Shopping ünnep kuponos vásárlás kedvezmény pro kontra

Ne adjuk el shoppingünnepként a konzumidiotizmust!

#imadokvasarolni, #mutimitvettel, #mindentmegvettem, #minthamindenkiazeleteertharcoltvolna. Ezekkel a hashtagekkel kerültek ki fotók az Instára a shoppingünnep nulladik napján, amelyet 2005 óta minden évben tavasszal és ősszel is megrendez az ország első számú női magazinja – ahogy az Instájukon jellemzik magukat. A most már négynaposra duzzasztott őrületnek (#lehetszidnideminek hashtaget is találtam) megvannak a vitathatatlan előnyei. De 2017-ben felmerül a kérdés: Nem lehetne változtatni az üzeneten? De mégis inkább az egész koncepción?

Most legyünk túl azon gyorsan, hogy a bevezető után elkezdünk engem (és az anyámat) szidni, tisztában vagyok vele, hogy a magazinhoz kapcsolódó shoppingünnepnek és a kuponos vásárlásnak számtalan előnye van. Óriási bevétel, sok-sok munkahelyet tart fent. Hatalmas ötlet volt 2005-ben, átvette jó néhány másik ország is, ahol szintén jelen van a lap. Olvasóként, vásárlóként egy nagy családhoz tartozik, aki kivárja a negyvenperces sorokat, túléli a termékekért való küzdelmet, majd posztolja a fotót Instára, Snapchatre, és végiggörgeti, másoknál mi volt a zsákmány. Letudhatjuk a napi jó cselekedetet, ha valakinek lepasszoljuk azokat a kuponokat, amelyek nekünk már nem kellenek. Az egészben benne van az a varázs, hogy egy családba, egy közösségbe tartozunk.

És ez a közösségformálás egészen elképesztő. Ezt a közösséget lehetne vinni egy fontosabb út felé.

Forrás:
Depositphotos

Mert amikor tényleg minden arról szól, hogy...

ezt a közösséget lehetne érzékenyíteni is ezekre a témákra.

fast fashion

8 + 1 jó érvem van amellett, miért ne vásároljak a divatvilág gyorséttermeiben

Busszal és villamossal jövök a szerkesztőségbe Budapest legforgalmasabb útvonalain. A 45-50 perc alatt, amíg beérek, tíznél több óriásplakát és citylight hirdeti, hogy most azonnal vennem kell egy új ruhát a Mangóban, a H&M-ben – a divatvilág gyorsétteremjeiben –, mert must have idén őszre. És már megérkezett a karácsonyi kollekció is. Egészen pontosan 8 + 1 jó okom van arra, hogy ne adjam be a derekam.

Kattintsatok ide értük!

A magazin Instagramján szerda este volt egy poszt, amelyet mintha valamelyik Black Friday kapcsán láttam volna. Emberek százai nyomulnak be egy plázába, hogy megkaparintsák az akciós terméket. Ne csináljuk ezt itthon is! Ne csináljuk ezt 2017-ben egy olyan érzékeny réteggel, amely tényleg sokkal inkább vevő (szó szerint) arra, amit eladnak neki.

Ne adjuk el shoppingünnepként a konzumidiotizmust!

Aláírom, lehet, hogy én vagyok túlérzékeny most, hogy letelt az egy évem, amíg nem vásároltam ruhát, cipőt, kiegészítőt, de valójában mindenből sokkal kevesebbet, mint eddig. Mert rájöttem arra, hogy sokkal kevesebb is teljesen elég. És arra is, hogy a vásárlás sokaknak csak menekülés valami elől vagy pótcselekvés. És igen, ehhez idő kellett nekem is, én sem születtem szentnek. De mi lett volna, ha erre egy olyan magazin hívja fel a figyelmemet, amelyért egyenesen rajongok. És nem arra, hogy ne vásároljak, hanem arra, hogy mindezt lehet sokkal okosabban és tudatosabban is csinálni – 2017-ben mindenképp.

Kiemelni, hogy nem a mennyiségtől leszel shoppingkirálynő, hanem a minőségtől.

Hogy a tudatos vásárlás nem az üzletekben kezdődik, hanem otthon, ahol tényleg időt kell szánni arra, hogy átgondoljuk, mire van szükségünk, abból mennyit használunk el fél év alatt. Megéri-e az adott kedvezmény.

Hogy a környezettudatosság legalább olyan fontos szempont. Hogy nem mindegy az sem, mit kenünk akciósan magunkra.

Hogy ne hagyják magukat becsapni az üzletek által: ezerforintos ruhadarabokra máskor is van (talán még jobb) kedvezmény, és csak a valóban drága és minőségi termékekre adott 30–50% éri meg igazán.

Forrás:
Depositphotos

Hogy napokkal korábban, a nagy nyugiban érdemes felpróbálni a ruhát, cipőt, mérlegelni, hogy valóban szükségünk van-e rá, majd megpróbálni eltetetni. Ha alszunk rá egy-két napot, lehet, hogy rájövünk, valójában nem is egy új cipőre vagy kabátra van szükségünk. És ha mégis, az akciós napokon csak be kell érte sétálni, ki kelljen fizetni, és királynői módon távozni – ahogy Nóri is teszi.

„Én évek óta csak cipőt veszek ilyenkor. Szerintem ez az a termék, aminél tényleg megéri megvenni az újságot / kibírni a tömeget / várni a termékre, mert ilyen összegeknél tényleg több ezer forintot spórolhatunk. Már előtte nap elmegyek, felpróbálom, és jobb helyeken félre is rakják, így másnap nem kell próbálgatnom a tömegben.”

Vagy be se kelljen menni a plázába, mert sok minden online is elérhető. Igaz, akkor kimaradunk a közösségi élményből, de megússzuk az őrült tömeget – mondja Emcsi.

„Az online webshopokban is, szinte az összesben, van ugyanaz az akció ilyenkor – persze résen kell lenni, mert hamar elfogynak. Ilyenkor érdemes cipőt, táskát és kabátot beszerezni szerintem, mert ezeknél sokkal jobban megéri a 10-20% kedvezmény, mint egy 2 ezer forintos pólónál. Én kifejezetten szeretek ilyenkor az elektronikai üzletekben is nézelődni. De ha tehetem, kerülöm én is ilyenkor a plázát – sok az őrült nő. Amúgy online vásárolok inkább, így ilyenkor is ezt teszem.”

Felhívni a figyelmet arra, hogy az egész arról is szól, mennyire jó barátnők vagyunk. Osztozunk a kuponokon – ahogy Anna is teszi a barátnőivel:

„Akinek később kell beérnie a munkába, az el tud reggel menni esetleg a többieknek is bevásárolni. Vagy ha valaki nem kapott egy terméket, és nem akarja végignézni a város összes üzletét, akkor a másik megnézheti esetleg a hozzá közelebbi üzletben.”

Spórolás táblázat Karácsonyi Anna

Spóroljatok egy kisebb vagyont mindössze egyetlen táblázat segítségével!

Sebesen közeledünk az év legszebb és egyben legköltségesebb időszakához, a karácsonyhoz. Habár most sem késő nekiállni spórolni, de a legjobb, amit tehettek, ha elkezdtek a jövő évi időszakra készülni. Tartsatok velem, megmutatom, egy kis odafigyeléssel milyen könnyen spórolhattok meg egy kisebb vagyont, amivel a jövő évi karácsony egyszerűbben kivitelezhető lesz!

Kattintsatok ide a grafikáért!