Egyéb kategória

„Kitaláltuk, hogy kikölcsönzünk egy felfújható gumikápolnát Belgiumból”

Új sorozatomban olyan inspiráló nagy napokat mutatok be nektek, amelyek egytől egyig vagányak, szokatlanok, különlegesek, bevállalósak. „A lánykérés után egyből elkezdtünk ötletelni, és eléggé elszaladt velünk a ló. A legőrültebb dolog, amit kitaláltunk, az volt, hogy kikölcsönzünk egy felfújható gumikápolnát Belgiumból” – meséli interjúnkban Kovács Héda. A fotók és a történetük is magukért beszélnek.

vous - 2017.10.22.
„Kitaláltuk, hogy kikölcsönzünk egy felfújható gumikápolnát Belgiumból”

Kovács Hédát már ismerhetitek, ha rendszeresen olvassátok a VOUS-t. Báthory Erzsébet Budapesten élő leszármazottjával interjút is készítettünk, amelyben megkérdeztük arról is, miért érezte fontosnak, hogy magára tetolváltassa felmenője alakját.

Ő szervezi évek óta (korábban társsal, most már egyedül) a Stylewalker Day & Night nevű eseményt, amely évente kétszer dizájntúrát szervez Budapest belvárosában. A belvárosi dizájnlelőhelyek ilyenkor hosszabban tartanak nyitva, hogy igazán különleges élményben legyen része azoknak, akik érdeklődnek a magyar tervezők munkái iránt.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Hasonló zenei körökben mozogtunk, úgyhogy előbb-utóbb be kellett következnie. A megismerkedés után még eltelt pár év, amíg egymásra találtunk, utána viszont egyértelmű volt, hogy komolyan gondoljuk ezt a kapcsolatot.

Milyen volt a lánykérés?

Másfél évvel az esküvő előtt egy csípős februári szombaton a Szigligeti várban történt. A helyszín spontán volt, mert útközben döntöttük el, hogy oda megyünk. Eredetileg pár hónappal azelőtt szerette volna Gábor megkérni a kezemet Bledben, de mivel nem érkezett meg a gyűrűm, elhalasztotta.

Az eljegyzési gyűrű sztorija elég izgalmas, mert én már előre kinéztem, hogy milyet szeretnék, amit meg is mutattam a tesómnak, de ő csak a képet küldte át Gábornak, aki Google képkereső alapján talált rá a német ötvöslányra, aki ezeket a koponyás gyűrűket készíti.

Ezzel viszont még nem ért véget a történet, mert új prototípust kellett gyártani. Kristina először nem is akarta elvállalni, de mivel kapott időt kísérletezni, belement. Amikor megláttam a gyűrűt, nem akartam hinni a szememnek! Gábor még a kő színét is eltalálta, amikor pedig meghallottam a háttérsztorit,

úgy éreztem, mintha a csillagokat hozta volna le nekem.

Forrás:
norajudge

Forrás:
norajudge
keretes kérdőjel

Tudtok hasonlóan különleges, inspiráló esküvőről? Írjatok!

Szívesen bemutatunk hasonló párokat és esküvőjüket. Nem hagyományos lagzikat és ceremóniákat keresünk, hanem olyanokat, amelyek valamilyen különleges ötletre épülnek, kicsit akár extrémek is.

Ha tudtok ilyen párról, vagy pont ti vagytok ilyenek, írjatok az info@vous.hu e-mail címre!

Az esküvővel kapcsolatban milyen koncepció volt a fejetekben? Sikerült maradéktalanul megvalósítani az elképzeléseiteket?

A lánykérés után egyből elkezdtünk ötletelni, és eléggé elszaladt velünk a ló. A legőrültebb dolog, amit kitaláltunk az volt, hogy kikölcsönzünk egy felfújható gumikápolnát Belgiumból. A híres angol metálfesztiváltól, a Downloadtól kezdve angol gyülekezetekig sokan használják.

Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább tisztultak le a dolgok.

Semmiképpen nem akartunk hagyományos esküvőt, főleg nem lagzit. Eredetileg egy ceremóniában gondolkodtunk, amit egy buli követett volna a baráti körrel a következő hétvégén, de mivel későn kezdtük el szervezni, lemaradtunk a helyszínekről, így úgy döntöttünk, hogy jövőre pótoljuk, és az első házassági évfordulónkat ünnepeljük meg a legközelebbi barátokkal valahol kint a természetben.

