Ezt jelenti felnőttnek lenni? Ez nem akkora buli, mint gondoltam!

Ezt jelenti felnőttnek lenni? Ez nem akkora buli, mint gondoltam!

„'Majd ha nagy leszel!' – ismerős, ugye? Kisgyerekként szinte mindenki megkapja a szüleitől vagy más hozzátartozóitól ezt az ultimate lerázós mondatot, így emiatt sokszor megfogalmazódik bennünk a vágy az áhított 'nagyságra'. Vagyis arra, hogy végre már ne gyerek legyen, mert akkor sokkal több mindent lehet csinálni, a gyerekeknek meg jóformán semmit, nemde?” – kezdi történetét Dorottya, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Tuza Dorottya felnőtté válásról szóló írását olvashatjátok. 

A felnőtt létről minden életkorban más az ember elképzelése, és minél jobban közelítünk felé, annál gyorsabban változik ez az általában idealizált kép a fejünkben. A cikkem azért született meg, hogy megnyugtassam sorstársaimat, akik hasonlóan nyomasztónak találják ezt az egész felnövés dolgot a sok elvárással.

Tinédzserkorban, főként a „nekemsenkisemondjamegmicsináljak” korszakban a legerősebb az az érzés, hogy végre, amikor felnőtt leszek, nem tartozom majd senkinek magyarázattal (na persze), oda megyek, ahová akarok (aha), és a magam ura leszek (jó, ez talán igaz). Aztán betöltöm a tizennyolcat, és… ugyanolyan az életem, mint eddig.

Oké, mostantól legálisan vehetek és fogyaszthatok alkoholt, dohányárut, jogilag már nem vagyok fiatalkorú, tehát szavazhatok, satöbbi, de így hirtelen nem tapasztalok semmi változást magamon.

Majd egyetemistaként csap meg először a felnőttkor szele, de ekkor még csak a pozitív velejárói érnek el igazán – így egészen élvezem is ezt az időszakot, hát erre vártam már mióta! Végre nem kell olyan tantárgyakat tanulnom, amik nem érdekelnek, én választom meg, hogy bemegyek-e az órákra, vagy sem, azt eszem, amit akarok, és persze én költöm el a pénzemet – arra, amire szeretném.

6 mondat

6 mondat, amit mindenki megkap, ha 25+ évesen még a szüleivel lakik

Ahogy betöltöttem a 24-et, többször a fejemhez vágták már, hogy miért nem költözöm el otthonról. Nos, ennek nagyon egyszerű és érthető oka(i) van(nak), mindjárt ki is fejtem. Ez az alapkérdés pedig vonz magával még néhány számomra szintén érthetetlen kérdést és elgondolást. Megpróbálom őket megválaszolni, ám előtte hadd idézzek egy klasszikust: „Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?”

A cikk folytatását ITT olvashatjátok.

Aztán pár hónap egyetemista lét után sújt le rám ezeknek az árnyoldala: rájövök, hogy talán mégis jó lett volna odafigyelni matekórán, mert például társadalomstatisztika-előadáson jól jönne, ha nem csak bámulnék az oktatóra. Van olyan óra, amire azért be kell járni, szóval nem is akkora a szabadságom, mint gondoltam. Saját magamnak kell az ügyeimet intézni, telefonszámlát befizetni, lakbért, kollégiumi díjat utalni,

és a gírosz heti négyszer már nem is olyan nagyszerű, étkezhetnék változatosabban is, arról nem is beszélve, hogy a pénzem egész gyorsan fogy, talán félre is tehetnék néha.

De azért az egyetem továbbra is a legjobb szakasza az életemnek, ezt bizton állítom ma is. Rengeteg új és érdekes emberrel találkozom ezekben az években, sok élményt gyűjtök, még mindig sok időm van arra, hogy kitaláljam, ki is akarok lenni valójában. Keresem a hozzám hasonló embereket, közben sok csalódás is ér, amikből, azt hiszem, sose lábalok ki, de aztán nahát, eltelik két-három év, és már csak a Facebook „Ezen a napon” alkalmazása emlékeztet arra a fel-felbukkanó keserű posztjaimmal, hogy anno nekem valami bajom volt.

Forrás:
Pexels

Aztán ahogy telik az idő, az egyetem vége felé elkezdek diákmunkázni, mert azért az nem járja, hogy a szülők fizessenek mindent. Jobban be kell osztanom az időmet, logikusabban felépíteni a napomat, már nincs mindenre időm, ebből is látszik, hogy közeleg a nagybetűs élet. Közben pedig el kell dönteni, hogy merre tovább. Hatalmas nyomásként élem meg az utolsó két félévet az egyetemen, egyszerre keresek munkát, járok interjúkra és mérlegelem az elérhető pozíciókat, járok be előadásokra, írom a szakdolgozatot és készülök az államvizsgára. Ja, és igyekszem a szociális életemet legalább a minimális szinten tartani.

És akkor hirtelen vége: diplomaosztó letudva, ülök a szobámban, kicsit hatásvadász módon végiggondolom az elmúlt időszakot, és a fő kérdés: na most akkor mi lesz?

Felnőttéválás

„Kicsit olyan, mintha szakítottam volna anyuval” – Mi fán terem a felnőtté válás?

Hogy hívjuk azt, amikor felülök a vonatra a kisvárosban, ahol felnőttem, hogy hazamenjek a nagyvárosba, ahol most élek, és olyan, mintha egy részem ott maradna? Amikor vonatom berobog az állomásra, anyukám a könnyeit törölgeti, a vonat megáll, én felszállok, az ajtók bezárulnak, és már úton is vagyok. Gombócot érzek a torkomban. Kicsit olyan, mintha szakítottunk volna. Mi fán terem a felnőtté válás? Egy cikksorozatban elmesélem – 1. rész.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatást ITT olvashatjátok.

Egyrészt nincs már több előre meghatározott, kipipálható „checkpoint” az életemben, mint az általános iskolai ballagás, érettségi, diplomaosztó, amiket eddig mindig előre láttam. Másrészt a legtöbb barátomnak, akikről azt hittem, hogy egész életemben velem lesznek, nyoma sincs. Ez persze nem a felnőtté válás hozománya, de nekem épp egybeesett vele.

Tessék, ezt akartam, felnőtt vagyok, és hát ez nem akkora buli, mint gondoltam. Már senki sem mondja meg, mit csináljak – pedig most szeretném csak igazán. De eltelik fél év, és lassan maguktól a helyükre kerülnek a dolgok, csak türelem kell hozzá. Már nem vagyok kétségbe esve, mert szuperebb barátaim vannak, mint valaha voltak, olyan helyen dolgozom, ahol megbecsülnek, és érdekes munkát végzek. Mindenki egészséges a családomban, és ők mindig ott vannak mellettem. Szeretek élni. Ugyan még nem érzem felnőttnek magam, és nem is nagyon szeretek az lenni, van még a „felnőttségből” hátra pár évtizedem, biztos megbarátkozunk egymással.

vendégszerző VOUS

Legyél te is a VOUS vendégszerzője!

Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! ;) Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT.