„Egy kedves barátom, már jóval túl a harmincon, a válása kellős közepén felbátorodott, és beregisztrált két 'húzd jobbra' társkeresőre is. Rögtön bele is botlott egy hasonlóan harmincon túlesett hölgybe, aki már az elején kijelentette, hogy ő bizony kalandot akar, lázadni szeretne, és kifejezetten a 'rosszfiúkat' keresi. Nekem azonnal elkezdett hullani a hajam a történettől” – kezdi Barbi, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Bihaly Barbara cikkét olvashatjátok.
A hideg is kirázott. Nem, nem a kalandkereséstől, ez mindenki szíve joga, de én azt gondoltam, egy harmincas nő azért teszi ezt, mert neki így jó! Egy harmincas nő legyen már annyira határozott, hogy ő kijelenti, hogy neki teljesen megfelel egyedül is – de a szexet sem veti meg –, van hobbija, meg tudom is én, még mit szoktak hangoztatni, amikor egyes emberek örömmel hangoztatják, hogy A Harmincas Nő az igazi, bennük van a vitamin. Ez eddig totál korrekt, de minek ehhez egy „rosszfiú”?
Rosszfiúk? Nos, mesélek egy kicsit a pályafutásomról vesszőfutásomról a rosszfiúkkal. Utána pedig
mindenki döntse el, hogy megéri-e rájuk pazarolni vért (igen, szó szerint is), verejtéket és könnyeket.
„Miért vagy még mindig azzal az állattal?”
Időről időre előkerülnek olyan történetek, amikor a bántalmazó évekig büntetlen marad, esetleg a bírósági tárgyalást követően is szabadlábon folytathatja ámokfutását, s legfeljebb pénzbüntetés megfizetésére kötelezik a betört járomcsontokért, orrokért. A joghézagokat, amelyek ezt lehetővé teszik, most nem elemezzük, de a témában felmerülő másik leggyakoribb kérdésről érdemes beszélni egy kicsit: miért marad valaki egy bántalmazó kapcsolatban? Miért nem tervezi újra az életét? A cikk folytatásáért kattintsatok IDE!
Kezdjük az elején: az első számú badboy többet buherálta a kocsiját és nyomkodta a WoW-ot, mint engem. Majd egy szép napon azon kaptam magam, hogy egy másik lánynak SMS-ezik szépeket, miközben arra vártam, hogy bebújjon mellém az ágyba.
Mielőtt elváltak volna útjaink, egy pofont azért még adott, amiért belenéztem a telefonjába. És volt annyira úr, hogy utána megajándékozott még egy kétórás BKV-úttal haza, a város másik felére, a cuccaimmal a kezemben.
Ezt követte néhány elfuserált próbálkozás, de persze a jófiúk unalmasak, nemde? Jött a második számú, az igazi nagy dumás, aki mindenhez ért, titkon egy zseni, persze a szülők meg gecik, és miattuk volt drogos, de már nem – vagyis de. Aztán lelép a legnagyobb szarban. Megígérte, hogy mindig ott lesz és mindig szeretni fog, még egy bizsut is húzott az ujjamra, hogy elaltasson, majd lelépett. Még húzta az agyam néhány üzenettel, fájdította a szívem. Egyik nap még kellettem neki, de amikor már épp beadnám a derekam, meggondolja magát. Ez ment addig, amíg újra vissza nem talált hozzám, hű és igaz szerelméhez (itt ér nagyot felhorkantani).
Minden szép és jó volt újra, összebútoroztunk. Egy ideig bevettem, hogy miért nem jön össze egy meló sem. Egy ideig azt is megetette velem, hogy hol volt 3 napig.
Az első pár pofonnál még azt is elhittem, hogy minden miattam van, én voltam a hibás. Aztán azt is, hogy minden alkalommal nagyon sajnálja, és nem fog többet előfordulni.
Hát persze. Ne kérdezd, túl sokáig tartott ebből kilépni. Vállalhatatlanul sokáig!
De kiléptem, és némi féktelen bulikázás és kalandocska után jött a következő buheraman. Nála a kocsi top priority, tehát nyilvánvaló, hogy késő estig a műhelyben volt, hogy egy nehéz munkanap után kikapcsolódásképpen még a saját működésképtelen guruló koporsójának motorblokkjában is turkáljon kicsit könyékig. Valahol legbelül tudtam, hogy igazából azért nincs kész soha az a tragacs, mert néha a szomszédban lévő cég titkárnőjében turkál, könyékig.
Egy gyomorfekéllyel és mínusz 10 kilóval később jött egy 4 évre húzott kaland. Persze már az elején korrektül letisztáztuk, hogy ez csak szex, meg neki barátnője van. Több is. Mindig másik. Csak én nem kerülök sorra, pedig szeret. Vagy legalábbis valami van. Meg én is. Csak na… Nem tudott csomót kötni a farkára! Szóval elbúcsúztam tőle. És ez még szép szakítás volt.
Kiderült, miért vonzódunk a bunkó férfiakhoz
Vannak pasik, akiket egyszerűen könnyű szeretni. (Igen, rád gondolunk, Ryan Gosling.) De ott vannak azok, akik nagyon csúnyán viselkednek velünk, akiket gyűlölnünk kéne, de valahogy mégsem megy. Akiknek mindig adunk egy újabb lehetőséget.
De miért van ez? Hogy lehetséges, hogy fizikailag vonzódunk az aljas, bonyolult férfiakhoz? A választ ITT megtaláljátok!
A következő seggfejre nem számítottam. Az első pillanattól fogva mintha áthajtott volna rajtam a sárga iskolabusz. Összetört szívű szomorú hős, természetesen kicsit több, mint elég drogproblémával. 4 év után szakított vele a barátnője, én meg kicsit túl liberálisan kezeltem a helyzetet. Utánam még 2 évig vigasztalta az exe. C’est la vie.
Az ötöskéhez én érkeztem összetörve, bár a fejem lágya legalább benőtt addigra. Igazi egoista pöcs volt. Ő a tökéletes. Ő a minden. Mindent tud. (Ahh, kezd ismerőssé válni a minta.) Őt sajnálni kellett, mert nem járhatott egyetemre, a nővérét jobban szerették a szülei, neki dolgoznia kellett, és persze az apja is nemrég halt meg. Ezzel szemben én fogjam be, és legyek kurva hálás, mert továbbtanulhattam, és mert diplomaajándéknak azt kaptam, hogy renoválták a szobámat. Igazán panaszra se lehet okom. Neki mindig rosszabb. És én csak ne szóljak bele az életébe. Amúgy is ő fizette a pizzát tegnap este, ismét. Hamar bemondtam az adióst, és magamba szálltam egy időre.
Azért ne sajnáljatok túlságosan. A magamba szállás után hamar megtaláltam a „normálisat”. Nem, ez is hülye egyébként, csak másképp.
Az okos ember más hibáiból tanul, a hülye a sajátjából. A ti érdeketekben kérdezem: megéri?
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
