Egyéb kategória

Régen is mutogattunk fotóalbumot, mégsem lettünk depressziósak – miben mások a közösségi oldalak?

Nem gondolom, hogy bárkit meglepne a tény, hogy igencsak le tud hangolni, ha a legújabb posztunk alá nem érkezik elég like vagy épp elismerő szó. De azt gondoltátok volna, hogy a legújabb amerikai tanulmány szerint 2030-ra a depresszió lesz az egyik fő betegség, ami miatt számtalan ember képtelen lesz elvégezni a munkáját? És az, hogy ez részben – nagy részben – a közösségi oldalaknak köszönhető?

vous - 2017.11.09.
Régen is mutogattunk fotóalbumot, mégsem lettünk depressziósak – miben mások a közösségi oldalak?

Egy másik friss tanulmány szerint – amelyet a University of Pittsburg kutatói végeztek – kiderült, hogy a közösségi média súlyos depressziót okozhat azoknál, akik ezeken a felületeken másokhoz hasonlítják magukat. Közel kétezer 19–32 év közötti fiatalt vizsgáltak, és az eredmény nem túl megnyugtató, ugyanis a résztvevők egynegyedénél baromi magas ez a hajlam. (Ezek a fiatalok egyébként heti legalább harmincszor látogatják, és napi több mint egy órát töltenek ezeken az oldalakon.)

facebook-lajk-like-kozossegi-media-oldal

Kiderült: ez a közösségi oldal a legkárosabb a mentális egészségetekre

"A mentális egészség és a közösségi média összetett kapcsolatban áll: az életünk online megosztása lehetőséget nyújt a valóság minden részének szerkesztésére, ezt pedig ki is használjuk."

Nem véletlen tehát, hogy napjainkban egyre több kutatás, tanulmány foglalkozik a témával. Többek között jó ideje már az amerikai egészségügy is, akik fontosnak tartják az azonnali cselekvést, illetve megelőzést annak érdekében, hogy egy-két évtized múlva ne legyen belőle komolyabb népbetegség, és többségünk ne rokkantként végezze.

A depresszió tehát sokkal inkább azokat érintheti a közösségi médiában, akik ezeken a felületeken ismerőseiket és „ismeretlen ismerőseiket” saját magukhoz hasonlítják. Természetesen nem kell megijedni, ha okosan használjuk, és nem visszük túlzásba a rajtuk való időzést, kizárt, hogy valamilyen mentális betegségünk legyen tőle.

Forrás:
Pexels, Instagram

Boldog pillanatok a közösségi médiában – ne dőljünk be a hamis képeknek!

Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akit szíve szerint letörölne vagy „hájdolna” az oldaláról. Ők azok, akik 0–24-ben kávézókból, éttermekből, az utazásaikról, a kiskutyájukról vagy a pasijukkal töltött romantikus pillanataikról posztolnak. De mielőtt a delete gombra nyomnátok, tegyetek fel magatoknak pár kérdést:

  • Miért zavar ez engem?
  • Valóban ennyire irigylésre méltó az életük?
  • Ha valóban az, és én is ilyen életre vágyom, mit tehetek a cél érdekében?
  • Tényleg 0–24-ben olyan boldogok, tényleg 0–24-ben éttermekbe és utazni járnak? Nem lehet, hogy az adott posztok között akár fél–egy év is eltelt?

Persze még számtalan kérdést fel lehetne tenni magunknak ezeken kívül is, és ha ezek után is nagyon zavarnának ezek a posztok az ismerőstől, akkor érdemes valóban hájdolni az illetőt. Egy lépéssel kevesebb a depresszióhoz és elszigeteltséghez vezető úton. De én inkább azt tanácsolom, sz@rjátok le, hiszen tudjuk, hogy itt mindenki kamuzik, hogy minél többet, szebbet, jobbat posztol valaki, igazából annál bizonytalanabb, annál inkább vágyik az elismerő szavakra. Ne magatokat sajnáljátok, inkább őket!

Az Álarc összeroppant. Aki mást mutat magáról, mint amilyen, az semmilyen.”
Hioszi Tatiosz

Hát nem jobb egészséges elmével és egészséges realitásérzékkel élni, mint egy halom csilli-villi holmiba öltözve, éttermekbe járva örökké elégedetlenül, elismerés után áhítozva?

Ez nem a valóság!

Itt mindenki csak a boldog, szép, derűs pillanatait osztja meg, ami igazából érthető is, hiszen gondoljatok csak bele, ki akarná mások sírós, depressziós képeit nézegetni, azt, hogy üres a tányérja, a pénztárcája, hogy kupi van a lakásában, vagy hogy milyen karikásak a szemei kora reggel.

Forrás:
Pexels, Instagram, Youtube, Depositphotos

Tehát mit is néztek szívesebben?

Mindig tartsátok szem előtt, hogy mindenki a legjobb arcát szeretné kifelé mutatni – ami nyilván nem mindig a valóság, de ha különbséget tudtok tenni a virtuális élet és a realitás között, akkor nem szabad, hogy zavarjanak ezek a posztok, és nem szabad, hogy eluralkodjon rajtatok a depresszió és a magány érzése.

egészséghepinesz

#egészséghepinesz – Ti Insta-hazugok vagytok?

"Többször is írtunk már nektek arról, hogy ne higgyetek el mindent, amit az Instagramon láttok, különösen akkor, ha egyébként ti sem a valóságot poszoltjátok. Mire gondolok? Lőttök egy képet a baromi egészséges zöld lötyiről, amit reggelinek szántatok, aztán úgy, ahogy van, a kukában landol, mert bár szuperfitten tart, ihatatlan? Ettől függetlenül kiposztoljátok, és megy alá az #egészséghepinesz?"

Ajánlott cikkek