Előrebocsájtom: imádom az állatkertet, a budapesti kábé az egyik kedvenc helyem a fővárosban, ahova szinte minden hétvégén képes lennék kilátogatni. Egy időben még nevelőszülője is voltam Gizmónak, a gyűrűsfarkú makinak, ami azzal járt, hogy évi két alkalommal ingyen bemehettem egy vezetett állatnézésre. Egy ilyen alkalommal a minket vezető állatgondozó elsőként kapta meg a kérdést:

A rövid válasz: van, amiért rossz és van, amiért nem. A hosszúért pedig elég messzire kell visszanyúlni az állatkertek történetében.

Tévhit, hogy az állatkertek a modern kor találmányai, hiszen már időszámításunk előtt 29-ben is léteztek, sőt, az ókori rómaiak és a kínai uralkodók is szívesen gyűjöttek vadállatokat a kertjeikben. Ezeknek a kerteknek a célja elsősorban az állatok viselkedésének megfigyelése volt, másodsorban az emberek szórakoztatása. Rengeteg állatot fogtak be arra, hogy mutatványokat tanítsanak be nekik (elsősorban elefántokat), a szaporításuk vagy a jólétük viszont csak másodlagos kérdés volt, ha szóbajött egyáltalán.

A nagy változást az 1960-as évek hozták az állatkertek történetében, amikor rengeteg európai kert tűzte ki céljául a fajmentést is. Ezekben az években cserélődtek le a hagyományos rácsos ketrecek azokra, amiket a mai állatkertekben látunk, ilyenkor lett fontos az, hogy a fogva tartott állatok egészen pontosan milyen körülmények között élnek és ekkor kezdett el fontossá válni a veszélyeztetett fajok szaporítása is.

A rengeteg kiirtott zöldterület, esőerdő és a vizek szennyezése mára oda vezetett, hogy a kihalófélben lévő állatoknak az egyetlen esélye a túlélésre az emberi beavatkozás. A modern állatkertek igyekeznek megfelelő környezetet kialakítani minden faj számára, arról nem is beszélve, hogy így a fogságban élő állatok életkora is kitolódik, az életminőségük pedig javul. Ideális esetben pedig az utódaikat is sikeresen telepítik vissza az élőhelyüknek megfelelő környezetbe.

A mai modern állatkertek tehát nem minősülnek állatkínzásnak, még akkor sem, ha morálisan megkérdőjelezhető a létezésük – az állatok megfelelő gondozásban és orvosi ellátásban részesülnek, „mindössze” őshonos élőhelyükről kell lemondaniuk. Ennek ellenére nem feltétlenül vannak biztonságban ezek az állatok sem: a második világháború alatt a Fővárosi Állatkertnek szinte az összes lakója elpusztult, a venezuelai állatkertekben pedig mostanában egyre gyakoribbak a fosztogatások az éhezés miatt.

Az állatkertek helyzete sajnos nem olyan fényes az egész világon, mint Európában. Bár az állatvédők beavatkozásával valamennyire csökken az állatkínzások száma, ez mégsem elég.

Gondoljatok csak a pár évvel ezelőtt bezárt thaiföldi tigris-templomra, ahol elvileg buddhista papok éltek teljes harmóniában a vadon befogott tigrisekkel, a valóságban viszont a vadállatok folyamatos gyógyszerezés alatt álltak – így lehetett elérni, hogy a nyugati turisták jó képeket tudjanak lőni a tigrisek társaságában. A kiöregedett vagy éppen túlszaporított tigrisekre pedig még ennél is rosszabb sors várt: vagy megölték őket, vagy eladták a szomszédos Burmába vagy Kínába, ahol sokan a mai napig hisznek a tigrisszervek gyógyító és potencianövelő hatásában.

Ennek az „egzotikumnak” a fennmaradását pedig a turisták is erősítik: mivel a modern állatkertek között egy olyan sem található, ahol vadállatokkal lehet pózolni, vagy ahol meg lehet nézni, ahogy egy állatidomár berakja a fejét a krokodil szájába, az ember inkább Keletre utazik az élményért, ahol egyébként nevetséges összegekért meg is kapja ezt. Így tehát a felelősség közvetetten a mi vállunkat is nyomja,

A legfontosabb tehát a tájékozódás: mielőtt bármilyen állatparkba ellátogattok, győződjetek meg róla, hogy az állatok megfelelő körülmények között vannak tartva. És bár a világ összes gondját nem tudjátok egy mozdulattal megoldani, sok esetben az nagy segítség, ha pénzzel vagy adománnyal segítitek egy nektek szimpatikus állatvédő egyesület munkáját.