Világ

Milyen színű mellbimbót parancsol? – Jönnek a szexrobotok

Hihetetlen, de hamarosan 2018-at írunk. Abban a korban élünk, ahol minden digitális és „okos” lesz, persze ez ellen ritkán tiltakozunk, hisz ki ne akarná megkönnyíteni a saját életét? De vajon normális, ha már a szexpartnerünket is robot helyettesíti?

vous - 2017.11.05.
Milyen színű mellbimbót parancsol? – Jönnek a szexrobotok

A tudomány mai állása szerint néhány évtizeden belül az egyre profibb szexrobotoknak köszönhetően az androidokkal való párkapcsolat annyira természetes lesz, mint most két ember szerelme.

Személyiség rendelésre

Olvashattunk már szexrobottal való házasságról, nemrég pedig arra kaptam fel a fejem, hogy egy férfi 3D-s nyomtatóval tervezi világra hozni szexbabájával közös utódját. A szakemberek régóta próbálkoztak a tökéletes szexrobot megalkotásával, amely az érzelmek kinyilvánítására is képes.

Idén pedig piacra is dobták Harmonyt, aki kedves, cuki, sőt még a szerelem jeleit is mutatja, de a hozzá kapcsolódó applikáció segítségével változtatható a személyisége is.

Objektum doboz

Milyen színű mellbimbót parancsol?

Harmonyval nemcsak szexelni lehet, hanem beszélgetni is. Tud idézni Shakespeare-től, megjegyzi partnere szülinapját, de tulajdonosa kedvenc ételéről vagy zenéjéről is lehet vele diskurálni. A leendő vevők személyre szabhatják választottjukat, a modell mellbimbójának színét 42 árnyalat közül lehet kiválasztani, a szeméremajkakból pedig 14 különböző rendelhető. Sőt a higiénia miatt sem kell aggódni, a kényes részek cserélhetők, könnyedén tisztíthatók.

Objektum doboz

Veszélyesebb, mint gondolnánk!

A társadalomtudósok körében is vitatéma, vajon milyen hatással van az emberi kapcsolatokra az élethű robotok megjelenése. Vannak, akik szerint a szexbábuk tárggyá alacsonyítják le a nőket, sőt negatívan változtathatják a nők részéről tanúsított beleegyezés érzékelését. Már létezik olyan szexrobot, amelybe beleprogramozták, hogy erőszakos közösülést vagy fiatal lánnyal való szexet szimuláljon. Egyes vélemények szerint jobb, ha robotokat erőszakolnak meg valódi emberek helyett, mások szerint az erőszakot bűncselekményként kéne kezelni, és nem szexuális vágyként.

Objektum doboz

Na és mi a helyzet az intimitással, az érzékiséget a gépektől is megkaphatjuk? És vajon a szexrobotoknak köszönhetően visszaszorítható lenne a prostitúció, amely szerte a világon melegágya az emberkereskedelemnek, a szervezett bűnözésnek, a modern rabszolgaságnak? És milyen hatással lennének a fajfenntartásra? Milliónyi kérdést tehetnénk fel a témával kapcsolatban, de talán még korai válaszokat keresni.

Ajánlott cikkek