Egyéb kategória

„A hullámok alatt olyan teremtmények rejtőznek, amelyeket el sem tudunk képzelni” – vigyázzunk rájuk!

A napokban – egészen pontosan október 29-én – 30 országban mutatták be A kék bolygó 2. évadának első epizódját, amit mi sem szerettünk volna kihagyni. Sir David Attenborough és a BBC közös gyermekére, a The Blue Planet második évadára ugyanis 16 évet kellett várnunk. Az új évadban olyan fontos témákat boncolgatnak majd, illetve hívják fel rá a figyelmet, mint a vizek szennyezése, a műanyagszemét visszaszorítása és a globális felmelegedés hatása a tengeri élővilágra.

vous - 2017.11.10.
„A hullámok alatt olyan teremtmények rejtőznek, amelyeket el sem tudunk képzelni” – vigyázzunk rájuk!

Ezeket mi sem győzzük elégszer hangsúlyozni, és ha csak egy sorozatot néztek meg idén, mi ezt ajánljuk nektek, mert amellett, hogy fontos témát boncolgat, elképesztő látványban lehet részünk, és olyan élőlényeket is megismerhetünk, amelyekről eddig fogalmunk sem volt.

David Attenborough

Egy hatrészes sorozat, ami még a Trónok harcát is leverte – itthon mégis kevesen ismerik

Ha ti is imádtátok nézni gyerekkorotokban a természetfilmeket, szokjatok rá újra, hiszen most olyat láthattok, amit még korábban soha! Ugyan már lassan fél éve megjelent a Bolygónk, a Föld 2. évada, én most jutottam el odáig, hogy megnézzem, és csak ajánlani tudom. Amellett, hogy minden képkockája lenyűgöző, olyan állatokat és helyeket mutatnak be benne, amiket eddig még senki másnak nem sikerült lencsevégre kapnia. A legújabb, hatrészes sorozatban Attenborough visszarepít bennünket a fiatalkorunkba, illetve olyan helyekre is elkalauzol, amiket lélegzet-visszafojtva fogtok figyelni.

Ez a sorozat teljesen megreformálhatja a tévénézési szokásokat, hiszen már az előző évad is 12 millió nézőt vonzott a képernyők elé. A 2001-es BAFTA- és Emmy-díjas évad jelenleg 9,0 ponton, míg a második évad már most 9,9 ponton áll az IMDb-n.

A Bolygónk, a föld és A kék bolygó is számtalan nézettségi rekordot döntött meg ezidáig, és olyan sorozatokat utasított maga mögé, mint az X-Faktor vagy a Trónok harca. Mi biztosak vagyunk benne, hogy ez a szám A kék bolygó 2. évadának esetében csak nőni fog, ezzel bizonyítva, hogy igenis érdekli a fiatalokat ez a műfaj is, és érdekli vagy – ezek után – biztosan fogja őket a környezetük és a bolygójuk egészsége.

Objektum doboz

Attenborough – aki már 91 éves is elmúlt – felszólít bennünket, és azonnali lépéseket sürget az óceánok vizeinek szennyezése ellen, hiszen a bolygó jövője a mi kezünkben van. És milyen igaza van! Ő aztán valóban látja a különbséget, hogy milyenek voltak majd' két évtizede a vizeink és azok lakói, és milyen most, amikor akkora szemétszigetek vannak a Csendes-óceánban, amit épp ésszel szinte képtelenség felfogni.

A The Guardian brit napilapban nemrég megjelent vizsgálat alapján kiderült, hogy…

…világszerte egymillió műanyag palackos terméket vásárolnak az emberek – percenként! Ami a következő 20 évben nagy eséllyel megkétszereződik, 2050-re pedig megnégyszereződik! Ebből a mennyiségből pedig évente közel 8 millió tonna az óceánokban végzi. Ennek köszönhetően pedig több milliárd ember iszik műanyagszemcsékkel szennyezett vizet.

Egy percig se gondoljuk, hogy távol az óceántól egy, a szárazföldön eldobott szemét nem végezheti az óceánban!

A számok megdöbbentőek, csakúgy, ahogyan a környezetre gyakorolt hatásuk is, amit A kék bolygó be is bizonyít majd nekünk – már ha lenne még bárki, aki kételkedne ebben.

Egy alig 3 perces videó megváltoztatja, amit eddig a ruháitokról gondoltatok

Egy alig 3 perces videó megváltoztatja, amit eddig a ruháitokról gondoltatok

"Mi jut eszetekbe a műszálas ruhákról? Hogy kevésbé gyűrődnek, ezért praktikusak? Hogy utálja őket a bőrötök, ezért amikor csak lehet, kerülitek őket? Hogy totál beléjük lehet izzadni? Hogy ilyet csak a '70-es években viseltek? Ha a következő videót megnézitek, remélhetőleg ennél több dolog is eszetekbe jut majd. Főleg, amikor vásároltok."

Túl az első részen egyelőre még hiányoltam, hogy az arcunkba vágják a szomorú tényeket, épp csak érintőlegesen mutattak néhány rozmárcsaládot az Északi-sarkon, akiknek egyre kevesebb helye marad, ahol egy kis szárazföldbe vagy épp jégtáblákra kapaszkodva megpihenhet, de gyanítom, ahogy ők sem, mi sem ússzuk meg ennyivel a globális felmelegedést.

Úgy is mondhatnám, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa…

A tavaly bemutatott Bolygónk, a Föld 2. évadának megtekintése után jól tudjuk, hogy a BBC, Attenborough és persze a hihetetlenül kitartó stáb pénzt, időt, energiát nem sajnálva – a szomorú valóság mellett – olyan lenyűgöző tájakra kalauzolnak el majd bennünket, olyan szépségeknek és érdekességeknek lehetünk szem- és fültanúi, amit nem szabad kihagyni!

Ajánlott cikkek