Egyéb kategória

„Nagyon határozottan tudtam, hogy celeb nem akarok lenni” – a Sztárban sztár közönségkedvencével, Ekanem Emota Bálinttal beszélgettünk

Ekanem Emota Bálint egy este alatt lett az ország kedvence, pedig évek óta színpadon van. A Madách Színház színésze és a The Biebers énekese nemrég a TV2 Sztárban sztár című műsorában debütált, ahol azonnal elvarázsolta a zsűrit és a közönséget. A nigériai származású magyar énekessel a hirtelen jött ismertségről, karrierről és a magánéletéről is beszélgettünk.

vous - 2017.10.20.
„Nagyon határozottan tudtam, hogy celeb nem akarok lenni” – a Sztárban sztár közönségkedvencével, Ekanem Emota Bálinttal beszélgettünk

A karriered eddig viszonylag egyenletes ütemben haladt előre, évről évre egyre nagyobb dolgok történtek veled – most viszont egy kereskedelmi csatorna főműsoridős élő show-jában szerepelsz. Érzékeled, hogy ez mennyivel nagyobb lépés a korábbiakhoz képest?

Igen, abszolút! Kicsit fura is még nekem ez a helyzet.

Én is úgy érzem, hogy viszonylag egyenletes tempóban haladt eddig a karrierem: 15 éves korom óta készülök erre a pályára, és minden évben megvalósítottam azt, amit célként kitűztem magamnak. Igaz, csak a Mentorházig jutottam, de kétszer szerepeltem az X-Faktorban, évek óta játszom színházban, koncertezünk a The Biebersszel, ez most mégis más: már a Sztárban sztár legelső adása után gratulált nekem egy idegen az egyik aluljáróban.

Eddig nem volt jellemző, hogy megismertek volna az utcán – most viszont egyre többször veszem észre, hogy forgolódnak utánam az emberek, ami bevallom, picit feszélyez.

Forrás:
Kukta Dóra

Pedig aki erre a pályára készül, az általában ismertségre vágyik.

Bennem a kezdetektől fogva volt egy tartás a hírnévvel szemben: azt nagyon határozottan tudtam, hogy celeb nem akarok lenni – de közben meg egy olyan szakmát választottam magamnak, amiben bizonyos dolgokat egyszerűen meg kell lépned, ha sikeres akarsz lenni.

Bármennyire is ódzkodtam tőle, az első tévés szereplésem például jó volt arra, hogy kinyisson bizonyos ajtókat: azok a színházi döntéshozók, akiknek sokat köszönhetek, ekkor figyeltek rám fel.

De mi az, ami zavar az ismertségben?

Nem szeretem, ha néznek. Kiskoromban megutáltatták velem ezt az érzést.

Pápán nőttem fel, ahol a kilencvenes években színesbőrű gyerekként eléggé feltűnő jelenség voltam, ezért a mai napig zavarba jövök, ha valaki bámul.

Forrás:
Kukta Dóra

Értek atrocitások?

Inkább csak kisebb-nagyobb nézeteltérések akadtak, komolyabb atrocitás szerencsére nem ért. Kicsi koromban voltak, akik néhányszor hazáig kergettek a suliból – de mire észbe kaptunk, barátok lettünk. Ők rájöttek, hogy az előítéleteik nem rólam, hanem róluk szólnak – én meg nem vagyok egy haragtartó típus, úgyhogy ezt könnyen megbocsátottam nekik.

Rögtön közönségkedvenc lettél, számítottál rá?

Nem, de maximalista vagyok, és mivel gyerekként eredetileg sportolónak készültem, kifejezetten szeretem a versenyhelyzeteket. Nekem az a hivatásom, hogy másokat szórakoztassak, és az, hogy közönségkedvenc lettem, tulajdonképpen a legjobb visszajelzés arra, hogy ezt jól csinálom.

Forrás:
Kukta Dóra

Hogy lett a sportból zenés színészet?

Véletlenül. Még tinikoromban volt egy barátnőm, aki az egyik pápai musicalstúdió diákja volt, és egyszer elkísértem őt egy próbára. Akkor még kissé flegma voltam, és a próbát nézve megállapítottam magamban, hogy úgy én is tudok énekelni, mint azok, akik a stúdió színpadán állnak.

Úgyhogy az óra végén spontán előadtam egy dalt a stúdió vezetőjének, aki marasztalni akart, én pedig maradtam. Csatlakoztam a társulathoz, és azóta is ezzel foglalkozom.

A legtöbb szülő félti a gyerekét ettől a pályától, téged nem próbáltak meg lebeszélni róla?

Anyukám talán aggódott picit a lelke mélyén, de kifelé mindig mindenben támogatott. Szerencsésnek tartom magam, gördülékenyen alakultak a dolgaim, az esetek nagy részében összejött, amit elképzeltem magamnak, ezért nem volt mitől félteniük.

Forrás:
Kukta Dóra

Te sem bizonytalanodtál el soha?

Egy komolyabb kudarcom volt, amikor nem vettek fel a Zeneakadémiára. 2010-ben felvételiztem, de nem voltam elég jó szolfézs-összhangzattanból, ezért nem jutottam be. Akkor kicsit elkeseredtem, de ez sem tartott sokáig: a Király utcánál felszálltam a villamosra, és mire pár megállóval odébb leszálltam, már úgy gondoltam, hogy ennek így kellett történnie.

Hívő ember vagyok, ezért rágódás helyett inkább elfogadni szoktam a dolgokat. Sosem aggódtam a jövő miatt, inkább hagyom, hogy sodorjanak az események.  

És most épp a Sztárban sztár színpadára sodortak. Milyen volt a színházi tapasztalatod után egy tévéstúdió színpadára lépni?

Tanulságos. Sosem voltam lámpalázas, és izgulósnak sem mondanám magamat, az első három adást mégis végigizgultam, majd' kiugrott a szívem a helyéről.

Rá kellett döbbennem, hogy zavarba jövök a kamerák előtt: amikor a kisfilmekben viszontlátom magam, olyan, mintha nem lennék önmagam. Egyelőre úgy látom, hogy ha kamera előtt kell szerepelnem, akkor megszeppenek: kicsit elvész a humorom, a karakterem, a határozottságom. Szerencsére ez már most, pár adás alatt sokat javult, és amikor a stúdió színpadára lépek, magam mögött hagyom a lámpalázamat. Azt hiszem, az élő műsor és az országos közönség egy annyira új helyzet volt nekem, hogy kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam a gondolathoz.

Forrás:
Kukta Dóra

Mit élvezel a legjobban ebben a műsorban?

Az egészet nagyon élvezem, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. Imádok mások bőrébe bújni – ezért is lettem színész –, és itt a maszkok révén egy egészen új szinten valósíthatom ezt meg. Amikor az első adáshoz kisminkeltek, nagyon király élmény volt tükörbe nézni, és azt látni, hogy egy másik ember, Simándy József néz rám vissza.

Nemrég nyíltan beszéltél a Mokkában a magánéletedről, ahol elárultad, hogy négy éve szingli vagy, és keresed az igazit. Nem félsz attól, hogy a jövőben a lányok csak a hírességet látják majd benned?

Azt észrevettem, hogy hirtelen megnőtt az érdeklődés az irányomba, mert nagyon sok levelet kapok a Facebookon, de nincsenek ilyen félelmeim.

Szerintem egy intelligens nő nem foglalkozik a körítéssel. Én meg csak olyan nőbe tudnék szerelmes lenni, aki nem foglalkozik azzal, hogy ismert vagyok-e vagy sem.

Ajánlott cikkek