínűleg néhány kellemetlen eredményre bukkantok. Rossz fotók, elavult információk, irreleváns tartalom – hajlamosak vagyunk túl komolyan venni ezeket a  dolgokat. Ha ilyeneket találtok, akkor mindent törölni akartok majd – ez azonban nem egyszerű. Egyszerűen csak ne keressetek rá!

5. Szülésre (ha még nem szültetek)

Mindannyian láttuk azokat a jeleneteket a filmekben: a nők hangosan kiabálnak, míg az orvosok megpróbálják megnyugtatni őket. Mindenki nagyon stresszesnek tűnik még a filmben is. A szülés valódi folyamata azonban százszor komplikáltabb. Különösen veszélyes a guglizás a nők számára, hiszen lehet, hogy a látottak meggátolják őket abban, hogy egyáltalán legyenek gyermekeik. Tehát ne is próbáljátok meg ezt megkeresni. Ez a császármetszésre is vonatkozik.

600

A Google Drive-ban sosem csalódtok – avagy mit üzennek a márkák logói?

Nem csoda, hogy a kommunikáció- és médiatudomány-képzéseken belül külön asztalt kapott a logótervezés, hiszen egy márka üzenetét hordják és közvetítik a világnak. Éppen ezért a logók – ha időnként változnak is – alapvető formájukat nem veszítik el, hiszen a kör, háromszög, négyzet és a vonalak ereje az, ami hatással van a felhasználókra.

Ajánlott cikkek