Egyéb kategória

Elmentem műszempilláztatni és megváltozott az életem

A műszempillától rengetegen ódzkodnak, mert félnek, hogy művi hatást kelt, pedig ez egyáltalán nem igaz. Egy jól felrakott szempillasor visszafogott, mégis szép benyomást kelt, ráadásul rengeteg előnnyel is jár. Én kipróbáltam és imádom!

vous - 2017.10.29.
Elmentem műszempilláztatni és megváltozott az életem

Sosem gondoltam volna, hogy valaha a műszempillás csajok táborát fogom erősíteni, mivel tőlem egy kicsit mindig is távol álltak a fura beavatkozások és a kozmetikusnál töltött órák. Ráadásul az sem győzött meg túlságosan, hogy akárhány emberen láttam felrakva a pillákat, mindig valami természetellenes és seprűs borzalom köszönt vissza rám – gondoltam, ebből nem kérek.

Aztán pár évvel ezelőtt az egyik barátnőm megkért, hadd gyakorolhasson rajtam a közelgő szempillatanfolyam-vizsgájára, én meg természetesen igent mondtam. Ugyan akkor még elég sok időbe telt a dolog és nem is került fel túl sok szál, de már akkor éreztem, hogy nagy szerelem van kialakulóban, a többi meg már – mondhatni – történelem.

Most nyáron volt először felrakva teljes egészében műszempilla és azt kell mondjam – bármennyire drámaian hangzik –, megváltoztatta az életemet. Nem vagyok egy nagy sminkelős, a napi rutinom általában az alapozónál és a púdernél megáll, de azt sosem tudtam volna elképzelni, hogy festetlen szempillákkal menjek bárhova is. A műszempillától viszont

  • sokkal szebb a tekintetem,
  • sokkal kevesebb időt kell reggelente sminkeléssel töltenem,
  • nem kell attól félnem, hogy a nap folyamán elkenődik,
  • a nap végére nem áll össze csomókban,
  • a viselése kényelmes, egyáltalán nem nehezíti el a szemet,
  • ráadásul semmi nincs a szememen, ami irritációt okozhatna, a spirállal ellentétben.
Elkészültem.

Elkészültem.
Forrás:
Alexandra Elite Szépségszalon

 Mire kell figyelni, mielőtt belevágnátok

Már a sminktetoválásnál is hangoztattam, de itt is nagyon fontos, hogy megfelelő szakemberhez forduljatok. Ne ezen akarjatok spórolni, mert az olcsó és rossz minőségű anyagok többet rontanak, mint használnak. Nagyon fontos a higiénia, ahol ennek a hiányát tapasztaljátok, inkább forduljatok ki! Gondoljatok arra, hogy a szemetek környékén fognak matatni, emiatt nem éri meg kockáztatni.

Végezzetek allergiatesztet! A legtöbb szalonban ez ingyenes, ha már volt hasonló problémátok, mindenképp ugorjatok be egy nappal korábban. Ha másnap pirosságot, duzzanatot tapasztaltok, ne csináltassátok meg!

Felejtsétek el a seprűket! Bár mostanában nagyon nagy divat a természetellenes, 3D-szempillasor, ezek nemcsak csúnyák, de ki is készítik a természetes pilláitokat.

A hiedelmekkel ellentétben a műszempilla nem károsítja az eredeti pillákat, ha a megfelelő méretű pillák vannak kiválasztva és a kozmetikus minőségi termékekkel dolgozik.

Inkább tincses, mint soros pillákat válasszatok, ezzel sokkal természetesebb hatást lehet elérni.

Miután felrakattátok a pillákat, figyeljetek rá oda, hogy ne használjatok olajos termékeket, mert oldja a ragasztót. A szempillaspirált pedig végképp felejtsétek el, anélkül is szép a végeredmény, ráadásul csak hamarabb fognak tőle hullani a szálak.

szem szempilla szemgolyó

Eláruljuk, hogy válasszatok magatoknak tökéletes műszempillát

Mi, nők képesek lennénk egy egész kincstárat elkölteni arra, hogy jól nézzünk ki. Kencék, fodrász, körmös. Miért lenne ez alól kivétel a szempillánk, igaz?

A cikk folyatását ITT találjátok!

Ajánlott cikkek