Pár nappal ezelőtt hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki egy venezuelai politikus kijelentése, miszerint nyúlevéssel kéne megszüntetni az éhezést az országukban. Próbaként 15 nyúltenyészetet nyitottak, aminek elvileg az lett volna a feladata, hogy ellátmányt biztosítson az éhező venezuelaiaknak, de a terv kudarcba fulladt, miután az emberek inkább háziállatként kezdtek el tekinteni a nyuszikra, nem pedig zsákmányállatként. Ellenzéki politikusok pedig alapból rossz viccnek minősítették a kezdeményezést – de mi a helyzet a nyúlevéssel a világ másik felén, azaz nálunk?
Nem kell feltétlenül Dél-Amerikáig utazni ahhoz, hogy heves nyúlevésvitába keveredjünk: nekem elég volt csak megkérdezni az ismerőseimet a témáról, hogy kiderüljön, ez szinte mindennél jobban ki tudja akasztani az embereket.
De tényleg, ha legközelebb rossz napot akartok szerezni magatoknak, ne a migrációt vagy a politikát dobjátok be témának, hanem a NYÚLEVÉST – garantáltan elszabadul a pokol.
Ennek ellenére nekem egyetlen traumatikus élményem van a nyulakkal kapcsolatban, mégpedig az, hogy amikor kicsi voltam, sosem kaphattam húsvétra nyuszit, szóval odáig, hogy még meg is egyem, el sem jutottam. És bár elég ínyenc családból jövök, azért mégis csak budapestiek vagyunk, ezért ilyesmi nálunk sosem került az asztalra (mondjuk én még halászlét meg pacalt sem ettem soha, de ez már más téma), és nem is hiányzott. Anyukám mesélt egy horrorsztorit arról, hogy a volt anyósa (akivel amúgy sosem szerették egymást) egyszer levágta Tádét, a kis nyuszijukat – mindez Budapest közigazgatási határain belül történt –, azóta eszébe sem jut, hogy nyulat kéne enni bármikor is.
Ez a sztori egyébként magában foglal mindent, amiért ódzkodunk a nyúlfogyasztástól – bár azt tudjuk, hogy nem túl okos állat, annyira azért mégsem hülye, mint a tyúk és nem is annyira büdös, mint a malac vagy a tehén.
Ráadásul tényleg iszonyú aranyos, így sokkal nagyobb eséllyel kerülünk hozzájuk közel érzelmileg, pont, mint a kutyához és a macskához.
De tényleg, kinek lenne kedve felfalni ezeket a gombszemű, gyámoltalan és köztudottan félős cukiságokat?! Pláne úgy, hogy az imént rákerestem, és az elkészített nyúlnak tényleg nyúl alakja van, nem úgy, mint mondjuk a csirkének (leszámítva azokat a barbárokat, akik belefőzik a csirke fejét meg lábát a levesbe, aztán azzal együtt tálalják) – szóval semmiképpen nem nyújt túl étvágygerjesztő látványt.
Pedig kéne enni
Felmérések alapján nem minden ország olyan válogatós, mint a venezuelaiak vagy mint például a magyarok: az évi egy főre jutó nyúlfogyasztás világátlaga ugyanis 9 kilogramm. Sajnos vagy szerencsére mi inkább sereghajtók vagyunk az évi néhány dekánkkal. Pedig elvileg csomó jótékony hatása van a szervezetünkre, ugyanis:
Nekem ugyan ezek után sem jött meg túlságosan a kedvem hozzá (de ha esetleg valaki megfőzi nagyon finomra és nem mérgez meg vele, akkor végül is jöhet), szóval megkérdeztem a szerkesztőség többi tagját, ők hogyan vélekednek a dologról.
Főszerkesztőnk, Eszter, vidéki lányként odavolt a nyúlért, de mióta Pestre költözött – a fast fashionnel egyetemben –, a tapsikról is lemondott:
Én amúgy szeret(t)em a nyúlhúst, de egyre inkább városi lány vagyok, aztán meglágyult a szívem itt a nagy vegánmozgalmak hatására. Ma már nem enném annyira jóízűen, mint annak idején…
Szerzőtársam, Juci, nagy állatvédő hírében áll, úgyhogy az ő véleményére is kíváncsi voltam:
Én csirkehúspárti vagyok, ritkán eszek marha- vagy disznóhúst, de vadhúsokat vagy ilyen 'különlegesebb' állatok húsát szinte sose.
Miután már bogarat is kóstoltam, nem mondom, hogy sose ennék nyúlhúst, de kizártnak tartom, hogy rendszeresen fogyasszam, bárhogy készítik el. Nyilván az is közrejátszik, hogy sajnálom őket és miközben eszem, egy cuki nyuszit látnék magam előtt, bár a kiscsibék is aranyosak… Maradjunk annyiban, hogy nem kívánom és nem esne jól, megmaradok a csirkénél.”
Zita története pedig talán a legvérfagyasztóbb az összes közül:
Sajnos már volt hozzá szerencsém, kiskoromban volt nyuszim húsvétkor és tök sokáig megvolt, nagyon szerettem. De egyszer eltűnt.
Utólag mondták el, hogy a nagymamám belefőzte a húslevesbe, én meg megettem… Szerintem tök rossz, mármint olyan kis cukik, meg nekem inkább háziállatok, én a kutyámat sem enném meg, ez meg kábé ugyanaz.”
Persze azért nehogy azt higgyétek, hogy a VOUS-lányok élete és étkezése csak salátából, zsírszegény halból és vattacukorból áll. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, mik a legparább ételek, amiért oda meg vissza vagyunk – már aki!
