„És te hol tanultál meg ilyen szépen magyarul?” – A legfurcsább kérdések, amiket egy határon túli magyar kaphat Magicz Ildikó

Borzasztó, de létezik: stréberség felnőttkorban

Amikor 18 évesen magunk mögött hagyjuk a közoktatást, azzal a lendülettel reméljük, hogy bizonyos embertípusokat is sikerült végre kizárni az életünkből. Pedig van, ami nem vész el, csak átalakul – erre tökéletes példa a stréberség.

Először is tisztázzuk: a stréber nem az a tanuló, aki mindenből jól teljesít, okos és kedvelik a tanárok. A stréber az,

akinek mindig van tolltartója tele színesekkel meg kiemelőkkel, délutánonként órákig magol és még így is jobb jegyeket szereztek nála.

A stréber általában nem okos és a buzgólkodásával ezt kompenzálja. Ugye mindenkinek ismerős az a valaki: aki szünetben nem volt hajlandó odaadni a matekleckét, mert ő sokat dolgozott vele, aztán kiderült, hogy full rossz lett az egész?!

Ezen nincs mit szépíteni, a stréberkedés az iskola velejárója. Próbáljátok kerülni, eltávolodni tőle, nem odafigyelni, amikor megszólal és túlélni a vele töltött éveket. Mivel tudjátok, hogy a diákévek nem tartanak örökké, ezért nem is aggódtok: valószínűleg érettségi után soha többé nem találkoztok vele.

Legalábbis azt hiszitek – a stréberek ugyanis mindenhol ott vannak a felnőtt életben is. 

Ők azok, akik a legjobban szerepelnek az állásinterjún, és ától zéig felkészülnek a cég teljes történelméből. Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb tulajdonságuk, a maximalizmust mondják, arra meg, hogy mi a legrosszabb... hopp, arra most hirtelen nem jut eszükbe semmi! Szóval bekerülnek és bár sosem mondanának egy rossz szót sem rólatok, mégis borzasztóan irritálnak.

Objektum doboz

Tudjátok róluk, hogy mindig mindennel időre fognak végezni, és sosem adnak rossz munkát ki a kezük közül – de jót sem. Komoly kockázatot nem mernek vállalni, ha van is véleményük valamiről, azt nem vállalják fel, pláne, ha az eltér a megszokottól. A rémisztő tökéletesség mintapéldányai, amiben semmi irigylésre méltó nincs.

Rájuk sosem érkezik panasz és nem lehet őket kirúgni sem, mert hát mégis miért? Ott maradnak a háttérben, figyelnek, próbálnak mindenben tökéletesek lenni és közben borzasztó idegesítőek. Tipikus példái annak, amikor a butaság a szorgalommal párosul: többet ártanak, mint használnak, de hát ők végül is csak jót akarnak állandóan, nem is lehet rájuk haragudni.

Persze az is lehet, hogy csak én vagyok egy hatalmas savanyú uborka, de nem tehetek róla. Pár éve még elviseltem, most már nem tudom. 

Felnőtt emberek, ne stréberkedjetek! Inkább vállaljátok fel önmagatokat. Lehet, hogy néhányan utálni fognak érte, de higgyétek el: mindenkinek jobb lesz így.