A ceremónia helyszíne az Építész Pince lett, aminek az udvara egyszerűen mesés. Azt szeretem a leginkább benne, hogy nem annyira steril, mint a legtöbb hozzá hasonló palota vagy villa a városban. Az elmúlt 15 évben megmaradt a vadromantika, ami mindig is vonzott benne. Ez az egyik kedvenc helyem a városban. Amúgy is imádom azt a környéket. Érzelmileg kötődöm hozzá. Oda jártam egyetemre, és a mai napig szeretek beülni a Szabó Ervin Könyvtárba.

Hogyan választottad ki a ruhád tervezőjét? Miért pont rá esett a választásod?

Nem tudom már mikor, de egyszer csak bekattant, hogy mentaszínű ruhát szeretnék. A Pinteresten kezdtem inspirációt gyűjteni, és ott találtam rá a ruhára, ahonnan eljutottam a Ieie’s Bridal Etsy-oldalára. Ez egy amerikai esküvő- és alkalmiruhabrand. Nem alternatív márka, de elég különleges darabjaik vannak. Inkább a divattörténet híres modelljeivel játszanak.

Kicsit izgultam; webshopból ruhát rendelni nem kis kockázattal jár, de minden nagyon jól alakult, köszönhetően a ruhák tervezőjének, akivel végig kapcsolatban voltam.

Mindig is ilyen ruháról álmodoztál?

Nem. Még a lánykérés után sem tudtam, hogy milyen ruhát szeretnék, maximum abban voltam biztos, hogy mit nem. Két verzió volt a fejemben végig opcióként: egy laza esésű, klasszikus, hosszú ruha és a tea length verzió, ami végül is lett.

Sok mindenben eltértetek a hagyományos esküvőktől?

Igen. A ceremónia után csak egy koccintás volt, és két barátunk, Tátrai Sándor és Józsa Alex játszott három számot. Ez több okból is nagyon nagy megtiszteltetés volt. Egyrészt két héttel azelőtt egy esküvői örömzenélés után kértük meg őket, hogy játszanak a mi esküvőnkön is, mert annyira nagy élmény volt számunkra, amit ott hallottunk. Másrészt bár mindketten profi zenészek, jelenleg nem ez tölti ki a mindennapjaikat, a kedvünkért mégis összeraktak egy műsort.

Nagyon megható volt ott állni előttük, és hallgatni őket.

Mi jellemezte a dekort?

A koncepció alapját a nappalinkban található egyik örökölt trófea adta. A köré épült minden. Gruber Andit az utolsó pillanatban találtuk, a sminkes, Kiss Zsuzsa ajánlotta, amiért nagyon hálásak vagyunk. Andi tökéletes munkát végzett úgy, hogy aznapra már volt egy esküvője.

Ennél szebb dekort elképzelni sem tudtam volna! Nem vittük túlzásba, mivel az Építész Pince udvara minden oldalról be van futtatva vadszőlővel, inkább csak egy-két hangsúlyosabb virágdíszben gondolkodtunk. A csokrokat szintén Andi készítette nekünk.

Milyen szempontokat tartottatok a legfontosabbnak az esküvőszervezés során?

Nem akartunk sokat költeni. Feleslegesnek tartottunk egy rakás pénzt „kidobni” az ablakon. Ettől függetlenül nem éreztük, hogy bármiben megalkudtunk volna. Utólag bevallva kicsit féltünk, hogy nem találunk olyan ceremóniamestert, aki lazán, de nem jópofáskodva vezeti le a szertartást, de szerencsére rátaláltunk Debreczeni Anitára, aki szintén sokat hozzátett ahhoz, hogy olyan legyen ez a nap, amilyennek szerettük volna.

Mi az, amit esetleg nem kérdeztem meg, de nagyon szívesen elmesélnéd?

Bár mindkettőnknek van tapasztalata projektmenedzsmentben, a munka mellett nagyon megterhelő volt a szervezés.

Ha újra kezdenénk, biztos megbíznánk egy esküvőszervezőt.

Forrás:
norajudge

Forrás:
norajudge

Forrás:
norajudge

Forrás:
norajudge

Kik segítettek a szervezésben?

600

#esküvőmásképp sorozat

  • „Egyikünk sem akart szaténmasnis, feszengős, nagy lagzit kötelező programokkal” – #viviatiesküvő
  • „Úgy terveztük, hogy kicsit barnulunk, aztán ha jó idő lesz, megejtjük a szertartást” – #vandagyulaesküvő
Ajánlott cikkek