Egyéb kategória

Mit vegyek fel a céges karácsonyi buliba, ha nem akarok ruhát vásárolni csak emiatt?

Nemrég részt vehettem az egyik legnagyobb hipermarketlánc és egy budapesti divatiskola közös ruhatervező versenyének döntőjén. Na, nem én mutattam be, mit terveztem, hanem a zsűriben foglaltam helyet. Arról kellett döntenünk, melyik harmadéves tervező munkáját árulják jövő ilyenkor, a karácsonyi szezonban a szupermarketben. Nem volt könnyű feladat a vásárlók fejével gondolkozva, divatrajongóként dönteni. Végül az egyik kedvencem nyerte a versenyt, aminek azért is örülök, mert a ruhadarabot nemcsak az ünnepi szezonban viselhetjük majd.

vous - 2017.12.11.
Mit vegyek fel a céges karácsonyi buliba, ha nem akarok ruhát vásárolni csak emiatt?

Az alkalmi vagy ünnepi szezonra készült ruhákkal kapcsolatban sokszor az a baj, hogy egy adott alkalomra vásároljuk őket, utána pedig soha többé nem viseljük. Valamiért annyira koncentrálunk arra az egy eseményre, hogy nem gondolunk bele, hányszor tudjuk még felvenni a megvásárolt ruhát. Mennyire tudjuk kihasználni? Fel tudjuk-e venni akár hétköznapokon? Vagy másik eseményen? Esetleg át tudjuk-e annyira alakítani, hogy ha ugyanazzal a társasággal megyünk el legközelebb is, nem ismerik fel, hogy ugyanaz van rajtunk.

A ti szekrényetekben hány olyan ruhadarab áll, amit valamilyen alkalomra vásároltatok, aztán soha többé nem viseltétek?

Az én gardróbomban lakott pár ilyen ruha, az egyik köré egész fotózást találtam ki akkor, amikor megtudtam, már sokkal környezettudatosabb lesz a ruhavásárlásunk, ha feltesszük magunknak a kérdést:

viselem az adott darabot legalább harmincszor?

alkalmi

1 alkalmi ruha 7-féle módon – Így viseljetek egy elegáns darabot a hétköznapokon!

Az elmúlt években hány céges karácsonyi vacsorára, esküvőre, színházba, konferenciára vettetek új alkalmi ruhát? És hányszor vettétek fel ezeket? Ha tippelnem kellene, akkor nagyjából minden fontosabb eseményre új ruhával készültetek, és ezeket utána maximum még egyszer vagy kétszer vettétek fel. Nekem is van egy ilyen ruhám. De ahelyett, hogy a gardróbomban szomorkodna, az elmúlt hónapokban varázslatos kalandokban volt része mellettem. Kattintsatok ide >>> a folytatásért!

Harminc a haladóknak talán kevésnek tűnik, hiszen egy jól kihasználható ruhát akár hatvanszor, százszor, kétszázszor is szeretnénk viselni, mielőtt kezd kopni a színe vagy bolyhosodni az anyaga. Én azt tapasztalom, ha már van egy ruhánk, amit harmincszor szeretünk felvenni, azt szeretni fogjuk ennél többször is magunkon.

A karácsonyi szezonban nemcsak az merül fel kérdésként, mit vegyünk fel szenteste vagy karácsony első, illetve második napján – már ahol szokás még kiöltözni ilyenkor. Már hetekkel szenteste előtt azt kérdezzük sokszor: mit vegyünk fel a céges karácsonyi vacsorára, a partnerekkel közös buliba, vagy más olyan eseményre, ahova egyszer csak hivatalosak lettünk az év lezárása előtt.

Ilyenkor is szuper alternatíva a turkáló, hiszen ebben az időszakban a turik tele vannak alkalmi darabokkal, amelyek nemcsak különlegesek, hanem sokkal olcsóbbak is, mint a megszokott üzletek kínálatában. A second hand vásárlással ráadásul a bolygót is védjük, hiszen a ruhadarabokat továbbra is a körforgásban tartjuk, megmentjük attól, hogy a szemétre kerüljenek.

Emellett egy felnőtt nő ruhatárában már valószínűleg van pár olyan ruhadarab, amelyet a megszokottól eltérően kombinálva akár karácsonyi buliban is viselhet.

Korábban Mojzi vállalt hasonló kihívást, amikor az idei őszi trendeket mutatta be a szekrényéből öltözve. Én is felforgattam a szekrényemet, és összeállítottam néhány szettet, amiben

  • dolgozni lehet,
  • majd egy darabot kicserélve ünnepibbé varázsoltam a szettet. 

Farmer + blézer + póló helyett csillogós top

Forrás:
Kukta Dóra, smink: Gál Dóra
  • Farmer, csillogós top: turi
  • Blézer: H&M (2 éve)
  • Cipő: Vagabond (3 éve)
  • Póló: H&M (kézzel festett, karácsonyra kaptam)

Pulcsi + farmer helyett flitteres szoknya

Forrás:
Kukta Dóra, smink: Gál Dóra
  • A szettben minden ruhadarab turiból származik.
  • Ünnepi fülbevaló: kölcsön
  • Hétköznapi fülbevaló: ruhacsere
  • Cipő: Vagabond (3 éve)

Kockás ing + farmer helyett tüllszoknya

Forrás:
Kukta Dóra, smink: Gál Dóra
  • A farmer és az ing a turiból jött velem.
  • Cipő: Vagabond (3 éve)
  • Tüllszoknya: F&F (3 éve)
  • Fülbevaló: ruhacsere

Akár maxi is!

Forrás:
Kukta Dóra, smink: Gál Dóra
  • A farmer és az ing a turiból jött velem.
  • Cipő: Vagabond (3 éves)
  • Tüllszoknya: én varrtam

És ti melyik meglévő ruhátokat viselitek a céges buliban idén?

secondhand

(Majdnem) csak second hand ruhákat viseltem 5 napig

Többször kaptam már olyan bókot, ami tulajdonképpen nem is feltétlenül egy-egy ruhadarabnak szólt, nem is annak, ahogyan viseltem őket. A tetszésnyilvánítást inkább azzal nyertem el, hogy az éppen viselt összes ruhadarabot turiból vagy ruhacseréből szereztem be, mégsem néztem ki úgy, mintha a nyolcvanas, kilencvenes vagy kétezres évek elején ragadtam volna. Arra gondoltam, megmutatom nektek is, hogyan lehet másodkézből öltözködni (majdnem) tetőtől talpig. Kattintsatok ide >>> a folytatásért!

Ajánlott cikkek