„Nem baj, majd az egyetem után ráérsz szerelmesnek lenni! – mondta a kilencvenkét éves dédim, amikor megtudta, hogy nincs barátom. Amúgy tizenhét éves vagyok. Lány. Gimnazista. És tényleg nincs barátom, de köszönöm szépen, teljesen rendben vagyok” – kezdi történetét Zsófi, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Fűtő Zsófi írását olvashatjátok.
Valljuk be: a tinédzserkorba lépés mindent megváltoztat. A hormonszint az egekbe ugrik és hirtelen azt hisszük, baromira értünk mindenhez. Mindent és mindenkit irányítani akarunk – így van ez a szerelemmel is. Azt gondoljuk, értünk hozzá és bízunk abban, hogy akivel összejöttünk, azzal tovább leszünk együtt, mint akivel előtte voltunk. Vagy éppen faljuk az életet és a lehető legtöbb embert próbáljuk megismerni távolról vagy éppen minél közelebbről.
Szinte elvárás, hogy legyen valakink és ezzel is mutassuk, mennyire éljük, élvezzük az életet és mennyire rendben vagyunk.
„Gyűlölöm, ha valaki feltűnően lesajnál, amiért nincs pasim” – egyedülállóként a világ néha idegesítő hely
„Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor először hallottam a szingli szót. Akkor, abban a kontextusban, amiben használták, a fogalom egyet jelentett az önálló, független, kozmopolita nővel, aki jól keres, éli a saját életét, és a szórakozás a középső neve. Vettem az üzenetet: szinglinek lenni nagyon cool dolog a korszellem szerint – erre pedig rengeteg film, sorozat, és könyv is ráerősített az évek során. Ma, 28 éves fejjel viszont már úgy gondolom: szinglinek lenni nem kifejezetten menő…” A folytatásért kattintsatok ide!
Gimnazista, középmagas, hosszú, barna hajú, barna szemű lány vagyok, aki ad a megjelenésére és próbál mindent a legjobban csinálni, amibe belekezd. Kivéve a szerelmet, mert azt nem nekem találták ki. Amikor tizenegy évesen összejöttem az első és egyetlen barátommal, már akkor tisztában voltam vele, hogy nem leszünk örökre együtt. Pedig lehettünk volna, mert nem vele volt a baj – sőt én mindenkinek azt kívánom, hogy olyan szinten szeressék, mint ahogy akkor engem szerettek. Azóta teltek az évek és én mindig elhajtottam mindenkit, aki bármilyen módon próbált közeledni felém. Inkább voltam „csak” a barátjuk. Nem akartam megbántani őket azzal, hogy csak áltatom őket. Persze voltak, akikért oda és vissza voltam, de az is hamar elmúlt és mivel nem is próbálkoztunk, legalább a barátságunk megmaradt.
Voltak, akik emiatt a szexualitásomat kérdőjelezték meg, mondván lehet, hogy a másik nemhez vonzódok, vagy lehet, senkihez.
Neveztek heteroszexuálisnak, homoszexuálisnak, aszexuálisnak, pánszexuálisnak, de demiszexuálisnak is.
Mindenki próbált rájönni, miért vagyok egyedül és miért nem szeretném, amit minden ember szeretne. Én sem tudom, de őszintén nem is nagyon foglalkozom vele már, nem tartom ezt problémának. Tizenhét éves vagyok, nem vagyok szerelmes és jelenleg nem is szeretnék az lenni. Nem szeretnék senkitől függeni, senkihez kötődni és nem szeretném, hogy ezt elvárják tőlem. Nem szeretném, hogy ezt mások aggódva, problémaként éljék meg.
Azt mondják, hogy még előttem az élet, hogy ez változni fog – és lehet, igazuk van, de most annak örülnék a legjobban, ha ezt mindenki elfogadná és hogy akik szintén így éreznek, mint én, ne gondolják, hogy bármi baj van velük. Eljön még a mi időnk, ha kell, teljesen rendben vagyunk így is.
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
